Kezdőoldal » Állatok » Kutyák » Hogyan szoktassam le a 9hetes...

Hogyan szoktassam le a 9hetes rottweiler kiskutyámat a morgásról?

Figyelt kérdés

7hetesen vettük a kiskutyát. Nagyon kis aranyos játékos bújós volt. Kinti kutyus lesz. Az első éjszakák nehezebbek voltak. De nappal nagyon sokat foglalkoztam vele. Belebújt az ölembe és úgy aludt el, néha altatót énekelgettem neki. Állandóan nyalogatott. De viszont mindent elkezdett rágcsálni. Tyúkokkal tartottuk egybe, szerecsére nem bántotta őket. ( a tojást persze megette), így most elkülönítettük őt.

Játék közben sokszor harapdálja a kezem, a ruhámat, a nadrágom szárát is húzza. Pár napja már morog is miközben a nadrágom húzza. Először csak simán próbáltam leszedni a lábamról, de nem használt. Próbáltam azt is hogy hangosan felkiáltottam,jajgattam hogy hátha rájön hogy nekem ez fáj és elenged. De nem használt ez sem. Próbáltam azt is hogy eréjesen rá kiáltottam, de csak mégjobban morgott. Közbe persze átölelte a lábam mindig. Volt hogy picit az orrára csaptam hátha abbahagyja de ez sem használt. Amikor ott hagyom már sír , hogy menjek vissza. Én szoktam etetni is többnyire. Apának fogad csak szót. Rá nem is morog.

Nem ez az első rotink. Az előző rotimat 8 évesen kellett sajnos elaltatni. Ő kiskorában nem volt ilyen. Vagyis ő nem harapdálz és morgott rám soha. Ő mindenkiek szót fogadt, igazi családtag volt. Soha nem bántott senkit,de azért idegent se engedett be. Kutyasuliba se járattuk. A kicsi is ugyanazt a nevelést kapja, de nem tudom mit tehetnék. Hogyan értessem meg vele hogy nem szabad a gazdira morogni. Na meg tudom hogy a rotik általában egy gazdás kutyák, de azért a többi családtagnak is fogadjon szót. Kutyasuliba mikor vihetném? Szerintetek mit tehetnék?

A válaszokat előre is köszönöm. :)



2020. máj. 1. 18:11
1 2
 11/18 anonim ***** válasza:
10%
Édes, attól, hogy törölteted a válaszokat, attól még, ha ütögetni fogsz egy rottweilert, akkor kb egy éves korára úgy neked megy, hogy benne leszel a hírekben. :) ütögesd csak, legalább életedben egyszer majd valamiért híres leszel :D
2020. máj. 2. 09:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/18 A kérdező kommentje:

Kedves utolsó. Egy választ sem töröltem...Pedig lett volna kedvem hozzá, nos de akkor mégis mi értelme lenne??

Ja, és nem ütögetem a kutyát. Az előzőt se bántottam soha. Soha nem okoznék fájdalmat neki. Az hogy az orrára koppintok nem ütlegelés szerintem. Nem vérebet akarok csinálni belőle hanem egy családbarát kutyát, amilyen az előző is volt. Mert az előzőt még kis gyerekek rokonok is simogatták. Érezte hogy hozzánk tartpznak ők is és a kisebb gyerekek is imádták őt. Most is mindent ugyanúgy csinálok a mostanival mint az előzővel. De kérdezem, hogy ha már játék közbe annyira bedurvul hogy morgás közbe nem akar elengedni, talán jutalom falatot adnál?? Értem én, párszpd csak akkor csinálja amikor már otthagynám és szeretné hogy maradjak még. De ha már többször mondom neki hogy most már elég, mert van egy határ akkor mégis mit tegyek? Mivel még mindig ez a kérdés.. most figyelem elterelést probáltam labdajátékkal,de nem jött össze.

