Ti hogy éreznétek magatokat az én helyemben? Mit tegyek?

Tudom, hogy borzasztó erről beszélni, de protekcióval kerültem be egy munkahelyre. Ez nem valamiféle beajánlást jelentett, hanem egész egyszerűen felvettek állásinterjú nélkül. A képzettségem alapján megfelelek a követelményeknek. Az egyik rokonom közbenjárt értem, pedig én direkt kértem, hogy ne tegye, de mivel már annyira nem kellettem sehová, annyira nem jeleztek vissza sehonnan, hogy megsajnált, és kihasználta az ismeretséget, amikor jelentkeztem egy bizonyos helyre. Azóta haragszom rá, mert nem mondhattam nemet, hiszen akkor magát égette volna be az ismerőse előtt, hogy visszautasítottam a lehetőséget.

Nos, engem ez baromira nyomaszt. Éjjel nem alszom, mert folyton ezen kattogok, hogy erkölcsileg ez nem helyes. Nem túrtam ki senkit, csak nem hirdették meg arra munkára az álláshirdetést, ennyi történt.

Annyira zavar ez a dolog, hogy már lehajtott fejjel közlekedek napok óta a munkahelyen és környékén, és nagyon szégyellem magam a munkatársaim és a közvetlen főnököm előtt is. Félek, hogy szívatni fog, és hogy a kollégák utálni fognak vagy már utálnak is.

Ott akarnám hagyni a p*ba ezt a helyet, de ha nem lenne ez a melóhely, nem vennének fel sehova, vagy pedig csak hónapok múlva, és nekem most szükségem lenne tapasztalatra, hogy önbizalmat szerezzek, mert depressziós vagyok.

Lelkileg megvisel, hogy folyton arra gondolok, hogy én nem a saját teljesítményemből kerültem ide, és nem érdemlem meg ezt az állást, fizetést.

Kezdettől fogva érzem, hogy szúrom egyes kollégáim szemét, (vagy csak képzelem), hogy megvetnek engem. A kisfőnök is tesz felém gúnyos módon halvány utalásokat erre a helyzetre.

Ti mit tennétek a helyemben? Maradnátok a jó fizetés és a tapasztalatszerzés miatt, túltennétek magatokat a dolgon vagy felmondanátok, és inkább lennétek munkanélküliek pár hét után, és saját erőből próbálnátok meg munkát szerezni?