Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Jehova Tanui szerintetek mit...

Jehova Tanui szerintetek mit tegyek?

Figyelt kérdés
4 éve tanulmányozom a Bibliát egy kedves JT testvérnővel akivel azóta barátnők lettünk. Őáltala és a Biblia által úgy vélem jobban megismertem Istent mint valaha. Viszont a tanaik között van néhány amit egyszerüen nem tudok elfogadni. Pl. az ünnepek tiltása. Még a karácsonnyal és a húsvéttal nincs is nagy gondom de van 3 gyermekem akiknek a születésnapját képtelen vagyok kiiktatni az életünkből! Van még pár dolog de a legnagyobb nehézséget ez okozza. A férjem is tanulmányoz és ő ugyanúgy vélekedik mint én. Nagyon úgy érzem hogy így sosem lesz belőlünk igazán hithű JT. Mit tegyek??

2014. okt. 27. 10:16
 81/120 xeniah ***** válasza:
81%

Kedves Kérdező!

Sajnálom, hogy még jobban összezavarodtál. Azt tanácsolom, hogy kezdd el úgy olvasni a Bibliát, hogy mindenféle emberi magyarázat nélkül(persze nem könnyű elvonatkoztatni azoktól, amik már beléd vésődtek), kérve Isten segítségét, hogy mutassa meg neked, melyik úton kell járnod. Istennel egy élő kapcsolatunk lehet az Ő Fián keresztül, Jézus éppen azért jött, hogy helyreállítsa ezt a kapcsolatot az Atyával. Ő maga a szeretet, és azt szeretné, ha teljes szabadságban és az ő akarata szerint élnéd az életed, közösségben ővele (a családoddal együtt). Ha kéred Őt, biztos, hogy ki fogja jelenteni magát számodra. Isten áldjon!

2014. nov. 28. 21:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 82/120 Balázs Ida ***** válasza:

Kedves JT!


"Márpedig a válaszaidból egyértelműen az derül ki, hogy téged jelenleg nem a bibliai igazság, a PONTOS ISMERET érdekel,..."


Melyik válaszaimra gondoltál, amelyikekből ezt szűrted le? Amelyikeket te el se olvastál valószínűleg?! Mert eddig egyre se reagáltál, csak a "Szent Lélek-Szent Szellem" kifejezéseken huzakodtál, és messzemenő következtetéseket vontál le magadnak rám vonatkozólag. Mintha azokkal nem éppen a magad igazság iránti "vágyát" minősítetted volna! Úgy, mint azok szoktak, akiket nem érdekel az Igazság, csak keresnek valami kicsi dolgot, amelyikre ráugorva, örömködhetnek, hogy nem kell a valóban komoly kérdésekkel szembenézniük, foglalkozniuk. ( Persze az is lehet , hogy a saját hozzászólásaidat se olvasod el! Mert azon túl, hogy bizonygatod, hogy te válaszokat adtál, én egyet se találok azok közül! Illetve csak olyasmikkel jöttél elő, ami csak maszatolás .)


"...igazság, amit előadsz pl. nekem. "De ha az lenne, nem folyamodtál volna olyan csalárd módszerekhez a "bizonyítás" végett, melyekről te is tudod, hogy CSALÁS."


Melyik is az a csalárd módszer? És mi is volt a csalás ? Csak nem azokra az igeversekre gondolsz, amelyeket beidéztem?! (Persze, ha nem érted azokat, akkor nem csodálkozok rajta, hogy ilyeneket állítasz!)

2014. nov. 28. 22:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 83/120 Balázs Ida ***** válasza:

Kedves Kérdező!


Örülök, hogy összezavarodtál. Kérlek fordulj Istenhez válaszért, és Ő megmutatja neked az igazságot, ha valóban azt akarod tudni, és aszerint élni. Mert megígérte, hogy aki keres, az talál, és a zörgetőnek megnyíttatik...! Mert : Ján. 3,16 Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.


Csel. 2,21 És lészen, hogy mindaz, a ki az Úrnak nevét segítségül hívja, megtartatik.

Ésa. 55,6 Keressétek az Urat, a míg megtalálható, hívjátok őt segítségül, a míg közel van.

Zsolt. 50,15 És hívj segítségül engem a nyomorúság idején, én megszabadítlak téged és te dicsőítesz engem.

2014. nov. 28. 22:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 84/120 anonim ***** válasza:

Kedves kérdező! Örülök, hogy leírtad az őszinte véleményed. Viszont nem írtál semmi konkrétumot, mi az, ami még jobban összezavart?

