14 évesen már volt kutyátok? Ha igen akkor milyen? Szülők miben segítettek? (pl.fürdetés, sétáltatás). Mind2 szülő szerette vagy csak az egyik? Ha csak az egyik, akkor a másik hogy viszonyult hozzá?

Figyelt kérdés

#kutya #szülő #szeretet #14 éves
2020. máj. 17. 17:37

Question

14 évesen már volt kutyátok? Ha igen akkor milyen? Szülők miben segítettek? (pl.fürdetés, sétáltatás). Mind2 szülő szerette vagy csak az egyik? Ha csak az egyik, akkor a másik hogy viszonyult hozzá?

Figyelt kérdés

2020. máj. 17. 17:37

Válaszadó #2 · Accepted Answer

Először egy "közös" kutyánk volt, egy Roti. Akkor még tesómmal kicsik voltunk, apum és anyum látták el, mi csak játszottunk meg szeretgettük. Sajnos később el kellett altatni. A következő kutyusomat kb 13 évesen találtam, kóbor kutyus volt, pont próbált bejutni a kertbe. Vártunk pár hetet, de mivel nem lett meg a gazdi elvittük az állatorvoshoz, megvizsgálták, kapott oltásokat, onnantól csak az enyém volt. Anyum párszor adott neki enni, de én fürdettem, sétálgattam, takarítottam utánna.

Válaszadó #1 · Answer

Igen volt. Egy fekete németjuhász kan kutya. Apum nagyon ellene volt, így anyámat tudtuk rábeszélni csak. Anyám meg mindig azt csinálta amit akart, így hazahozta a kutyát. Apám őrjöngőtt, majd közölte, hogy a mi kutyánk, mi gondoskodunk róla, mi visszük sétálni. Pár héttel később apám már együtt aludt a fotelban a kutyával, és sokat sétáltatta. Amikor felnőttem, és elköltöztem, én vittem magammal, mert 3 gyerek közül engem szeretett a legjobban. Végül 16 éves kutyát el kellett altatnom, mert gyógyíthatatlan beteg volt. A szívem szakadt meg. Volt még egy kutyám amikor a fiam 2 éves lett akkor került hozzánk a németjuhász mellé. Egy pekingikutyus volt. Őt 14 éves korában kellett elaltatni, mert rákos lett, és szenvedett. Hetekig sírtam utána is. Azóta eltelt vagy 20 év de nem vagyok képes kutyát magamhoz venni. A vesztesség sokkal jobban fáj mint gondolnád.

Válaszadó #3 · Answer

Volt, egy labrador. Anyukám adott neki enni napi 2x, meg szerették őt, a kutya is szeretett velük lenni, de soha nem játszottak vele, vagy nem vitték el sétálni (elég nagy a kertünk), ezeket én csináltam suli után. Nemrég felmerült bennük, hogy kellene még egy kutya, de én igyekszem lebeszélni őket erről, mert már régen nem élünk otthon a tesómmal, és tudom, hogy őt sem vinnék soha sétálni pl.

Válaszadó #4 · Answer

Igen, az utcáról hoztam haza, egy bozontos fekete keverék kutya, 15 kilós, szóval nem nagy. 10 éves voltam, suliból hazafele a szakadó esőben kuporgott. Én meg simán csak odamentem hozzá megsimiztem, aztán hívtam, hogy gyere és ő jött velem. Otthon megfürdettem, megetettem, megitattam, aztán csináltam neki egy helyet párnából és plédből az ágyamon. Mire anyum hazaért egy illatos, cuki, elégedett kutyus várta, aki bájos, szomorú szemekkel bújt az ágy végében és én meg mellette, annyit mondtam: velünk maradhat? Anyu elnevette magát és hozzátette, hogy nem. Kerestük egy ideig a gazdáját, de nem lett meg, s közben ő is megszerette, szóval megmaradt nekünk:) Reggel és suli után én sétáltattam meg, este anyu is jött velem. 10 évig volt velem, azután el is költöztem, mert nem bírtam ott maradni abban a házban. Nagyon imádtam azt a kutyát.

Válaszadó #5 · Answer

Igen, egy Cavalier. Simulékonyabb kutyát el sem tudok képzelni a mai napig, egy kiegyensúlyozott, szófogadó kutyus volt. Én tanítottam, apám meg reggelente vitte sétálni. Mindannyian szerettük.

Válaszadó #6 · Answer

Volt, egy kan rottweiler. Családi kutya volt, de állandóan én vittem sétálni, én játszottam vele, én tanítottam. Nagyon komolyan vettem, olvastam rotis könyveket, és rém büszke voltam magamra, hogy milyen szépen megneveltem. 12 éves voltam, amikor hozzánk került, az alap parancsokat is tőlem tanulta. 10 évig volt velünk, aztán sajnos meghalt.

Válaszadó #7 · Answer

12 évesen kaptam egy fekete angol cocker spániel kant. De akkor már évek óta olvastam az Állatbarát, Kutyarevü stb újságokat.
Mindent én csináltam a kutyával. Séta, tanítás, etetés, kakiszedés, fésülés. A szüleim nem voltak kutyások.
A legjobb barátom volt az a kutya. Hihetetlen okos volt! 15 évig élt, 27 éves voltam, mikor elaludt örökre... :( Én is temettem el.
Azóta is sokszor eszembe jut.De talán 1 hónapot bírtam ki kutya nélkül, mikor elpusztult a spani. Ez van, kutyás vagyok.

Válaszadó #8 · Answer

Boxer-nemetjuhasz keverekem volt, egy kislany ... tesommal felvaltva setaltattuk, termeszetesen a szuleink gondoskodtak rola (kaja, orvos, kirandulas), de mindig mi gyerekek setaltattuk.
Nekem sokszor jol jott, mert rosszgyerek voltam ezert sokszor voltam szobafogsagra "itelve" ... ilyenkor mindig kutyatsetaltattam :) Katona koromban halt meg szegeny, sajnos nem lehettem itthon ... nagyon szerettem.

Válaszadó #9 · Answer

Egy border, akit még 10 évesen kaptam és egy jack, aki apukámé eredetileg, ő akkor jött, mikor 13 voltam.
A kutyákat én tanítottam, sétáltattam, fésültem, fürdettem, etettem, cseréltem a vizüket, játszottam velük stb. a mai napig ez jelenti nekem a hobbit.
A szüleim támogatták ezt az egészet anyagilag, vittek kocsival a kutyaiskolába és takarítottak a kutyák után. Főleg, most így utólag nagyon hálás vagyok nekik ezért :)
Apum és anyum is szereti őket szerencsére, apukám leginkább nézni és bezsebelni a dícséretek, hogy milyen okosak, mikor jön valaki, de foglalkozni már nincs türelme velük, ezért maradt rám az ő kutyája is. Anyukám meg mindent szeret velük csinálni, leginkább játszani szokott velük.

Válaszadó #10 · Answer

14 évesen kaptam meg az első Német Juhászomat. A 7. év végi 4-es átlagú bizonyítvány volt a feltétele.
Még fiatal voltam, így az etetésében kaptam segítséget, mindkét szülőm szerette, édesapám volt a kutyánál szeretetben/falkában a második. A nevelése, sétáltatása, fürdetése, fésülése az én feladatom volt, meg sem kaptam volna másképpen.

14 évesen már volt kutyátok? Ha igen akkor milyen? Szülők miben segítettek? (pl.fürdetés, sétáltatás). Mind2 szülő szerette vagy csak az egyik? Ha csak az egyik, akkor a másik hogy viszonyult hozzá?

Kapcsolódó kérdések: