Kezdőoldal » Üzlet és pénzügyek » Karrier, fizetés » Ilyenkor mi lenne a megfelelő...

Ilyenkor mi lenne a megfelelő időzítés?

Figyelt kérdés

Inkább mellékállásban, de nyelvi szolgáltatásokkal foglakozom (fordítás, tolmácsolás, stb) szabadúszóként.

Most éppen főiskolát fejezem be, utolsó vizsgákat rágom, így ebben 2-3 hétben nem is terveztem munkát.

Egy ismerős felhívott, hogy egy ügyfelének kellene egy jó fordító üzleti levelezéshez. Mondtam, hogy két nap múlva vizsgázom, most nem jó, vizsga után oké. De sürgős lenne, hadd adja meg a számomat.

Rendben, de a vizsgát említsd meg.


Találkoztam az ügyféllel, mondta, hogy egy üzleti ügy levelezését kellene bonyolítani az adott nyelven, 2-3 levél, ennyi kínál érte. Megegyeztünk.

Igenám, de kacifántos az ügy és az ügyfél egyre inkább tárgyalástechnikai tanácsokat kér, behívott magához, hogy együtt írjuk meg a levelet (magyarul, majd később lefordítom!). Ez már túlmutat a fordításon és a 2-3 levélen, amiben megegyeztünk.

Továbbá mondta, hogy a partneréhez ki kellene utazni külföldre, tartsak vele tolmácsként. Ennek az anyagi vonzatáról még nem beszéltünk.


A gondom az, hogy fordításról volt szó, nem fordítás+hülye időpontokban üzleti tanácsadás a vizsgáim közepén, tehát már több munkát végzek neki, mint amiben megállapodtunk.

Másrészt többen mondták, hogy most alapozzam meg a dolgot, váljak nélkülözhetetlenné, ne akarjam azonnal pénzre váltani a szolgáltatást, mert hosszútávon úgy járok jobban.


Emiatt most nagy dilemmában vagyok, hogy mit tegyek, vagy egyáltalán hogy árazzam be és mikor a "tanácsadást".

A másik verzió, hogy a vizsgák után álláskeresést terveztem és ha esetleg annyira jól működne az együttműködés, hogy ott meg tudnék valamilyen állást csípni, akkor nem kellene önéletrajzokkal kilincselnem - ez amellett szól, hogy még ne tartsam a markom.


A helyzet felmérését nehezíti, hogy egy hetes sincs a történet, tehát az ügyfelet se ismertem ki annyira, jósolgatni is nehezebben tudok...


Mit javasoltok?


2011. jún. 19. 19:36
 1/4 anonim ***** válasza:

Ha tolmácsként mész az üzleti útra, akkor minden költséged fizeti, ez szerintem teljesen egyértelmű.

Amúgy ne "árazz" semmit, ne kicsinyeskedj. Hidd el, meg fog térülni. A megbízódat ismered, meg tudod ítélni, hogy mennyire "komoly" az ügylet, mennyire komoly a cég, mennyire számíthatsz tőle "segítségre".

Én biztos, hogy mellette lennék és segítenék, aztán amikor "szükséges", akkor kérném a viszontszívességet :P Csak finoman...

2011. jún. 19. 20:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:
Sok éves fordítási és tolmácsolási tapasztalattal mondom, hogy az ilyen ügyfelek többnyire komolytalanok, sokszor a végén pénzük sincs fizetni. Aki a tolmácstól kér tanácsot, annak nem befutott cége van, hanem csak próbálkozik ezzel-azzal, ami általában nem jön be. A helyedben hanyagolnám, ha nem az az ismeretségi kategória, akiknek az ember szívességből is segít.
2011. jún. 19. 21:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 anonim ***** válasza:
Én is úgy gondolom, hogy az ingyen munka nem vezet sehova, kb. csak rászokik az ügyfél hogy te megcsinálod így is és legközelebb már ez lesz az alapfelállás. Én cégnél dolgoztam közgazdászként, aztán ne tudd meg mit össze fordítottam ingyen a kedves munkaadómnak, csak mert én hülye rákapattam, mondván majd úgyis megtérül. A frászt. Amikor végül szóltam hogy bocsi munkaidőben szívesen fordatok, de azon kívül befejeztem, max ha kifizetik, még ők voltak felháborodva. Ja és innentől volt havi 600e Ft fordítóirodát megbízni, nekem meg a bruttó bérem a közelében nem volt ennek az összegnek. Aztán még volt hogy átküldte a nagyfőnök amit a fordító írt, hogy írjam már át mert xar... Uh ennyit erről, én még egyszer biztosan nem dolgozok ingyen senkinek sem.
2011. jún. 20. 00:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 A kérdező kommentje:

Egy saját boltja van, az megy, egy speciális területet szolgál ki a termékeivel (művészeti kategória, hangszerek).

A mostani ügy pedig egy műkincsről szól aminek tényleg elég durva értéke van, nekem is leesett az állam, amikor mondta, hogy mennyi. Neten utánanéztem és nagyjából tényleg ilyen eszetlen áron lehet eladni.

2011. jún. 20. 07:57

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!