Birkaterelés, mint feszültséglevezetés?

Lefárasztás, igen. Nem jól fogalmaztam. Keverékek, utcáról kerültek hozzánk. Az egyik, az idősebb lefialt, a babákat elvitték, ő meg ránkmaradt, mert ugyan kinek kellene egy hét éves agyonfialtatott kutya. Ivartalaníttattuk, szépen etetjük, foglalkozunk vele. A másik meg nemrég beszökött hozzánk, fiú, ő még ivaros, de hamarosan megyünk vele is, imádják egymást, de nagyon felspanolják magukat ha birkát látnak. Ugatják őket ezerrel. Ha a birkák kint vannak, őket beteszem a kennelbe, mert bevadulnak teljesen és félek, hogy nekik támadnak. Olyan kicsik, hogy nagyon. Az egyikben biztosan van pincsi, csak rövidebb a szőre. A másik meg egy kicsit nagyobb, de amolyan látszik rajta, hogy keverék fajta. Tudjuk, hogy kiknél voltak, borzasztó körülmények között. Éveken át az utcán éltek, nehéz kinevelni belőlük az ösztönöket. Hallgatnak rám, de ha beindulnak mikor mondjuk birkát, vagy vadat látnak, akkor se hall se lát dömötör lesz mindkettő. Egy srác tereltette őket egyszer, nem oktató, csak neki is vannak birkái, hallgattak rá, én viszont nagyon félek ettől az egésztől. Nem nagyon akarnám, de már nincs jobb ötletem az "összeszoktatásra", hogy ne ugassa, ne zavarja. A fiú át is ugrik a kennelen, pedig 2 méteres, és bemegy megkergetni őket.

Nem tereltem, tényleg nem. Fogalmam sincs erről az egészről. Nem akarom, hogy baja legyen bármelyiküknek. Ezért kértem inkább tanácsot.

Tudom, dolgozunk rajta. Köszönöm a válaszokat, egyelőre marad a sok séta, és fárasztás.

Amikor megtámadták a birkát, letépték a hátán az összes bundát, és össze-vissza karmolták. Kiskutya lábnyomok voltak, tényleg egész aprók, pont a mikutyánk méretű, úgyhogy azért félek elég rendesen.