Tudok valamit tenni ?

Figyelt kérdés
Édesanyám alapított egy céget Édesapám nevére , mint egyszemélyes társaság. Édesanyám közben viszonyt folytatott egy férfival , akivel időközben összeköltözött és felvette mint dolgozót. Édesapám erről mit sem tudva élt. Édesanyám , az ügyvezetőt megbízhatónak találta , ezért mindent ránízott. Négy év múlva kábítószer terjesztés miatt Édesanyámat lecsukták , majd a börtönben meghalt. Ezek után , mint Édesapám az egyszemelyes társaság tulajdonosa nem lépett , időközben az ügyvezető lemondott egyoldalúan a tisztségéről , azt állítva hogy Édesapammal nem lehet megegyezni, persze ebben az egészben ő is benne volt. A székhelyén történt a bűntény. A cég papírjai a szeretnél vannak , a bevételből semmit sem látott Édesapám , úgy tudom hogy a papíroknak nem lett volna szabad a szeretőnél lenniük. A szerető milliókat lopott el , sőt , kiárulta a cég vagyontárgyait. Én , mint egyetlen örökös, nem kaptam tájékoztatás Édesanyám vagyontárgyairól sem semmi információt nem kaptam erről. Mit tudok tenni ? Ügyvédi konzultaciom egy hét múlva lesz. Érdemes lépni ?

#lopás #ügyvéd #kábítószer #magánvállalkozó #Büntetőjogász #Jogi segítségnyújtás
2021. júl. 1. 11:40
Sajnos még nem érkezett válasz a kérdésre.
Te lehetsz az első, aki segít a kérdezőnek!

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!