Kezdőoldal » Üzlet és pénzügyek » Karrier, fizetés » Ti melyik helyet választanátok...

Ti melyik helyet választanátok, hová mennétek dolgozni, ill. szerintetek nekem melyik lenne jobb választás?

Figyelt kérdés

Sziasztok! Pályakezdő szociális gondozó és ápoló vagyok, szeretnék munkába állni a szakmában. Egy ideig sehová nem akartak felvenni, de most két hely is visszajelzett, a helyzet viszont a következő.:

Az egyik otthon Pesten van (én 80 kmre lakom Pesttől). Viszonylag olcsón biztosítanak szállást és étkezést, és ott van a szállás egyből mellette, tehát onnan már nem kell gyalogolni vagy utazni a munkahelyre. Egyébként szimpatikus a hely, csak nagyon nagy, ami kicsit ijesztő számomra, meg eleve az is, hogy kisvárosból a szülői házból hirtelen nagyvárosba költözni..de pont ez benne a jó is, hogy költözés, nagy(obb) önállóság, a nagybetűs élet kezdete, és talán tanulás meg szakmai tapasztalat szempontjából is Pest a legjobb ahová kerülhetek.:)

A másik hely itt, a szomszéd városban van. Oda megoldható lenne az átjárás, tehát itthon laknék továbbra is, a keresetemből pedig kb annyit adnék haza mint amit Pesten is elköltök szállásra meg kajára. A bérezés mindkét helyen ugyanannyi, Pesten talán picivel több, de az az utazgatás miatt lényegében mindegy is. Az anyagiak szempontjából tehát nem sok különbség van a két munkahely között. És ez a hely is szimpatikus.:)

Sajnos nehezen tudok dönteni, költöznék is meg nem is, maradnék is meg nem is, érdekelne is a nagyvárosi élet meg nem is, és a családom is hiányozna, még ha nem is mindig felhőtlen a viszonyunk, de tudom hogy előbb-utóbb úgyis saját lábra kell állnom és az se lenne rossz (igaz, soha nem úgy képzeltem el hogy azt egyből 80 kmrel arrébb teszem:D).

Ti mit gondoltok erről, milyen szempontok alapján és melyik helyet választanátok? Előre is köszönöm a válaszokat!:)

19L



2017. szept. 22. 23:48
 1/9 anonim ***** válasza:
84%

"a keresetemből pedig kb annyit adnék haza mint amit Pesten is elköltök szállásra meg kajára."

Miért adsz haza annyit? Pesten egy albérlet 70 ezernél kezdődik, a kaja mondjuk egy 100-as. Mi a toszért adnál haza ennyi zsét?

2017. szept. 23. 02:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
100%

1: a kérdező nem albiba menne, hanem szállóra. A szálló, mennyi 30-40 E / Hó. ?


Nem tudom hogy döntenék ha a helyedben lennék, olyan fiatal vagy még. Bp-en rengeteg melóhely van, ha ez nem jönne be, átszaladnál csak egy másik munkahelyre és kész. Nem nevezem nevén az illetőt (te is ismered + mindenki), ledöbbentem, hogy röpke 10 éves pályafutása alatt és legalább 20 kórházba dolgozott. xD

Vidéken vagy megbecsülsz egy helyet és onnan mész nyugdíjba, vagy elrohadhatsz a munkaügyi központban.


Hát nem tudom, szállón lesz még legalább egy vagy kettő szobatársad. Ha kalandra vágysz, meg szabadulni akarsz a szülőktől akkor menjél Bp-re.


Ha ingázni akarsz, bejárós akarsz lenni és jó korán kelni, későn haza érni, akkor nem menj Bp-re.

2017. szept. 23. 03:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:
100%
* inkább fogalmazok úgy, hogy nem megböcsülöd, hanem nagyokat nyelsz, tűrsz, hallgatsz és a többi ...
2017. szept. 23. 03:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim ***** válasza:
100%
Ausztria... Ingázás egy határhoz közeli városból.
2017. szept. 23. 03:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonim ***** válasza:
100%

Most lehet, nem lesz népszerű, amit írok, de én a következőt tenném: 19 évesen még elég fiatal vagy ahhoz, hogy kirepülj otthonról és önállóan küszködjél szálló, albérlet, kaja, főzés,stb.

Az én tanácsom: maradj még pár évig otthon, a keresetedből adj haza, de rakj félre amennyit csak tudsz, tanulj meg közben főzni (ha még nem tudsz), mert ezzel sokat lehet spórolni, s ha már lesz egy kis gyakorlatod, akkor bőven ráérsz 2-3 év múlva kirepülni. Szerintem...

A szomszéd városban talán könnyebben megy a betanulás is, a gyakorlat szerzése, mint a "gyilkos" Pesten, ahol "ember embernek a farkasa" - mondja ezt egy pesti :D

2017. szept. 23. 10:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 anonim ***** válasza:
81%
Mi az, hogy visszajelzett? Behívtak állásinterjúra? Nekem már 53 sikertelen állásinterjúm volt, azt mondom neked menj be mindkettőre és ha felvesznek valahová, akkor azt rögtön fogadd el!
2017. szept. 23. 11:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 anonim ***** válasza:
81%

Na, megjött a pécsi "jogászlány" az 53 sikertelen állásinterjújával... Tudod, én a helyedben ezt nem reklámoznám, hanem már szégyellném... Próbáltunk már ezerszer segíteni tanácsokkal, vagy megfogadtad vagy nem, de az nem igaz, hogy egy átlagos normális embert nem vesznek fel egy jogi diplomával sehová.

Legutóbb Debrecenben jártam, ott is kerestek ügyvéd mellé embert.

2017. szept. 23. 12:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim válasza:
81%

"Na, megjött a pécsi "jogászlány" az 53 sikertelen állásinterjújával..."


ezt nagyon imádom :D

2017. szept. 23. 12:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim ***** válasza:

Nem vagyok a helyedben. Fiatal vagy előtted az élet.


Én otthon maradnék, gyűjtögetnék és tanulnék 1-2 nyelvet mellé. :D

Gyakorlat szerzés szempontjából szerintem mindegy melyiket választod.



" Nekem már 53 sikertelen állásinterjúm volt"

Erre én se lennék büszke. :D

2 sikertelen állásinterjúm volt eddig az életemben.

1.-nél nem sikerült megoldani a bejárást. 2.-nál túl kevés volt a gyakorlatom. :D

Persze más szakterület.

2017. szept. 23. 18:26
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!