Kezdőoldal » Üzlet és pénzügyek » Karrier, fizetés » Hogyan lehet hazacsábítani...

Hogyan lehet hazacsábítani külföldről, tapasztalt szakembereket?

Figyelt kérdés

Gyakornokként dolgozom egy globális vegyipari konszernnél.Elsősorban gazdasági területen, de a humán erőforrás területén is kapok feladatokat.


Néhány gyakornok kollégámmal együtt azt a feladatot kaptuk hogy a cég gazdasági és HR vezetőivel együtt dolgozzunk ki egy olyan stratégiát,amelynek a célja az, hogy haza csábítsunk elsősorban nagyon magasan képzett magyar szakembereket.


Első körben egy komoly pozíciót kellene feltölteni ez pedig a senior fejlesztő vegyészmérnök,akinek a feladata K+F tevékenységen kívül egy teljes fejlesztői osztály irányítása.


A vezetőm konkrétan meg is nevezett egy embert,akinek a "vissza csábításához" szükséges stratégiát kell kidolgozzuk.


Annak idején 3 évig dolgozott ennél a cégnél. 2 évet gyakornokként 1 évet pedig az egyetem befejezése után.


Ezután elkerült külföldre ahol jelenleg is dolgozik. Immáron 16 éve.

Most egy angol vegyipari konszern központjában dolgozik mint fejlesztési területért felelős szakember.


Végzettségét tekintve Vegyészmérnök Bsc,

illetve Műanyag- és száltechnológiai mérnöki (MSc)


4 nyelven beszél,és óriási rálátással rendelkezik a műanyag gyártás és fejlesztés területén 15+ év szakmai tapasztalata van multinacionális vegyipari cégeknél.


Nyilván ezen a szinten egy sima magasabb fizetés ajánlással nem biztos hogy célra vezető a tárgyalás megnyitása.


Linkedln segítségével vesszük fel majd vele a kapcsolatot.


Valami ötletetek erre a projektre?


Milyen vonzó tényezőket lehet felkínálni egy német és angol multiknál edződött szakembernek a váltáshoz?



2019. máj. 6. 20:14
1 2
 1/15 anonim ***** válasza:
81%
Bakker, ha nem kamu a kerdes, teged ezert holnap megfngatnak nagyon.
2019. máj. 6. 20:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/15 A kérdező kommentje:

Konkrét dolgok cégek nem hangzottak el.

Így nincs probléma,csupán kíváncsi vagyok akár külföldön élők véleményére is hogy miért jönnének vissza.

2019. máj. 6. 20:25
 3/15 anonim ***** válasza:
92%
Ha a mostani fizu duplajat fizetnek akkor sem mennek haza.
2019. máj. 6. 20:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/15 A kérdező kommentje:

Tehát számodra inkább az elvi okok amelyek visszatartanak a vissza költözés mellett?

Kifejtenéd? Politikai vagy egyéb problémák?

2019. máj. 6. 20:33
 5/15 Tak válasza:
100%

Pénz,presztízs,baráti kör,családi párhuzamos szálak(családtagok baráti szálai is),minden oda köti,esélytelen.

Villantani sem tud a céged,és megriadni sem fog az elszármazott oly mértékben,hogy az nektek legyen jó.

2019. máj. 6. 20:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/15 anonim ***** válasza:
93%

#4

Jobb az eletszinvonal, jobb a politikai helyzet, jobban erzem magam es itt latom biztositva a gyerekeim jovojet. Jobbaz oktatas, az egeszsegugy stb. Ezt nem lehet megfizetni.

2019. máj. 6. 21:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/15 anonim ***** válasza:
92%

Ha egy globális cégnél dolgozol, menj ki egy-egy hétre 3 nyugat európai telephelyre. Beszélgess el a kollégákkal, nézz körül városukban. Menj el este egy kis vendéglőbe vacsorázni, igyál meg egy pohár bort vagy egy sört és szívd magadba a hely atmoszféráját.

Aztán gyere haza és röhögd körbe a HR vezetőt. Tudom ezt nem teheted meg, de meg fogod érteni miért lehetetlen küldetés amit kitalált.

2019. máj. 6. 22:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/15 anonim ***** válasza:
65%
Amit nem szeretek Magyarországon, hogy van egy negatív mentalitása az embereknek. Ha elmegyek valahova akkor mindig figyelni kell, hogy ne, hogy lehúzzanak, vagy átbasszanak. Nem is tudom már utoljára mikor kaptam otthon számlát. Persze a pénz miatt is jöttem ki, viszont itt ilyen nincs.
2019. máj. 7. 00:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/15 Estádio de Felchút ***** válasza:
76%
sok sikert :D
2019. máj. 7. 00:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/15 anonim ***** válasza:
82%
Itt vagyok egy kis szutyok faluban Magyarországtól pár tíz kilométerre Ausztriában, ma volt időm szétnézni. Bementem a szemközti temetőbe kíváncsiságból. Komolyan mondom ilyen rendezett illetve modern temetőt még életembe nem láttam. Ápolva vannak a sírok, égnek a gyertyák rajtuk, márványból van az összes sír, még olyat is láttam, hogy műanyag kanna volt kirakva pár darab amivel locsolhatod a virágot, ahol is 50 centet vagy 1 eurót kell beraknod, hogy használhasd, és ha visszahozod, vissza kapod a pénzed. Ezzel, csak azt akarom mondani, hogy nyugaton teljesen másképpen gondolkoznak az emberek mint otthon. Nem elég a jó fizetés, a munkakörülményeknek is kiválóaknak kell lenniük.
2019. máj. 7. 00:53
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!