Hogyan dolgozzam fel a házikedvencem elvesztését? Teljesen kivagyok.

13 éves Németjuhász kutyámat ma kelett elaltatnom. Borzasztóan sírtam amikor elment végleg. Sajnos már menthetetlen volt, mindkét lábát húzta. Rengeteg gyógyszert vettem, egy ideig hatot. Az utóbbi pár hónapba már semmit nem használt, maga alá végezte a dolgát, emelett még gyenge is volt. Az orvos szerint Diszplázia (bénulás) ami a Németjuhászoknál gyakori. Műteni már nem érdemes lett volna a állatorvos szerint, 13 éves, gyenge volt stb. Igy nem biztos hogy bírta volna. Az orvos szerint nem fiatal kutyáknál ez a beavatkozás már kockázatos lenne, ő azt tanácsolta hogy altassuk el. A kutyám látszólag eleven volt, ugatott, evett. Ne mutatkozott nála olyan, ami alapján lehetett volna arra következtetni hogy szenved. Azonban az orvos azt tanácsolta hogy nem érdemes tovább halasztani, mert a rossz idők bejönnek, egyre rosszabb lesz neki. Ma elaltattam a drága egyetlenemet, borzasztó a hiánya. Ha ki megyek az udvarra, minden olyan üres, nagyon rossz így, hogy már tudom hogy nincs többé.

Az előző kutyámat (szintén Németjuhász kutya) így vesztettem el, alig bírtam ki. Most hogy ő következett, teljesen kikészültem. Az öngyilkosság kerülget. Nekem ő volt a mindenem, borzasztóan hiányzik.

Ha lehet kérni egy szíveséget tőletek, gyújtanátok az állatokért egy gyertyát? Azokért, akik már nem lehetnek köztünk. Azokért akik boldogtalanok. Köszönöm!

23F