Kezdőoldal » Állatok » Kutyák » Visszavigyem az örökbefogadott...

Visszavigyem az örökbefogadott kutyámat?

Figyelt kérdés

Szóval örökbefogadtunk egy kutyát anyukám nevére, de az én kutyám, én sétáltatom etetem stb. Az első hónapban minden oké volt, mozgattuk rengeteget, játszottunk, aranyos volt, de elkezdtek fokozatosan problémák lenni.

Ott kezdődött hogy összelapott egy kutyával a futtatóban, gondoltam megesik, szétválaszottuk őket majd elmentünk.

Azután pár nappal megint összeverekedett egy másikkal, de ekkor már lett egy mély vágás szerű seb a szeménél, aminek véréből a cipőm is kapott. Persze itt is közbeléptünk a másik gazdával de késő volt.

Ma reggel pedig neki akart menni egy kiskutyának de visszafogtam a pórázzal, amire megfordult és az én kezemet harapta meg.


Nem vagyok szakértő és kezdek félni hogy mi lesz a következő amit csinál. Már nem merem levinni sem csak pisire, nehogy megtámadjon valakit és minket vegyenek elő.


Szóval mit lehet tenni?

Visszavigyem?

Muszáj mondani hogy agresszív?-félek ha elmondom, nem akarja majd senki magáhozvenni.



2019. szept. 29. 14:08
1 2 3
 21/22 anonim ***** válasza:
30%
Senki nem esett a kérdezőnek, de itt tényleg emberi felelősség játszik. Kutyasuli mindenképp legyen!
2019. okt. 8. 13:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/22 Felhasznn válasza:

Hali!Ha úgy érzed alkalmatlan vagy és nincs türelmed hozzá nem kérdés, ellenben ha kitartó vagy akkor semmi baj nem lehet. Személyes véleményem szerint ő a falka vezér , te nem vagy elég határozott és magabiztos . Mivel ő a falka vezér ezért védeni akar mástól hisz ez a falka vezér dolga ennyi , gondolom mikor a kezedhez kapott te meghátráltál tessék ő nyert:). Előttem szólokhoz hasonlóan én is javaslom a kutya sulit sokat segíthet. Legyél magabiztos és határozott ( ezt az életben is nagyon tudod majd hasznosítani) nekem 4 éves korom óta van kutyám és nincs probléma pedig menhelyről fogadok örökbe pl amelyiket legutóbb fogadtam örökbe egy keverék kutya nem is néztem meg személyesen csak jelentkeztem érte és mivel ismernek nem is kérték létogassak el előbb hanem hozták miután chippelték meg oltották kiköpött hasonlít az első kutyámra ezért jelentkeztem érte, de ez most nem is lényeges első perctől kezdve én vagyok a vezér számára így nem fordult elő engedelmetlenség.

Javaslom hogy:

*Próbálj meg minél többet tanulni vagy olvasgatni utána kutya testbeszéd illetve kutya pszichológia után.

*Fáraszd le minden nap fizikailag és mentálisan is(trükk tanítás gyakorlás stb).

*Vidd el kutyasuliba.

*Legyél határozott

*Sose verj meg egy kutyát a fizikai fenyités semmire sem jó hisz te sem örülnék ha valamit rosszul csinálsz úgy adják a tudtodra hogy orrba vernek,ugyanolyan érzö lény mint te.

* Légy türelmes és ne vidd vissza hisz így két életet mentesz meg az ővét meg azét aki számára felszabadult a hely illetve az embernek is jót tesz a kutya. ;)

2020. jan. 5. 02:22
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!