És volna még egy gyakorlatias kérdésem hozzád. Írtad, hogy "a karácsonnyal és a húsvéttal nincs is nagy gondom", és éppen ez nem fér a fejembe. Mert hogy csak a születésnapot említed problémának. Miért? Mi a különbség számodra, számotokra az említett ünnepek között? Mert ugye az ajándékozás (én is gyakoroltam, tudom) és az ünnepi hangulat "varázsa" a karácsony körül még nagyobb, nem?


Köszi, ha válaszolsz.

2014. nov. 28. 23:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 85/120 anonim ***** válasza:

Kedves Ida, neked csak egy gyors válasz: melyik csalárd módszerre gondoltam? Mert többre is emlékszel? Ez már haladás. :-) De a viccet félretéve, többek között a jánosi betoldásra, melyre azt írtam, hogy hiteltelenné tesz. Mert tudod, ha valakik ilyen csalásokkal és töméntelen sok félremagyarázással próbálják igazolni a vélt igazukat a témában, akkor ott nincs igazság!


De zavart már ez a hosszúra nyúlt litánia, ezért is akartam már többször rövidebbre fogni. Miért nem maradunk mindig csak EGY témánál? Nem volna átláthatóbb és egyben korrektebb mond? Dehogynem.

2014. nov. 28. 23:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 86/120 Balázs Ida ***** válasza:

Kedves JT!


Én egy csalárd módszerre se emlékszem részemről. A jánosi betoldással kapcsolatosan, megint csak azt tudom mondani ( amit már mondtam!), hogy a mi Istenünk, a világegyetem teremtője, elég erővel, és hatalommal rendelkezett, és rendelkezik arra, hogy megőrizze a beszédét! Mert neki gondja van arra, ami a szájából származik, és amivel a gyermekeinek táplálkozniuk kell. És ezért arra is gondja volt, hogy ne kerüljön abba semmi mérgező, olyan, ami nem tőle származik, és ami miatt az egész üdvterv esetleg összeomolhatna. Nem azért váltott meg Krisztus által minket, hogy azután 2-3 ( vagy esetleg több) igeversen "elvérezzen" az egész.


De, mivel, mint mondtam, ha majd újjászületsz ( amiről remélem, hogy Isten kegyelméből úgy lesz), és érteni fogod az Igét ( az isteni oldalról ), akkor te is látni fogod, hogy Istentől vannak azok az igeversek! Mert bizonyságot tesz mellettük.


" Mert tudod, ha valakik ilyen csalásokkal és töméntelen sok félremagyarázással próbálják igazolni a vélt igazukat a témában, akkor ott nincs igazság!"


Semmilyen csalás, és félremagyarázás nem történt a részünkről. Csak töménytelen igeverset írtam, amelyek bizonyítják a "magyarázatomat"!


" Miért nem maradunk mindig csak EGY témánál? Nem volna átláthatóbb és egyben korrektebb mond?"


De hiszen azért beszéltünk több témáról, mert te hoztad fel azokat. Viszont nem tudom, hogy mire érted az inkorrektséget?

2014. nov. 29. 01:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 87/120 A kérdező kommentje:
Kedves 84-es!Úgy értettem a karácsonnyal és a húsvéttal való "nincs is nagy gond"-omat hogy azt megértettem hogy miért nem ünneplik Jehova Tanúi.Ezek az ünnepek tényleg pogány eredetűek és a mai világban már csak egy jó biznisz mind a kettő. Messze nincs már meg az a feelingje mint gyerekkoromban. A születésnap pogány mivoltáról viszont nem vagyok meggyőződve még most sem. Drága gyermekeimet Istentől kaptam és én ezt az adományt ünneplem meg, nem pedig felmagasztalom a gyermekeimet! Sokan azt tanácsolták hogy adjam oda az ajándékot elöbb, vagy nevezzek ki egy napot amin megajándékozom a gyermekeimet. Hát ha kinevezek egy napot, akkor AZ A NAP fog szólni a gyermekemről,ha előbb adom oda az ajándékot akkor meg tudom hogy miért adtam, kit akarok ezzel becsapni? saját magamat, a lelkiismeretemet megnyugtatni?hogy de nem a születésnapján adtam ám neki az ajándékot!! hát akkor meg nem mindegy hogy melyik napon? Egy kicsit zagyván irtam de remélem érthető :). Ráadásul a Bibliában nincs konkrét tiltása ennek az ünnepnek. Ilyen értelemben Semmit nem szabad ünnepelni csak a házassági évfordulót mert az Isten elrendezésén alapuló ünnep. Vagy nincs igazam?...
2014. nov. 29. 09:04
 88/120 A kérdező kommentje:
Még egy gondolat! Gyermekeim születésnapját nem én "terveztem" meg. Csak Isten tudta hogy mikor ajándékoz meg engem a gyerekekkel, melyik napon, tehát az Ő akarata szerinti nap születtek meg. Viszont a házzasságkötésünk napját mi tűztük ki, nem Isten. Hát nem jobban a születésnap érdemelné meg hogy megemlékezzünk róla, hiszen Isten akarata szerint kiválasztott napról van szó!!!
2014. nov. 29. 09:10
 89/120 anonim ***** válasza:

"A születésnap pogány mivoltáról viszont nem vagyok meggyőződve még most sem."


