Kezdőoldal » Üzlet és pénzügyek » Egyéb kérdések » Átvertek az üzlettársaim,...

Átvertek az üzlettársaim, vagy még csak nem tartunk ilyen viszonyban? Megbíznátok ezek után bennük?

Figyelt kérdés

2x 3x voltunk már meetingen és most hétvégén volt egy rendezvény ahol ott is aludtunk, ez egy gazdasági csoport aminek nemrég lettem a része.


A következő történt.

Elég nagy ivás volt a rendezvényen majd másnap a kocsiban beszélték a régebbi tagok, hogy elmennek wellnessezni. Én új vagyok de a rendezvényen úgy éreztem elfogadnak.

Kértem őket, hogy beszéljünk a wellnessről ha mennek mert nekem is hiányozna, végül azt a választ kaptam, hogy nem mennek el.

A gyereket pont oda kellett vinni játszóházba a pajtásaival ahol volt egy wellness központ és csak úgy rákérdeztem, hogy nem láttak-e 3 öltönyöst bemenni, mondták, hogy de igen.


Szóltam, hogy kérdezzenek már rá az egyik nevére, majd megbeszéltük, hogy kijönnek az öltözőhöz.

Azt a választ kaptam ott, hogy kettesben akart beszélni a barátjával (az új üzlettársam (nem egymással üzletelünk egyébként hanem nagyobb cégekkel)) és hogy nem akarta fájdítani a szívem azzal, hogy elmondja.


Nos ez több irányból is kellemetlen.

Az egyik az, hogy képzeld el, hogy elmész wellnessezni, és akkor az új srác beront pont oda elmondása szerint teljesen véletlenül és kihív téged a portához? Nem győztem elnézést kérni mert utólag rájöttem, hogy ez nagyon hülye ötlet volt.


A másik irányból viszont nekik kellemetlen, mert mondjuk úgy hazudtak, és az a kérdés, hogy ezek után el tudnátok velük képzelni bármiféle bizalmi viszonyt, vagy felejtsem el? Végül is ők évek óta ismerik egymást én meg 3 hete kb 2x találkoztam velük és most volt olyan igazi komolyabb bulizás.


2017. márc. 19. 19:23
 1/8 anonim ***** válasza:
86%

A wellness nem meeting. Nagyon sok jó kollégám van, akikkel már ittunk is együtt, de mégsem mennék velük wellnessre.

Mondjuk fair úgy lett volna, ha már amikor tervezték, elmondják, hogy bocs, de nem munkakörileg, hanem barátilag mennek. Neked is illetlenség volt így rájuk akaszkodni. Nem tudták helyén kezelni a dolgot, ennyi...


Viszont ez, hogy számonkérted... Hát, nem tudom, az ő helyükben hogy viszonyulnék utána hozzád.

2017. márc. 19. 19:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
80%

2 meeting utan mar puszipajtaskent tekintesz rajuk, akiknek kotelesseguk teged magukkal vinni a wellnessbe?


Naiv kis buta vagy te meg a felnottek vilagahoz, nagyon vigyazz mibe rangatnak bele, mert csunyan megjarhatod ha nem nezed meg alaposan mit iratnek veled ala...

2017. márc. 19. 19:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:
75%

Szimplán ott elrontottad az egészet, hogy rá akartad magadat tukmálni a többiekre.

Az elején nem az van, hogy "beszéljünk" a wellnesről, hanem várunk, amíg felhozzák maguktól, vagy nem invitálnak meg! Ha mégis annyira pipergőc vagy, hogy kérdezősködsz, és elutasító a válasz, akkor szimplán nem kérdezősködünk tovább. Simán levágjuk, hogy ez még korai volt.


Alapból mi közöd volt ahhoz, hogy a többiek elmentek wellnesezni nélküled? Mintha számon kérhetnéd őket, hogy mit csinálnak.

Ha meg rá is jössz a hazugságra, akkor sem azt csinálod, hogy odamész, mert még mindig te vagy az újonc, akinek be kell illeszkednie. Úgy viselkedtél mintha te lennél a főnök, hogy mégis mit képzelnek magukról...


A többieknek már biztos megvan a véleményük rólad, ezt neked eléggé nehéz lesz kijavítani. Senki sem szereti az ilyen fenékbebújó, mitugrászokat.


Viselkedj felnőttként, főleg ha már gyermeked is van, ne úgy, mint egy buta tini.

2017. márc. 19. 19:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 A kérdező kommentje:

Jó, hülyén jött ki, az tény.

De akkor is szólhattak volna, maximum elhívnak még a wellnessre, ez nekik is lehetőség lett volna arra, hogy kicsit jobban megismerjenek és utána beszélgetnek.


Egyébként jó eséllyel rólam tárgyaltak, hogy hogyan szerepeltem a partyn, most sajnos azzal, hogy így berontottam, bármire is jutottak, felülírtam.

2017. márc. 19. 20:11
 5/8 anonim ***** válasza:
60%
#4: De miért kellett volna elhívniuk? És ha nem üzlettársakként, hanem barátokként voltak?
2017. márc. 19. 20:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 A kérdező kommentje:
Jó én csak pont benéztem oda, ez maximum nekik lehetett k.va kellemetlen, hogy mégis odamentek és hazudtak nekem. Ha nem hazudtak volna, egyáltalán nem lett volna gáz, mert megmondták volna a recepción, hogy nem ők vannak ott.
2017. márc. 19. 20:28
 7/8 anonim ***** válasza:
60%

"és csak úgy rákérdeztem, hogy nem láttak-e 3 öltönyöst bemenni, mondták, hogy de igen."


Első tanulság: NEM NYOMOZUNK MÁSOK UTÁN! És akkor még Te kérdezed, hogy "megbíznátok ezek után bennük?"

Hiszen TE voltál az, aki nem bízott bennük...


"Szóltam, hogy kérdezzenek már rá az egyik nevére," - ez is nagy hiba volt...

"majd megbeszéltük, hogy kijönnek az öltözőhöz."

Hát ez meg aztán még nagyobb... Számonkérted őket... Még szerencse, hogy "Nem győztem elnézést kérni mert utólag rájöttem, hogy ez nagyon hülye ötlet volt. "


2.-ik tanulság: ÉLNI ÉS ÉLNI HAGYNI!


Max az lett volna egy "elfogadható" dolog, hogy amíg a gyerek a játszóházban van, addig te is bemész wellnessezni - mivel azt írtad, Neked is szükséged lett volna rá (és nem azért, hogy nyomozz- és ott véletlenül összetalálkoztok... ez így még nem lett volna gáz.

2017. márc. 19. 20:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 anonim ***** válasza:

Ja éa öltönyben mentek wellneselni és a recepciós még utánuk is megy a kedvedért.

Nem akartak magukkal vinni, ennyi. Semmi közöd hozzá hogy mit csinálnak a szabadidejükben.

2017. márc. 19. 21:28
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!