Kezdőoldal » Üzlet és pénzügyek » Egyéb kérdések » Vaterás anyukák, ilyen esetben...

Vaterás anyukák, ilyen esetben kinek van igaza?

Figyelt kérdés
Évek óta vaterázom, van két számlatartozás miatt tiltott fiókom. Csináltam egy harmadikat ahol csak vevő vagyok nem eladó, a barátnőm nevére. Megtaláltam a terméket amit meg szerettem volna venni, megkértem az eladót, tegye fel a lejárt aukciót fix áron vissza. Feltette, leütöttem. Mondtam neki, küldje el a strandcipőt egy ajánlott közepes borítékban, mert az súlyhatár nélküli. Elkérte az árát postaköltséggel együtt. 2 napja elutaltam, ma mentek vele a postára és elmondásuk szerint pluszban fizetni kellett volna a feladásért (holott nem, mert én is így küldök sokszor) illetve a borítékba sem fért bele. Küldjek még +200ft-ot és akkor feladja. Én közöltem vele, hogy annyit már nem ér a termék egyáltalán (az első összeget sem érte meg de a számból nem szoktam hátsót csinálni). Megkértem, küldje vissza azt az 1500ft-ot. Erre válaszolt, hogy nem mert nem így működik, a boltban sem vihetem vissza mert nem tetszik az ára. Tudtommal a boltban ha a kasszánál nem egyezik és nem kérem, akkor nincs semmi sem, volt már rá precedens. Viszont a hölgyike nem hajlandó visszaküldeni az összeget, illetve közölte, hogy elküldi az egészet a vaterának. Nem egészen tudom, hogy sírjak e ezen vagy nevessek, hisz 1520ft-ról beszélünk. Szerintetek kinek van igaza? Én leírtam a teljes történetet a vaterának.
2015. júl. 9. 19:42
1 2
 1/20 anonim ***** válasza:
51%

Ő írta előre mennyi lesz a postaköltség?

Azt nem értem, hogy jön ide, hogy ez a 3. fiókod. Miért nem rendezed előbb az adósságod?

2015. júl. 9. 19:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/20 anonim ***** válasza:
59%
Neked van igazad.Még el sem postázta, szóval egy fillért sem bukott rajtad szóval utalja vissza a pénzed és adja el másnak a cuccot.
2015. júl. 9. 19:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/20 anonim ***** válasza:
18%
na erre szokták mondani hogy az asszony maradjon a konyhában...
2015. júl. 9. 19:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/20 A kérdező kommentje:
Személyes átvételt írt, de lejárt aukciót én kértem 1000+postáért. Utána én írtam neki h ajánlott postakész borítékban küldje annak az árával kérte el az összeget. Azért nem fizettem előbb, mert gyorsabban lett volna szükségem a termékre illetve a tartozás magasabb összegű.
2015. júl. 9. 20:00
 5/20 anonim ***** válasza:
36%
Nincs olyan, hogy sulyhatar nélkül lehet valamit küldeni. Bizony, ha tépi az x súlyt, többe kerül. Amúgy nem lehetsz valami tisztességes ember, ha két fiókodat is letiltottak tartozás miatt....
2015. júl. 9. 20:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/20 anonim ***** válasza:
12%

Terméklapon szereplő áron felül kérne még pénzt?

Alapból Negatív!

2015. júl. 9. 20:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/20 A kérdező kommentje:
Ajánlott postakész boríték súlyhatár nélküli, kérdezz csak utána a postán. Küldtem már benne sokmindent ami belefért. Nem lehetek tisztességes? Végülis lehet, az egyik fiókomban 300+ értékelés van ebből 10 alatt a negatív a másikban 80 amiből 3 semleges :) De valóban nem. A számlatartozásom azért van, mert nem fizettem be a jutalékot az eladások után. De ez teljesen lényegtelen ennél a sztorinál. Itt feltette nekem fix 1000ft-ra + posta. Én mondtam hogy küldje el postakész borítékban. Elkérte az 1520ft-ot ma pedig közölte, hogy küldjek még 200at mert nem elég a postaköltség. Nekem annyit már nem ér, mert a teljes összeg sokra jön ki a cipőért így visszakértem az árát amit nem akar visszaküldeni.
2015. júl. 9. 21:07
 8/20 A kérdező kommentje:
A vatera megadta a választ, nekünk kell elintézni a dolgot, mert mi beszéltük meg a postát. A hölgy viszont nem hajlandó visszautalni a pénzt. Ilyenkor mi van ?
2015. júl. 10. 12:14
 9/20 anonim ***** válasza:
39%
Az van, hogy el utalsz neki 200 forintot és megkapod a cipőt.
2015. júl. 10. 13:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/20 anonim ***** válasza:
51%

Egyezetek ki semlegesben. Ő nem adhat negatívot, mert a licitált összeg felett még pénzt akar kérni, az összeg most lényegtelen.

Nekem is volt már ilyen esetem, nem lett belőle negatív.

2015. júl. 10. 17:15
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!