A magyar ember fogyasztási kultúrája és az elmélyülő válság:ördögi kör?

Milyen termékekért, szolgáltatásokért hajlandóak ma a magyar átlagemberek (kispénzűek, szegények is, főleg, hogy a legtöbb magyar ma sajnos közéjük tartozik) pénzt kiadni?

A saját vásárlási, fogyasztási szokásaitok is érdekelnek. A mai világban, amikor már általános, hogy a kisvállalkozóknak nincs munkájuk, mert "mindenki" maga fest, tapétáz, vagy épp maga vágja a saját és családja haját, vagy a sokadik ismerőssel cserélgeti a család ruhatárát, de érthetetlen módon néha képes tízezer forintos, plázás, divatos, de ócska új kínai farmert venni, ez a kérdés amiatt is foglalkoztat, hogy, pl. ha én, a saját tudásomat, a kezem munkáját (a vállalkozás anyagi okokból kiesik) akarom pénzzé tenni, akkor egyáltalán, milyen irányba induljak el. Néha komoly abszurditásokat látok ebben a szegény embereknél is: Szintén munkanélküli ismerősöm alamizsna szintű párszáz forintokat hajlandó adni, amikor pl. engem megfogadna valami kisebb munkára, mert "haveri alapon" akar jóljárni rajtam - miközben habozás nélkül kiad strandbelépőre 6 ezer forintot 2 embernek (rejtély, miből). Képzelhetitek, elgondolkodtam, hogy a munkámért felajánlott összeg -ami hasonló lenne akkor is, ha a használt ruhámat próbálnám eladni neki- valószínűleg amiatt ilyen pofátlanul alacsony, mert az illető tisztába van az anyagi helyzetemmel és emiatt nyerészkedni akar.

Elgondolkodtam, hogy ez mennyiben lenne látható, ha csak a terméket /szolgáltatást látnák a megrendelők, vevők, de a mögötte álló ember anyagi helyzetét nem ismernék. Emiatt elgondolkodtam a vaterázáson például, de felmentem oda és azt láttam, hogy hónapok óta hirdetnek eladatlanul, értékes holmikat, hogy tökmindegy, az embereknek nincs pénze és kész.

Máskor meg azt látom, hogy az emberek az annak idején drágán vett, értékes ruháikat ötven forintokért árulják a vásárban (ahol megfizetik a 600 forintos napi helyjegyet), de minden héten eladatlanul áll előttük a cuccuk, mert azt is mindenki csak nézegeti. Hol éri meg nekik? Vagy valami fedőtevékenység? Egész nap nem adnak el semmit. Még egy csomó kisboltosról sem tudom sehonnan elképzelni, hogy ilyen kevés vásárlóval, nézelődőkkel, hogy tud ott maradni a helyén, mindennap kinyitni. Mintha mindenki a tartalékait élné fel, vagy egymást váltanák a szerencsétlen "próbálkozók" évtizedek óta. Mintha kétségbeesve próbálnának az egyre szegényedő emberek egymás üres zsebében kotorászni. Korábban gondoltam arra, hogy felteszem netre a ruháimat, de annyira azt látom, hogy nem veszik másét sem, (vagy, ha igen, ötven forintokért akarják) hogy elbizonytalanodtam ezen az ötleten is. A kínai viszont el tudja adni a tucatfarmert, a műbőrcipőt ötezer forintért, de ugyanez az ismerős a kínai cuccaiban, meglát pl. egy kézműves vásárban egy szép iparművészeti táskát ami 8 ezer forint (láthatóan annyi munka van benne, hogy 50 fillérre jön ki a készítő órabére így is)és közli, hogy "pofátlanul drága". Haveri alapon akarnak jóljárni egymással az emberek, egymás alá ígérgetve, meg ingyen dolgoznak, mert a másik, ugyanolyan nyomorult havertól "nem illik" pénzt kérni, aztán, összességében csodálkoznak, hogy miért nincs meg a munka és a tudás becsülete. Szerintem, ha hirtelen, csak úgy, ha mással nem, akkor terménnyel, vagy mindenki a maga tudásával, cserealapon, de emberhez méltó mértékben, elkezdenék az emberek megfizetni kölcsönösen egymásnak az elvégzett munkát, (ahogy az őskortól minden társadalmi működés kialakul a maga természetességében) akkor ez a földön fetrengő lassú haldokló állapot megszűnne, ami az országban van és hirtelen újra lenne működő, élhető gazdaságunk, iparunk (ha házi is), a szakmailag nulla politikusok (mindegy, melyik párt) és az agyrém húzásaik tökéletes figyelmen kívül hagyásával. Ignorálni kellene őket teljesen, mert mást sem tudnak, mint a hazai kisvállalkozók utolsó esélyeit is elvenni az életben maradásra. Ha a pénz használata a probléma ebben, akkor anélkül is mehetne ez a természetes önellátó rendszer. Vélemények?