Hogy tudtátok feldolgozni hogy meghalt a kutyátok? Légyszi ne nevessetek ki.

Őszintén sajnálom!

Én is sokáig gyászoltam a kutyuskánkat (rákos volt), sokat sírtam, hiszen családtagként szerette nálunk mindenki. Mindenki őszintén sajnálta, anyukám is sokszor elpityeredett.

Nehezen...Legutóbb-3 éve- vizslám halt meg, utolsó napjaiban nem voltam vele, mert elutaztam másik városba munka miatt...Mai napig szoktam Vele álmodni, hogy jól van, stb.

Arra gondolj, hogy mennyire jó élete volt és szeretetben tölthette veletek.

Nagyon sajnálom a kutyusodat, velem még szerencsére nem történt ilyen, még nagyon fiatal a kutyám, de már rettegek, hogy mi lesz akkor. Légy nagyon erős, gondolj arra, hogy jó helyen van és szép élete volt mellettetek!

Kitartás! Aztán egy kis idő múlva talán egy új kutyus vigaszt nyújthat.

Az én kutyám nyolc évig volt velünk, négyévesen kaptam. Nem tudtam azóta sem feldolgozni, hogy elütötte egy autó, és hogy aztán egy hét maga alá hugyozás és kóma után elpusztult. Soha senkinek nem mondom, mennyire hiányzik, de belül azért érzem, hogy ő egy pótolhatatlan társ volt. Mindig elszorul a torkom, ha rágondolok, még most is, pedig azóta sok év telt el.

Gondolj rá, sirasd meg, egy idő után könnyebb lesz. És nincs mit szégyellni ezen, a kutya is családtag egy olyan helyen, ahol szívesen tartanak kutyát. Legyen az kerti kutya, vagy egy szobai csivava. Ragaszkodnak és szeretnek, természetes, hogy fáj, ha elpusztulnak. 22L

sajnálom. és tudom, hogy mit érzel ilyenkor, sajnos nekem is volt már részem ilyenben. :(

én próbáltam nem rá gondolni, bármennyire is nehéz volt. mondogattam magamnak, hogy így jobb neki mostmár nem szenved. nehéz volt. de már sikerült feldolgoznom egy év után... nekem a nyulaim haltak meg, és a kiskutyáim. :(

Sekélyesnek és szánni valónak tartanám azt az embert aki emiatt kinevet.

Én pár hónapja vesztettem el az egyik kutyám. Igazából sose akartam, nem rajongtam a buldogokért soha,ráadásul már öreg is volt, de olyan szörnyű helyen élt, hogy meg kellett menteni. És hát ahogy az megvan írva teljesen beleszerettem.

Egy ödéma keletkezett a torkában, és gyakorlatilag fuldoklott. 3 orvos foglalkozott vele, ennek a 3 orvosnak könyörögtem egy óra után, hogy altassák el mert ezt nem bírom. Tiszta lila volt a nyelve az oxigénhiánytól,olyan hangokat adott ki, hogy az életben nem akarok többet ilyet hallani. De az orvosok azt mondták rendbe jön, rendbe kell jönnie. Másfél órás fuldoklás után leállt a szíve, ott halt meg az ölemben.

Felnőtt nő létemre úgy zokogtam mint egy taknyos, és a mai napig eszembe jut, bármit csinálok. Majd a szivárvány hídon találkozunk...:)

Nem tudok neked tanácsot adni, hogy lehet ezt feldolgozni.

Sokan azt mondják, hogy egy másik kutyával könnyebb. Nem tudom, fél év múlva kiderül...