Milyen az élet egy olyan kutyával aki senkinek nem kell? (Problémás, beteg, stb.)

Utolsó, pont ezt mondom én is (nekem volt a szintén idegrendszeri problémás goldenem, szintén altatásra került), hogy van olyan eset, amikor nincs tovább és kész, meg kell hozni a döntést, mielőtt nagyobb baj lenne. A végén én már csak vastag kabátban mertem a kutyához hátramenni, mert nem tudtam, mikor és hol fog rámfogni.

Szerintem ilyen esetben csak az altatás játszik, illetve akkor is, ha már állandó fájdalma van az állatnak, és nem csillapítható sehogy sem.

ezért lenne fontos, hogy olyan ember fogadjon be ilyen állatot, aki felismeri, hogy mikor kell meghozni a döntést, és meg is tudja hozni úgy, hogy ő lelkileg ne rokkanjon bele.

Én pl. tudom magamról, hogy én nem fogadnék be még egyszer ilyen kutyát. Annyira sajnáltam, olyan tisztességtelennek éreztem a történetét, amin át kellett mennie, hogy szerintem még egyszer nem lennék képes végigcsinálni.

Én azt javasolnám, hogy válassz ki egy neked szimpatikus menhelyet vagy szervezetet, és kezdj el náluk önkénteskedni.

Így sok tapasztalatot szerezhetsz, és azt is meglátod, hogy egyáltalán neked való-e ez az egész. Ha igen, akkor utána meg haza is tudsz vinni ilyen kutyákat.

testi fogyatékos kutyával együtt lehet élni.

Én első kutyám igaz csak 14 éves korától(16,5 évig élt) süket volt,nem látott jól,volt,hogy neki ment dolgoknak. Süketséget úgy kezeltük,hogy nem értünk hozzá hirtelen hanem az orra elé tettük a kezünket úgy simogattuk. Vége fele nem engedtem el hanem hosszú pórázon volt a biztonsága érdekében. Míg látott addig kéz jelre szoktattam rá. Hihetetlen volt,hogy 14 évesen alap dolgokat kézjelre csinálta.Mikor már nem látott. Nyilván nem tudtam mit tenni. Nem lát nem hall.

Viszont idegrendszeri próblémás kutyával nagyon nehéz vagy nem lehet.

Sajnos a rehab nekik semmi,javíthat valamennyit. De a legtöbbjük teljesen kiszámíthatatlan.

Ezzel nem tudsz mit tenni.

Ismerősünk mesélte mi történt a testvérével,aki mentett egy spánielt,aki ideggyenge volt,ami persze már náluk derült ki. Tudták kezelni. De azért nem volt egyszerű vele. A csaj terhes lett a kutya elkezdett vele agresszívan viselkedni. Próbáltak többet sétálni stb. Hol jobb volt hol rosszabb. Mikor megszületett a gyerek a kutya teljesen kifordult magából. ( férje rengeteget foglalkozott a kutyával,a napi rutin nem törték meg)

Aztán folyamatosan férjének meg neki is neki ment a kutya csak úgy,rájött az 5 perc és bekattant.. A helyzet odáig fajult,hogy a kutya ki akarta szedni a gyereket a csaj kezéből. Ott döntötték el,hogy a kutyának mennie kell,mert már mindhármukra veszélyes.

Ennek a családnak van még egy kutyája,sokszor még ennek a kutyának is neki ment a spani.

Elvileg a spani fajtamentéshez adták akkor,azt mondták megpróbálják rehabilitálni, ha nem sikerül akkor altatni fogják. Nő érdeklődött 1 hónap múlva a kutya iránt. Azt mondták altatni kellett. Mindenkit támadott.

Ha jót akarsz akkor inkább testi fogyatékos kutyát válassz, ideggyengét ne.

Ismerek személyesen egy goldent aki ideggyenge és ahol telnek az évek,öregszik, egyre rosszabb.

Szuper jó fej gazdája van. A kutya fél még a tüsszentéstől is vagy ha leesik egy kanál.

Mindentől retteg,a nap jó részében az asztal alatt remeg.

Próbáltak minden féle gyógynövényes nyugtatókat,de a nap 24 órájában nem lehet állandóan nyugtatókkal tömni.

Elmennek sétálni,full rögzítésben van, hám, 2 nyakörv,az egyik fojtó. Bármitől képes megijedni.

Ez sem tartom jó életnek egy kutyának,hogy rettegés az élete.