Ismertek olyanokat, akik évek óta nem dolgoznak, nem járnak iskolába, sőt ki sem mozdulnak otthonról? (Többi lent)

Szerintem egyfajta élettől (vagy felnőtt léttől) való félelem, a felnőttkor kezdetétől, felelősségtől, egy új korszak kezdetétől tart az illető, fél megmérettetni magát, állásinterjura járni, fél, retteg a kudarctól, valami újba fogni is fél...

Ahány ember annyi féle és nem lehet tudni végülis kinél mi, csak tippelni lehet...

Igen, ismerek ilyen embert. Pl: Jó magam.

3 évig nem dolgoztam, alig mozdultam ki a lakásból. Tanfolyamokra is beiratkoztam, de végül oda se mentem el.

A történet annyi, hogy annak idején( 14 éve) hittem én is annak a mendemondának, hogy ha valaki nyelvtudás nélkül külföldre megy, és tényleg akar dolgozni az kap munkát, dolgozni fog. Én ilyen lelkesedéssel mentem ki Angliába, hogy akár takarítok, mosogatok is, csak dolgozzak. Hittem annak a mendemondának is, hogy ilyen helyekre az angolok nem mennek dolgozni, szóval dögivel akad ilyen meló. Hát nem így volt. AZ első fél évben minden nap mentem munkát keresni, mindenhová beadtam a jelentkezésemet. De mindenhonnan azt a választ kaptam, hogy "bocsi, de nem tud angolul" Beiratkoztam angol nyelvtanfolyamra. Az első helyen 25-en voltunk egy csoportban ahol szerintem 20-an mind brazilok lehettek. De ők képtelenek voltak megérteni a tanár kérését, hogy az iskolában csak angolul beszéljenek. AZ órákon is portugálul beszéltek. Képtelen voltam így nyelvet tanulni, sőt előbb megtanultam pár portugál mondatot mint angolt. Átmentem másik helyre, ott meg a tanár aki angolt tanított egy indiai férfi volt, akitől képtelenség volt tanulni. Aki kint él, az tudja, hogy az indiaiak borzalmasan, érthetetlenül beszélnek. Munkakeresésnél akkor szakadt el nálam a cérna, amikor egy helyen közölték, hogy azért nem alkalmaznak, mert nem fogom érteni ha tűzriadó van, és baj lesz. Akkor elnevettem magam, és nagyon gyenge angollal kérdeztem, hogy mit nem értek a sziréna visításán? Tűz esetén a tűzriasztó szól. Másnap még elmentem egy állásinterjúra, ahová a munkafejvadész erősködött, hogy menjek, mert nem baj ha nincs angol nyelv. El is vitt. 2 órát ültem, és vártam, hogy behívjanak. De a fejvadász kijött, hogy bocsika, mégsem kellek. Ez volt a pont amikor összeomlottam.

Sírva mentem haza, és elkezdte a depresszió a tevékenységét. Hetekig való sírás, majd agyalás, hogy haza kell mennem, mert itt nincs jövőm, majd szép lassan a teljes bezárkózás a lakásba időszak jött. Kimozdulni sem volt kedvem. Férjem tanfolyamra íratott be, hogy tanuljam az angol nyelvet, de oda sem mentem, mert több tanfolyam csalódás után biztos voltam benne, hogy az is felesleges lesz. Amíg a férjem dolgozott, addig én otthon kitakarítottam megfőztem, rendet raktam a kertben stb, de nem mentem sehová. Az ember észre sem veszi, hogy több év telt el. AZ én esetemben főleg nem, hiszen a férjem nagyon jól keresett, így anyagilag nem voltunk gondban. Végül 3 év után a férjem angol barátja ajánlott fel egy munkát egy kis cégnél. Oda elmentem, és felvettek úgy, hogy akkor sem tudtam angolul egy szót sem. Ez volt a gyógyulásom kezdete. Azóta is dolgozom. Bár az angol nyelvvel vannak gondjaim ma is ennyi év után, de boldogulok.

Én ismerek nem pont ilyet, de hasonlót: szülei fizetik a bérelt panellakását és a rezsit, ő pedig hetente 1-2 alkalommal elmegy alkalmi melót vállalni építkezéseken, fuvarozásokon, stb., ezzel összeszed havi kb. 20-30 ezer forintot, ebből fedezi a kiadásait (kb. kaja, mert kimozdulni ezen kívül nem nagyon szokott).

Elmondása alapján egyszerűen nincs inspirációja semmihez. Néha megpróbál ebbe-abba belekezdeni, de másnapra abbahagyja.