Kezdőoldal » Üzlet és pénzügyek » Egyéb kérdések » Szép napot! Örökölheti-e a...

Szép napot! Örökölheti-e a házastárs a tartozást, ha hagyatéki tárgyaláson nem volt róla végzés? És, ha jogtalanul követelik, akkor ilyen esetbe mi a teendő?

Figyelt kérdés

A történetem ott kezdődik, hogy édesapám elhunyt 2015

-ben.

Utána rá 1 egy évre jött egy levél, hogy egy bizonyos banknál még régebben igénybe vett édesapám egy széfszolgáltatást (Jászberényben), és 2013 óta nem volt fizetve.(Hozzáteszem mi nem is tudtunk erről, hogy igénybe vett egy ilyen szolgáltatást.) Azt írták benne, hogy mivel édesanyám a házastársa, ezért ő rá öröklődik ez a tartozás.

A második ilyen levél után amin már végrehajtással fenyegetőztek be ment anyukám annak a banknak a helyi fiókjához. Azt mondták, hogy csak próbálkoznak és szerintük se helyén való az, hogy rajta követelik.

Aztán nagy csend és most a múlthéten kezdték el megint zaklatni telefonon egy elég elfogadhatatlan flegma beszédstílusú "hölggyel". Most megpróbálják részletfizetéssel kicsalni. De már a "kedves hölgy" fenyegetőzik a végrehajtással. Anyukám ma reggel bement egy ügyvédhez, hogy szerinte jogos-e, hogy rajta követelik? Az Ügyvéd azt mondta, hogy ha a hagyatékin nem volt erről végzés, akkor nem jogos. Még hozzá tette, hogy vigye be anyukám a hagyatékiról a papírt abba a bankba Jászberénybe, és mutassa be, hogy nem szerepel benne semmilyen tartozásról sem végzés.


Ilyen esetbe mi a teendő, hogy ne legyen ebből komolyabb baj?


Hozzáteszem, a széfszolgáltatás szerződésébe nem volt megnevezve édesanyám neve és semmilyen papírt nem kellet aláírnia, mivel nem is tudott a széfről.



2018. nov. 27. 11:24
 1/4 A kérdező kommentje:
Ja és még, állítólag csak egy üres borítékot találtak a széfben. Valószínűleg már kivette édesapám régebben ami volt benne.
2018. nov. 27. 11:30
 2/4 anonim ***** válasza:
58%
Attól, mert nem volt a hagyatéki leltárban még lehet tartozás, amit örökös kutatás után követelhetnek az örökösön. Ekkor vagy pothagyatekot kell felvetetni róla , vagy egyezkedni az örökösnek a követelés kezelővel.
2018. nov. 27. 12:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 TappancsMancs ***** válasza:
21%
Ha az ügyvéd azt mondta, hogy ilyen esetben nem jogos, akkor mi az okod megkérdőjelezni az ügyvéd közlését? Csak mert ez fontos lenne. Elvileg ügyvéd és így jól mondta.
2018. nov. 27. 17:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 anonim ***** válasza:

Sajnos, én úgy tudom, hogy simán be lehet hajtani a tartozást az örökösön a kamataival együtt ráadásul, ha kiadták végrehajtónak, akkor az ő behajtási költségeivel együtt. Amennyire én tudom, ha egyszer elfogadtátok az örökséget, akkor minden adósságot is elfogadtatok ezzel együtt, akkor is, ha nem tudtatok róla.

Mert, ha nem így lenne, akkor nyilván senki nem tudna semmilyen adósságról.


Én szerintem az ügyvéd csak pénzéhes. Az ügyvéd mindenképpen kap pénzt vagy tőletek vagy a felperestől, szóval neki inkább az a lényeg, hogy ne törekedjetek kifizetésre, hanem bízzátok meg őt az ügyintézéssel.


Szerintem érdemesebb minél hamarabb fizetni.

2022. máj. 5. 17:03
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!