Rendben, nem vagy meggyőződve, ez eddig oké.


"Ráadásul a Bibliában nincs konkrét tiltása ennek az ünnepnek."


Ahogy a karácsonynak és még sok-sok pogány eredetű ünnepnek sincs, mégis tudjuk, hogy mely tulajdonságai miatt nem elfogadhatóak Istennek, igaz? Ráadásul a karácsonyban is jelentős szerep jutott a születésnapnak, hiszen eredetileg a téli napforduló idején a nap újjászületését ünnepelték, és erre húzták rá Krisztus születésnapját (legalábbis ez volt a propaganda), melyet Ő sem és a zsidók sem ünnepeltek. De vajon miért nem ünnepelték?


Azt kérdezed, hogy "Hát nem jobban a születésnap érdemelné meg hogy megemlékezzünk róla, hiszen Isten akarata szerint kiválasztott napról van szó!!!"


Én pedig erre azt kérdezem tőled, hogy ha ez így van, és tényleg ennyire fontos és szent dolog a születésnap Isten előtt, akkor Jézus születésnapjáról és annak megünnepléséről miért nem beszél egy szót sem Isten Szava? Ha valaki, Ő aztán MEGÉRDEMELNÉ, hogy megtartsuk a szülinapját, így van? Így! Mert rendben van, hogy Ő már élt előtte is az égben, de akárhogyan is nézzük, az a nap egy nagyon jelentőségteljes esemény volt az emberiség történelmében, igaz?


Ellenben Jézus éppen ellenkezőleg, CSAK a haláláról való megemlékezést parancsolta meg a követőinek, igaz? Ez viszont teljességgel összhangban van a Biblia másik fontos megállapításával, mely azt mondja, hogy "... jobb a halál napja, mint a születés napja". (Prédikátor 7:1) Miért lenne jobb a halálunk napja, mint a születésünké? Azért, mert az embernek a születésekor még semmiféle hírneve nincsen. Teljesen tiszta lappal indul. Azáltal fog jó vagy rossz hírnevet szerezni, ahogyan az életét éli. Ebből a szempontból azoknak, akik az évek során jó hírnevet szereznek maguknak, a halál napja valóban jobb, mint a születésé.


De nem csak Jézus, hanem a zsidók születésnapjáról sincs egy szó sem a bibliában, miért? Mert pogány eredetű ünnepnek tartották, mely akkor (és gyakran MA IS) szorosan összefüggött a spiritizmussal, mert ugyanis ez miatt volt/van jelentősége magának a születés napjának. Persze, vannak akik ezektől mentesítik a születésnapot, de ezt teszik sokan a karácsonnyal is, ettől már helyes lesz Isten szemében? Nem.

2014. nov. 29. 11:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 90/120 anonim ***** válasza:

"Gyermekeim születésnapját nem én "terveztem" meg. Csak Isten tudta hogy mikor ajándékoz meg engem a gyerekekkel, melyik napon, tehát az Ő akarata szerinti nap születtek meg."


Kedves kérdező, ezt a mondatodat pedig nem értem tisztán. :-)

Te most részben az "eleve elrendelésről" beszélsz? Isten biztosan tudhatta, akarta(!), hogy mikor születik meg a gyermeked, de ebből miként következik az, hogy konkrétan Ő is tervezte meg? Jehova megalkotta a természeti és biológiai törvényeket, melyek ma is precízen szabályozzák a teremtett világának a működését, így a magzat fejlődésének mikéntjét és megszületésének az idejét is. De ki indította el a ti esetetekben is ezt a folyamatot, mely 9 hónappal később abban a csodálatos pillanatban bontakozott ki? Nem éppen ti, szülők? A szabad akaratotokkal nem ti döntöttétek el?


Persze érthető, a születésnap egy boldog pillanat az életetekben, de ha megfigyelted az előző válaszomban idézett bibliai versből, a jelentőségét érdemes a helyén kezelni. Ettől sokkal, de SOKKAL nagyobb és nem mellesleg TARTÓSABB boldogságot ígér nekünk égi Atyánk!!!


Lehetséges, hogy a születésnap ilyenforma misztifikálása okozza nálatok a problémát?


Szívből remélem, hogy nem voltam sértő semmiben. Mert nem volt szándékom, sőt. Köszönöm, ha meghallgattatok. :-)

2014. nov. 29. 11:29
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!