Kezdőoldal » Állatok » Egyéb kérdések » Mit lehet ilyenkor tenni, kit...

Mit lehet ilyenkor tenni, kit lehet hívni?

Figyelt kérdés

10 óra tájban hívott a lányom kétségbe esve, hogy a közösen vett 3 malacunkból 2 fekszik, hörög, és nem akar felkelni. Természetesen azonnal rohantam, hívtuk az ügyeletes állatorvost, aki közölte, hogy kb. másfél óra múlva ér haza, addig locsoljuk a malacokat, és ha nem lesznek jobban, szóljunk. Kb. 1 jó óra múlva hívtuk ismét, hogy a malacok még mindig nincsenek jobban, erre az volt a válasz, hogy itassuk meg őket ecetes vízzel, meg locsoljuk, még nem ért haza, de szóljunk, ha nem javulnak. Negyed 1 környékén hiába próbáltuk hívni, a telefonja ki volt kapcsolva, így a lányommal kocsiba ültünk, és a házához mentünk. Ott csengetésünkre 1 hölgy jött ki, aki közölte, hogy a doktor urat nem lehet zavarni ilyenkor, mert fél 2-ig alszik. Hiába mondtuk, hogy megígérte, hogy jön ha baj van, és nagy a gond, nem számított. Mire a lányommal hazaértünk, az egyik kb. 60 kg. malac már kilehelte a lelkét, rúgott kettőt és megdöglött. A vejemnek való már leszúrta, hogy azért kárba ne menjen. Így most kényszervágás lett az eredménye a kedves doktor úr lelkiismeretességének. Lehet, hogy mire talán 2 óra körül arra jár, addigra a másik is erre a sorsra jut. Nem 100%-ék, hogy meg tudta volna őket menteni, de legalább annyi lett volna, hogy mielőtt lefekszik, vagy arra kanyarodik, vagy felhív, hogy mi a helyzet. Sajnos a másik állatorvos szabadságon van, nem tartózkodik itthon, ő biztos nem hagyott volna minket cserben!


Hol lehet az ilyet jelenteni, vagy panaszt tenni? Mert szerintem ezt azért csak nem kellene ennyiben hagyni...


2013. júl. 26. 13:10
 1/7 anonim ***** válasza:

A Magyar Állatorvosi Kamaránál tudtok panaszt tenni. Az Etikai Bizottság kivizsgálja a panaszt.

Bár ha nem volt ügyeletben, nem hinném, hogy felelősségre fogják vonni. Ha pedig ügyeletben volt, max. megrovást fog kapni.

2013. júl. 26. 13:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
Én a legkisebb betegség esetén is eleve leöltem volna mind a két malacot, aztán mehetnek a hűtőládába, ha most a hőség, a kánikula miatt nem is kívánja az ember a zsíros, nehéz úgynevezett vöröshúsokat, meg a szaftos pörköltet, a hurkát, a pörcöt és társait, idén is lesz fogcsikorgató, dermesztő hideg tél, méteres hóval, akkor majd jól fog jönni a melegítő (pálinka) mellé egy jó véres,- vagy májashurka, kolbász, szalonna, disznómáj, ez-az...
2013. júl. 26. 13:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:

1. vagyok.

Itt tudod kiválasztani az elérhetőséget:

[link]

2013. júl. 26. 13:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 A kérdező kommentje:

Első, köszi!

Második, mi azért nem öltük le egyből őket, mert még nem voltak valami nagyok, és elvileg később akartuk.

2013. júl. 26. 13:21
 5/7 A kérdező kommentje:

Kettő órakor kiért az állatorvos. Remélem, jót aludt előtte! (:

Egyébként a másik malacot is le kellett szúrni.

2013. júl. 26. 14:22
 6/7 zsuzsabazsa ***** válasza:
Persze kért az orvos a halotti torra.
2013. júl. 26. 17:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 A kérdező kommentje:
Ki... Aztán megkérdezte, "Disznóvágás van?"...
2013. júl. 26. 23:32

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!