Kirúgják ezért?

Figyelt kérdés

Nos, a barátom elég hülye és enyhe alkoholista, valamint nulla önuralma van. Ma délelőttre bevállalt egy maszek munkát, úgy hogy utána ment volna dolgozni délutános műszakba (a Sparba). A maszek melón bepiázott és úgy ment a boltba. Észrevették és hazaküldték és egy munkatársa elhozta (de tudomásom szerint nem szondázták meg vagy ilyesmi). Az lenne a kérdésem, hogy ezért ki fogják rúgni? Vagy a műszakvezető jóindulatán múlva talán megmaradhat a munkahelye? (Gondolom, ők se szívesen veszítenének el egy munkaerőt a karácsonyi forgatagban, főleg úgy, hogy a műszakváltó társa is kiesett több hétre baleset miatt.)

Illetve további kérdésem, hogy mi a francot csináljak vele, hogy az ivást és ezt a viselkedést befejezze, mert már nagyon elegem van belőle, nem először hoz kínos helyzetbe család, barátok, ismeretlenek előtt. Az a baj, hogy most is, amikor ő volt az, aki megint cirkuszt csinált, saját magát tekinti az áldozatnak, ő az, akit megint nem értettek meg, stb stb.

Én szeretem, komolyan, birka türelmem van, de ezek az esetek pár hetente, havonta kikészítőek, nem akarom, hogy ez legyen. Szerintem mindenkinek elege van, főleg a 2020as évből, több ezer embernek lehet rosszabb a helyzete mint a miénk, de ő mégis folyamatosan sajnáltatja magát, és azt gondolja, neki nagyon szar. Oké, mindenkinek más az elképzelése a boldogságról, szabadságról, munkáról, de amiken ő háborog, az csak az ő fejében probléma. Hiszen van munkája, van hol laknia, mellette áll a családja, nem veszített még el senkit véglegesen, aki nagyon nagyon közel állt volna hozzá (családtag, barát..), itt vagyok vele én is és minden hülyeségét elnézem. Akkor miért kell időről-időre kifakadni, és behisztizni, berúgni....?



2020. dec. 12. 14:52
1 2
 1/13 A kérdező kommentje:
Mellette 1-es típusú cukorbeteg, de többet foglalkozok a betegségével, mint ő maga. Nagyon rosszak az eredményei és fogalmam sincs, hogy javíthatnánk rajta.
2020. dec. 12. 14:58
 2/13 anonim ***** válasza:
53%

Te sehogy, sőt, ha elfogadsz egy tanácsot, akkor ezt a kapcsolatot lezárod, mert tönkre fogsz benne menni.

Simán kirúghatják, mert most akkora a munkanélküliség, hogy kapásból 10 embert fel tudnak venni azonnal a helyére. Ha nem készült jegyzőkönyv, akkor még jó, de szerintem a következő ilyen alkalom után simán kirakják fegyelmivel.

Visszatérve a kapcsolatra, mindig ez lesz! Mindig szégyenbe fog hozni, a családod joggal nem fogadja el, mert téged féltenek. Később se fogja érdekelni se az egészsége, se semmi, csak a pillanatnyi jóléte, te fogsz aggódni mindenen, ha lerobban te fogod ápolni, ha gyereketek lesz rád fog szakadni minden, ő meg inkább elmegy inni. Az ilyen "enyhe" alkeszok így teszik tönkre a környezetüket. Nekem szerencsére nem volt ilyen palim, de két barátnőm is megjárta, az egyik még időben kiszállt, pont az ilyen mindig "kínos helyzetbe hozó " szituációk miatt, a másik beleragadt, mert a nagy szerelmétől nem vette figyelme az intő jeleket és gyereket is vállaltak. Apuci le se szarja őket, hol van meló, hol nincs, de azért inni mindig tud, ha nem is minden este részeg. Nem agresszív, csak mindig lefolyik havi pár 10 ezer a torkán, aminek máshol is lenne helye. Ha valahova elmennek társaságban, a csávó mindig csatakra issza magát. Persze a barátnőm kitart mellette, mert amikor nem iszik, akkor egész normális tud lenni, de vele se lehet tervezni semmit, mert 3-4 havonta másik munkahelye van, és ezért lakáshitelt se kapnak, hogy ne albérletről albérletre kelljen vándorolni pár évente.

2020. dec. 12. 15:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/13 anonim ***** válasza:
72%
mint a huzat úgy fogják kivágni
2020. dec. 12. 15:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/13 anonim ***** válasza:
79%
Menekülj, amíg lehet.
2020. dec. 12. 16:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/13 anonim ***** válasza:
100%
Írtad, hogy "enyhe alkoholista". Elárulom: ilyen nincs. A leírásodból az derül ki, hogy ő alkoholista. Amíg ezt se te,se ő nem látja be, addig nem fog változni semmi. Őt ez nem fogja érdekelni, viszont te szenvedni fogsz tőle. A következtetéseket neked magadnak kell levonnod.
2020. dec. 12. 16:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/13 A kérdező kommentje:
Igazatok van, tényleg alkoholista😢. Akkor ugye nem én vagyok az, aki túloz? Vagyis ez baromira nem normális, amit csinál. És jogosan kérném, hogy ne viselkedjen így és nem én vagyok, aki őt "korlátozza". (Egyik kedvenc szava járása konfliktusok során...)
2020. dec. 12. 17:25
 7/13 anonim ***** válasza:
100%

Nem, természetesen nem te korlátozod. Hanem az alkoholizmus korlátozza abban, hogy normális ember legyen.


Komolyan mondom, lépj ki ebből a kapcsolatból, mielőtt megver.

2020. dec. 12. 17:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/13 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem te is tudod, hogy ez a kapcsolat nem tart sehova. Mindig csak konfliktus és veszekedés lesz. Te hiába akarsz segíteni, hiába aggódsz az egészsége miatt, ő támadásnak és korlátozásnak fogja venni. Szerintem még most szakítsatok, mielőtt magával ránt.
2020. dec. 12. 18:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/13 anonim ***** válasza:
100%

Okosat írnak az előttem hozzámszólók. Te nem fogod tudni megváltoztatni, leszoktatni a káros szenvedélyekről, azt az embernek magától kell, hogy rájöjjön, hogy rossz úton jár és megtegye.


Normális-e? Nézd, ahány család, annyi szokás, de nem, ez még az én keleti tirpák körömbe is kimeríti a normális fogalmát, pedig itt aztán van részünk alkoholizálásban. De ha az a munkákba kerülhet, nem isszuk meg előtte, ilyen egyszerű. A hiszti mellé nagyon nem jó jel.

2020. dec. 12. 18:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/13 anonim ***** válasza:
100%
Ha a Spar nem is, remélem, te igen.
2020. dec. 12. 19:07
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!