Kezdőoldal » Üzlet és pénzügyek » Karrier, fizetés » Van egy ismerősöm, gyerekkorom...

Van egy ismerősöm, gyerekkorom óta ismerem, szinte egyik napról a másikra megjelent egy 80 milliós autóval és házat is vett. Mégis mivel lehet ilyen dolgot elérni legálisan?

Figyelt kérdés

Gyerekkorom óta ismerem, szülei nincsenek, semmilyen rokont nem ismer, árva. 18 évesen elkezdett dolgozni, de semmi bejelentett, csak kereskedett, illetve mellette tanult levelezőn informatikát főiskolán, illetve tud programozni, ért a webes dolgokhoz, ezen kívül mást nem hiszem, hogy csinált...

22 éves korában vett egy 500 ezer ft körüli autót és tudta fizetni rendesen az albérletét, mellette szórakozni is volt pénze.


Majd egyik napról szinte a másikra (tehát előző héten még semmi változás, majd a mostani hétre rá) megjelent egy vadi új luxusautóval és meséli, hogy vett egy telket is és elkezd építkezni rajta, saját házat és engem kért meg, hogy segítsek neki benne, mert én ezzel is foglalkozom.

Kérdezősködtem tőle finoman, de nem mond semmit és kitér a pontos válasz alól.


Mégis milyen dologgal érhet el egy ember ekkora változást?

Gondolom csak úgy, ha alkot valamit, ami jól megy, aztán valami nagyobb pénzzel rendelkező cég vagy magánszemély megveszi...


De konkrétan ti mire gondoltok? És miért nem beszél róla?


Bár hozzá kell tenni, hogy a személyisége semmit sem változott, sőt, most talán még kedvesebbnek, szerényebbnek is tűnik, mint eddig...


Örökölni biztosan nem örökölt, mert nem volt honnan és csak 1-2 éve lehet max a szakmájában, ha ott alkotott esetleg valamit.


Ti mire gondoltok?


Ha nem vele példálozok, akkor úgy általában minek köszönhető, ha valaki ennyire gyorsan megváltozik pénzügyileg?


Gyakorlatilag legalább 200 milliót elköltött 2-3 nap alatt úgy, hogy eddig egy f astrával járt!


2015. márc. 11. 14:14
1 2
 1/14 anonim ***** válasza:
100%

Nyert a lottón.

Egy nagyságrenddel nem írtad el?

Milyen autó az ami 80 millió forint?

2015. márc. 11. 14:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/14 A kérdező kommentje:

Nem írtam el, egy 2014-es Bentley continental gt speedet vett, aminek a fenntartása is havi több száz ezer ft!


Nem hiszem, hogy lottó lenne a dologban.

Főnyereményt amúgy sem vittek mostanság, a legnagyobb talán az euro jackpotos 300 millió volt, de nem hiszem, hogy az összes pénzt elverné pár nap alatt...


Lottón kívül valami más meglátás esetleg?

2015. márc. 11. 14:21
 3/14 anonim ***** válasza:
100%
Kicsit santit a sztorid. Ha becsuletes dologgal kereste a penzt, arra is tud kielegito valaszt adni, hogy mivel szerezte. Ha meg nem, akkor nem kezd el hirtelen ennyiket koltekezni.
2015. márc. 11. 14:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/14 A kérdező kommentje:
bocsi, valóban csak 60 millió körül mennek, én gondoltam ,hogy 80 körül mennek ezek. Nem igazán vagyok otthon a luxusautók körében :)
2015. márc. 11. 14:26
 5/14 A kérdező kommentje:

Elhiheted, hogy nem viccből találtam ki egy kamu sztorit. Mi érdekem származna belőle?


De jól gondolod, én is éppen ezért gondolom úgy, hogy biztosan legálisan kereste meg a pénzt.

Azonban, ha esetleg nekem lenne valami nagyon jól menő dolgom, nem szívesen beszélnék róla másoknak, mert félnék, hogy esetleg elveszik előlem a munkát, alám vernek az árakkal, vagy hasonló.

Vagy akár ha kiderülne, hogy milliárdos lettem egy nagyon jó ötlet miatt, annak sem örülnék, ha megrohamoznának a rokonok és az ál barátok...


Szóval én megértem a viselkedését, de a hogyanra keresem a választ jelenleg...

2015. márc. 11. 14:31
 6/14 anonim ***** válasza:
Lehet megnyert egy sunday milliont Pokerstarson. Annak a főnyereménye 200 ezer dollár. Esetleg valami komolyabb élő versenyt.
2015. márc. 11. 14:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/14 A kérdező kommentje:

200 ezer dollárból az autót sem tudta volna megvenni, de ha mégis, nem cseszné el az összes pénzét erre, ennél értelmesebb személyiség. Fenntartani se tudná.

És a telekárak..: a környéken, ahol most vett sajátot és építkezni is elkezd hamarosan, a vele egyméretű és hasonló elhelyezkedésű telkek ára 35-50 millió között mozognak, 35 alatt a környéken gyakorlatilag semmi nem eladó!

2015. márc. 11. 14:39
 8/14 anonim ***** válasza:

"Vagy akár ha kiderülne, hogy milliárdos lettem egy nagyon jó ötlet miatt, annak sem örülnék, ha megrohamoznának a rokonok és az ál barátok..."


Ha tobbtizmillios autot veszel es draga telket, mindezt az ismeroseid tudtaval, az miben jobb?



"de a hogyanra keresem a választ jelenleg..."


"Ti mire gondoltok?


Ha nem vele példálozok, akkor úgy általában minek köszönhető, ha valaki ennyire gyorsan megváltozik pénzügyileg? "


Hat persze, itt van a kutya elasva. Az egyszeru proli fejecskedben vegiggondoltad, hogy az itt tanyaszo multimilliomosok/milliardosok sehogy sem akarjak megosztani a nagy titkukat, amivel egyik naprol a masikra keves munkaval meggazdagodtak, ezert gondoltad egy ilyen sztorival kicsalogatod azt beloluk. Kis sunyi. :D

2015. márc. 11. 14:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/14 A kérdező kommentje:
Na persze.. :) nem sajnáltad a sok karaktert érte?
2015. márc. 11. 15:09
 10/14 anonim ***** válasza:

Ha tényleg igaz a történet, szerintem valami internetes játék vagy informatika áll a dolog mögött.

Bár tudok olyat, aki fél év alatt 200 milliót csinált, ügyesen kihasználva egy cégtársak közötti helyzetet.

2015. márc. 11. 15:25
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!