Az előző kutyusomat is állandóan dicsértem, jutalom falat, viszont ha rosszalkodott akkor nem én büntettem. De nem is volt szükség ezekre. Még a cicákkal is együtt aludt. De idegenek macskákat elzavarta. Nem bántott senkit, de jelezte hogy a területére nem szabad bemenni. Hiszem hogy a mostani is ilyen lesz. Csak a morgást hagyja el. Most fogok neki venni még egy játékot amit kedvére cibálhat. Hiszen most ez kell neki. Amikor nem játszik nagyon nyugodt az ölembe bújva.

Tényleg csak azt szeretném elérni hogy rájöjjön hogy nekem az fájhat is amikor a karomat vagy a lábamat harapdálja. Neki játék, de később ne legydn baj ebből.

Most tanult meg ülni,feküdni elég gyorsan sikerült.

2020. máj. 2. 11:07
 13/18 anonim ***** válasza:
100%
Következetesen rászólsz- "NEM, NEM SZABAD" felkiáltással - eltolod, és majd meg fogja tanulni idővel. Most még bébi, úgyhogy türelem, és tanítás!
2020. máj. 2. 11:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/18 anonim ***** válasza:
100%
Játszik csak, a mi rotink is csinálta kiskorában, pedig ő tenyésztőtől volt. Kicsi még, a testvéreivel is így jatszana, nem tudja, hogy fáj neked. De őszintén, én is azt hittem, hogy első kutyád, annyira hozzá nem értőnek tűnsz. Kicsit képezd magad a kutyák nevelését illetően, mert egy rottweiler nem lájtos kategória, kell hozzá következetesség és határozottság.
2020. máj. 2. 12:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/18 anonim ***** válasza:
9%
Vérebet? Hát vérebet nem tudsz belőle csinálni, tekintve, hogy ez egy masztiff típusú kutya... :D kevered a szezont a fa....
2020. máj. 2. 20:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/18 anonim ***** válasza:

Azt most hagyjuk, hogy 7 hetesen nem is lett volna szabad elhoznod, ezt már leírták.

A kutya játszik, kiskutya módra. Morgás és morgás között van különbség, amit te írsz, az játék. Nem csapkodunk az orrára! Ha olyan harap, amit nem kéne (pl. kezed, lábad, nadrágod), akkor megfogod, kiveszed a szájából és felajánlasz helyett olyan játékot, amit húzhat, haraphat, például egy rongyot, megcsomózott kötelet - vannak ilyen kutyajátékok.

2020. máj. 2. 21:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/18 A kérdező kommentje:
Köszömöm a válaszaitokat. Ma amikor harapdált húzta a nadrágomat mondtam neki hogy nem szabad. Elhúztam erre morgott és méginkább akarta. Majd amikor az egyik sípolós játékát ajánlottam fel, nem érdekelte. Aztán egy rongyot is. Kb 2 percig el volt vele, majd újra a lábamat akarta. Aztán legugoltam hozzá majd a pulcsim ujjára fogott rá. Mondtam neki hogy nem szabad. Majd arra kértem hogy üljön le, jutalomfalatért cserébe de azért se engedte el. Apa rákiáltott és abba is hagyta. Majd a papucsommal peobálkozott. Aztán valahogy lenyugodott. Most különböző nevelési videókat keresgélek. Talán a baj az hogy nem vagyok elég határozott amikor rászólok. Mármint nem veszi elég komolyan. Most egy kisebb törülközőt fogok adni neki, hisz annyira rágcsálni akar.
2020. máj. 3. 17:43
 18/18 anonim ***** válasza:

Azért döntsd már el mit akarsz!


Ha durván játszik és adsz neki egy játékot, azzal lejutalmazod ezt a viselkedést!


Ha mondogatod, hogy "nem, nem szabad", de igazából ráhagyod, nem állítod le (nem tudod leállítani), azt tanítod, hogy ne hallgasson rád!


Ha meg néha lejutalmazod azzal, hogy játszol vele azért, mert nem áll le a rászólásodra, miért akarod utána tiltani meg büntetni?


Teljesen következetlen vagy és fogalmad sincs, hogy mit kommunikálsz a kutyád felé. Ezzel csak teljes káoszt csinálsz a 'nevelésből'. Inkább ne csinálj semmit. Inkább foglalkozzon más szerencsétlennel.

2020. máj. 3. 21:45
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!