Kezdőoldal » Üzlet és pénzügyek » Karrier, fizetés » Szerintetek lehet boldogulni...

Szerintetek lehet boldogulni angoltudás nélkül?

Figyelt kérdés

Most utolsó éves egyetemista vagyok, természettudományi szakon.

Néha elkeseredek, mert egyáltalán nem tudok angolul. És körülöttem az összes többi fiatal igen. Én eddig egy félévig tanultam.


Nálunk általánosba úgy ment, hogy olyan nyelvet kellett tanulni, amilyen tanár jutott.


Középsuliba át akartam menni angolosnak, de nem engedték, mert azt mondták, hogy angolból kezdőkkel nem foglalkoznak. Aztán az egyetem alatt úgy gondoltam csak abból próbálok nyelvvizsgát letenni majd amit már több mint tíz éve tanulok. De nehéz volt az egyetem, mellette el is kellett tartani magam, a nyelvtanulaásra már nem maradt erőm, csak a szintentartásra. Így is elég keveset aludtam. így még nyelvvizsgám sincs, de németből mondjuk azt pár hónap tanulással le tudnám tenni.


Angolból viszont a 0-ról egy normális nyelvismerethez minimum 4 év kellene. De én addig is szeretnék, valamit dolgozni. Mondjuk pl. nezeti parknál, vízügynél lehet angol ismeret mellett dolgozni.

Arra is gondoltam, hogy őstermelő, biogazdálkodó, vagy gyógynövénytermesztő leszek. De egy gazda azt mondta, hogy pár év múlva szerinte onnan is kiesnek a piacról azok, akik nem beszélnek angolul.

Én már erőt se érzek magamba arra, hogy az angolt megtanuljam, nagyon nehezen megy a nyelv.

De nem török nagy célokra, nekem egy tanya is megfelel otthonnak. Meg kevésből is meg tudok élni, szerintetek tudnák boldogulni?


2010. márc. 9. 10:47
 1/5 anonim ***** válasza:

Ne add fel ilyen könnyen. Pályázz meg jobbnál jobb állásokat, hangsúlyozd, milyen nagyszerű, hogy németül tudsz, és lehet, hogy bejön, lesz egy képzettségednek megfelelő, remek állásod. Aztán ha kicsit pihentél, hajts rá az angolra.

Elkeseredni és feladni akkor kell, ha a kilincselés ellenére sem kapod meg a megfelelő állást. Illetve akkor sem, mert fiatal vagy, és idővel kezedben lesz az a nyelvvizsgapapír.

2010. márc. 9. 11:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
Kezdj neki az angolnak, abból baj nem lehet. Szerencsére a magyar ipar / mezőgazdaság nagy része Németországnak termel, így még van esélyed!
2010. márc. 9. 11:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:
Mezőgazdasággal csak annak van értelme foglalkozni,aki abban nőtt fel.És még akkor sem biztos,hogy megtudsz élni belőle.Csak a nagygazdáknak van esélyük,a kicsiknek semmi.
2010. márc. 9. 11:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 A kérdező kommentje:

Köszi a biztatásokat.

Az utolsónak mondom, hogy én abban nőttem fel, minden elődöm mezőgazdasággal foglalkozott, legalább valamennyire.

Sok gazdát ismerek. Bár nekünk csak kevés földünk van, de azért az is valami. Pont azért is szeretnék arra felé visszamenni, mert félek, ha valaki nem folytatja tovább a mezőgazdaságot elvész, amit eddig a szüleink, nagyszüleink felépítettek.

2010. márc. 9. 14:35
 5/5 anonim válasza:
A német után az angol egyszerű, tényleg. Főleg alap szinten, hogy a napi dolgokkal elboldogulj. 4 év szerintem elég túlkapás, mert ha rendszeresen ráforditasz egy kis időt, 4 év alatt már tulajdonképpen középfok felett beszélnél folyamatosan, amire nem biztos, hogy szükséged van :) De az alap angol az szerintem is muszáj manapság, hacsak nem kimondottan német vagy teljesen magyar cégnél fogsz dolgozni. De tudod, ahány nyelvet beszélsz, annyi ember vagy :)
2010. márc. 9. 22:32
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!