Lehetséges, hogy valaki azt hiszi magáról, hogy szereti a kutyákat, közben nem?

A közös futás szerintem önmagában még nem probléma, sok olyan ismerősöm van, aki futópartnernek vett kutyát és ettől még szeretik a kutyájukat, gondoskodnak róluk. Hozzáteszem ezeknek az ismerőseimnek aktív kutyáik vannak, vizsla, mudi, de van egészen kistestű, jack russel is, ami szintén élvezi a 10km-es futást is. Szerintem ők ettől még nem rossz gazdák, sőt azt sokkal jobban elítélném, ha ilyen nagy mozgásigényű fajtákat negyedórás bandukolós sétára vinnének csak el. Nyilván itt összetettebb a helyzet, bármilyen sportnál nemcsak az embernek, a kutyának is fel kell építeni a fizikumát, kondícióját, teherbírását, de ezt viszonylag kevés gazdi teszi meg.

A németjuhász történethez csak annyit fűznék hozzá, hogy az igazán eredményes munkakutyások sem tartják másképp a kutyájukat, sőt általában még ennél is "ridegebben" bánnak velük. Ha érdekel részletesebben ezzel kapcsolatban az én véleményem/kétségeim már régebben írtam ki erről kérdést: https://www.gyakorikerdesek.hu/allatok__kutyak__10640989-mie.. De röviden csak annyit erről, hogy az általam ismert nemzetközi szinten is elismert oktatók kutyái szinte az egész életüket boxban töltik, csak munkára vannak előszedve, nem sétálnak, nem játszanak más kutyákkal, hogy tréningen a maximumot tudják nyújtani és azt élvezzék a legjobban, az legyen a napjuk fénypontja. Nekem ez is nagyon idegen, nem tudnám megtenni, hogy "csak úgy" indok nélkül ne simogassam mondjuk a kutyám, ne vigyem sétálni, de az vitathatatlan, hogy sokkal hatékonyabb lenne. Szóval a munkakutyások egészen máshogy kezelik a kutyájukat, egészen máshogy tekintenek rájuk, kvázi csak "munkaeszközként," hogy ebben hol van az állatszeretet, arról lehet vitatkozni, de nem hiszem, hogy két ennyire különböző hozzáállás valaha közös nevezőre juthatna. Illetve még annyit erről, hogy egy malira vagy munka nj-ra lehet azt mondani, hogy ők szinte erre vannak kódolva genetikailag, nekik erre van igényük, de sokan dolgoznak más fajtákkal is, pl. az egyik ilyen kiképzőnek labradorjai vannak és a fajtáról köztudott, hogy mennyire embercentrikus, mennyire szeret a gazdája közelében lenni.

És akkor a saját kutyám tartásáról. Ha nagyon szigorúan nézem én is a magam szórakoztatására, a saját boldogságom miatt tartok kutyát. Szeretem simogatni, imádom, amikor hozzám bújik, azért szeretgetem, mert szeretem azt az érzést és valahol ez ugyanúgy önzés. Ennek fordítottjára tök jó példa, hogy mondjuk egy elég kozmetikaigényes fajta, naponta kéne fésülni, de nem szeretem fésülni (és ezt ő is érzi és ezért ő sem szereti), ezért ezt elég gyakran el is szoktam hanyagolni, pedig tudom, hogy szüksége lenne rá.

A sétával kapcsolatban: imádok sétálni, teljesen kikapcsol és feltölt ha néhány órát csak a természetben bolyongva töltök a kutyámmal, nálam ez a fajtaválasztásnál szempont volt, kifejezetten nagy mozgásigényű kutyám van, nyilván egy mopszot nem kínoznék ezzel. Viszont futni utálok, pedig olyan napokon, amikor mások a rossz idő miatt nem jönnek sétálni és ezért a kutyám nem tud senkivel egy jót kergetőzni nagyon hasznos lenne, ha rá tudnám magam venni.

