Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Eljegyzés » Felbontotta az eljegyzést,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Felbontotta az eljegyzést, pedig terhes vagyok! Mit tegyek?

Figyelt kérdés

8 éve voltunk együtt, ő mindig nagyon esküvő ellenes volt. Kb. 5 éve azzal nyúz, hogy gyereket szeretne, de én nem álltam készen a dologra. Tény, hogy ő 12 évvel idősebb nálam.


Megmondtam neki, hogy én csak házasságban szeretnék gyereket vállalni - faluról származom, ez otthon így szokás, én is így tartom helyesnek. Végül megegyeztünk, tavaly évfordulónkon megkérte a kezem, azóta bejelentkeztünk anyakönyvvezetőhöz, márciusban (következő évfordulónkon) lett volna az esküvő. Semmi rongyrázás, két tanú és szűk család.


Mivel ő meghozott egy - ő szavaival élve - áldozatot, én is beleegyeztem, hogy az ő álma is valóra váljon. Szeptemberben abbahagytam a gyógyszer szedését, mert a nőgyógyászom elmondta, hogy idő kell, mire kitisztul. Pharmatex krémet használva, pontosan a honlapon leírt utasítások alapján mégis összejött a baba.


Úgy voltam vele, hogy alkalmasabb lett volna fél évvel, egy évvel később, de beletörődtem. Erre két napja széles vigyorral közli a volt vőlegényem, hogy akkor most ennyi volt, lefújjuk az esküvőt. Ő nem akarta igazán, neki csak a gyerek számít, ez csak egy papír és felesleges. Megkérdeztem, hogy miért nem mondta el ezt a gyerek előtt, és a szemembe vágta, hogy azért várt eddig, hogy nehogy "kinyírjam a gyerekét".


Át vagyok verve, borzasztóan csalódtam benne. Két napja folyamatosan sírok, alig látom a billentyűzetet a könnyektől.... Nem tudom, mihez kezdjek, kihez forduljak...



2018. jan. 4. 14:13
❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯
 11/191 anonim ***** válasza:
100%
Mit tegyél? Azonnal hagyd el, így nem csak a hőn áhított gyerekét veszíti el,hanem téged is. Bár sajnálom,nem hiszem, hogy te valaha számítottál neki, csak egy tenyészkancának néz. Ne haragudj a kifejezésért..
2018. jan. 4. 14:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/191 A kérdező kommentje:

25 vagyok.


Mamám révén örököltem egy lakást, az csak az enyém. El akartam küldeni, de nem megy el, mert ide van bejelentve. Bátyám holnap jön segíteni intézni a kényszer kijelentést.


Nem szorulok rá a pénzére, én keresek többet. Viszont a jogi dolgokkal nem vagyok tisztában egyáltalán, nem tudom, hogy rakjam ki. Rendőrt nem hívhatok rá, mert az a lakcíme, nem segítenének kitenni.


11 hetes a terhesség.

2018. jan. 4. 14:35
 13/191 A kérdező kommentje:

Mindenki mondta, hogy hagyjam ott a megcsalás miatt, de gyenge voltam.


Nem vagyok szép, féltem a magánytól. Sose udvarolt nekem senki, csak az ő figyelmét tudtam felkelteni. Most ezek után annyira megutáltam, hogy inkább maradok egyedül a világban, mint egy ilyen aljas tetűvel.

2018. jan. 4. 14:39
 14/191 anonim ***** válasza:
79%

de magadat sem becsülted annyira, hogy kidobd?

és egyedül menni fog a gyereknevelés?

2018. jan. 4. 14:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/191 anonim ***** válasza:
100%

Látom, már döntöttél, méghozzá helyesen.Innentől fizetheti akkor a gyerektartást, bár így sem lesz könnyű vele. Egy perccel tovább se maradj ezzel a pasival, nem éri meg.


Egyébként sosem indokolta, hogy miért ilyen házasságellenes?


22/N

2018. jan. 4. 14:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/191 anonim ***** válasza:
4%

Minek az a házasság? Mi múlik azon? Aztán majd nem tudsz tőle megszabadulni ha úgy adódik. Ne haragudj de nekem ez egy kicsit régimódi ahogy gondolod. Házasságpárti vsgyok de csak ha mindkét fél akarja. Itt viszont csak te akarod, és még kierőszakolni is.

Az fontosabb kötelék szerintem hogy gyereket akar a párod. Becsüld meg.

2018. jan. 4. 14:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/191 anonim ***** válasza:
82%

Ha pontosan ebben a helyzetben lennék én ezt tenném:


Ezek után letagadnám, mint apát, azt mondanám egy éjszakás kalandból származik, nincs köze hozzá, és nem emlékszem ki volt a srác. Őt kidobatnám otthonról. Zárat cserélnék meg minden. A gyereket pedig örökbe adnám, egyfelől nem állok rá készen, másfelől megkímélném attól, hogy egy balf.sz a nyakára járjon és zaklassa. Titkos örökbe adással a gyereknek esélye lenne normális életre, mert nem kereshetné meg, és lenne két szülője, akik valószínűleg jobban készen állnak erre.


Utána pedig egy életre elfelejteném ezt a patkányt. Fiatal vagy még, van esélyed normális kapcsolatra, nem kell aggódnod.

2018. jan. 4. 14:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/191 anonim ***** válasza:
91%

Mondjuk ha annyira házasságba vállalsz gyereket, akkor nem csinálod meg házasságon kívül ugye.


Én szépen megmondanám neki: "oké, akkor te pedig vasárnapi apuka leszel, vagy lesz egy új párom, aki majd a férjem lesz és a gyerekünk apja. szia"

2018. jan. 4. 14:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/191 A kérdező kommentje:

Nem indokolt semmit. Egyszerűen csak ilyen. Még csak rossz családi példa se volt előtte, a szülei 30 évig voltak házasok, amíg az apja meg nem halt. A baráti körében is mindenki házas, vagyis egy párról tudok, akik elváltak.


Nem tudom, hogy menne a munka gyerek mellett. A szakmámban van lehetőség home office-ra, de egyedülálló anyaként se bejárni, se itthonról dolgozni nem tudnék.


Mindig reális döntést hoztam, ő volt az egyetlen, aki miatt az érzelmeimre hallgattam. De ezzel valamit örökre megölt bennem...

2018. jan. 4. 14:49
 20/191 anonim ***** válasza:
100%
Aki ennyire semmibe veszi a párját, mint ahogy ez az ember tette, annak fogalma sincs a szeretetről. Valóban nagy hiba volt, hogy nem dobtad ki, amikor kiderült, hogy megcsalt. Ha körülnézel, láthatod, hogy messze nem csak a "szép" nőknek van férjük, vagy családjuk, ne legyél önbizalomhiányos. Gondolom, ezt a negatív érzést is erősíteni igyekezett, hogy mellette maradj.
2018. jan. 4. 14:53
Hasznos számodra ez a válasz?
❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!