A képzésről: még mielőtt kutyát vettem utánaolvastam mindennek, és úgy ítéltem meg, hogy a kutya kiegyensúlyozottságához szükség van mentális és fizikai fárasztásra egyaránt. Elkezdtem tanítgatni, oviba hordani, trükköket tanítani és borzasztóan IMÁDTAM. Egy csomó teljesen felesleges trükköt tud, csak azért mert engem boldoggá tesz az a sikerélmény, amikor megcsinálja az adott trükköt. Egyébként egy show vonalas, abszolút hobbi célra tenyésztett kutyáról van szó, és most lassan 3 év után kezdem belátni (főleg a tesóit látva), hogy neki erre igazából annyira nincs is szüksége. Élvezi a közös munkát, egyrészt mert csak pozitív megerősítéssel dolgozunk és a lehető legfinomabb falatokat kapja érte és nyilván szereti, hogy én nagyon örülök neki, ez motiválja, de ő attól is boldog, ha csak labdázunk, ha szimatolgat, ha más kutyákkal játszik. Ettől függetlenül hiszek benne, hogy fontos a kutya mentális fejlesztése, egészen más szintű kapcsolatot lehet kialakítani egy olyan kutyával, akivel napi rendszerességgel gyakorolsz, de nem tudom eldönteni, hogy ez mennyire öncélú és mennyire a kutya érdeke.

Aztán a harmadik dolog, ami miatt én nem tartom magam igazi állatbarátnak, vérbeli kutyásnak, hogy nekem egy törzskönyves, nekem megfelelő habitusú kutyám van, azért választottam ezt a fajtát, mert tudtam, hogy egy simulékony, alkalmazkodó természetű kutyával sokkal könnyebb lesz harmonikus kapcsolatot kialakítanom, együtt élnem vele. Persze ez egy kicsit sarkítás, de ha ezt is szigorúan nézem, akkor ha kizárólag a kutyák szeretetéről szólna ez a részemről, akkor kihoztam volna a legesélytelenebb kutyát a menhelyről.

Mindezzel csak azt akarom mondani, hogy sok esetben nehéz meghúzni a határt "öncélú" és a kutya érdekét szolgáló tartás között, ilyen esetekben nem is szeretek állást foglalni. Az én életem rengeteget változott mióta lett kutyám, a kutyám érdekében. Nem járok moziba, nem nézek sorozatokat, mert az egy csomó értékes szabadidőt venne el a kutyázástól, hétvégén kirándulni járunk meg kutyasuliba, a szórakozóhelyek helyett, a nyaralás az kempingezés egy kutyás strand közelében, nem a pár csillagos szálloda vagy egy apartman kibérlése a haverokkal, ahol aztán jól berúgunk (azt hiszem nekem a kutyázás jelentette az egyetemista bulizások végét), vegetáriánusként az év végi prémiumomból fagyasztóládát vettem a kutya BARF étrendjéhez.

Szóval rengeteg dologban megváltoztam, mióta lett kutyám, egy csomó dologban az ő érdekét nézem, amikor döntök, de mégsem tudom, hogy ez mennyire az én boldogságom vagy a kutya boldogságának érdekében történik. Főleg a képzéses példánál jön ki, hogy amit a kutya érdekének gondolunk nem feltétlenül az minden esetben. Lehet az ismerősödnek is csak annyi kéne, hogy erről valaki jobban elbeszélgessen vele, hogy gondolja végig, hogy vajon öncélú-e, amit csinál, mert simán lehet, hogy meg van győződve róla, hogy ez a legjobb, amit tehet és ez tényleg a kutyáért történik. Ilyen helyzetben, amikor valaki tényleg szívesen foglalkozik a kutyájával és jó sokat, kitartóan, nehéz azt mondani, hogy rossz gazdi vagy hogy csak saját maga miatt csinálja. Meg kell vele ezt beszélni, mert lehet, hogy tényleg meggyőződése, hogy ez így jó (elvégre a csapból is az folyik, hogy fuss, tréningezz a kutyáddal, attól lesz boldog) és csak az a baj, hogy nem gondolja végig a kutyái egyéni szükségleteit.

"Nekem németjuhász kell, mert vele tudok azt csinálni, amit akarok."

még jó hogy hajlamosak artritiszre...