Kezdőoldal » Állatok » Kutyák » Hétvégén hozzám került életem...

Hétvégén hozzám került életem első kutyája, hogyan neveljem, őrizzem meg az egészségét?

Figyelt kérdés

Sose gondoltam volna, hogy erre a pillanatra 21 évet kell várnom de csak összejött. :D Végre lett egy saját kutyám. Igazából jobb is, hogy csak most, mivel valószínű 10 évvel ezelőtt nem igen törődtem volna vele, mivel mindent fellángolásból akartam anno. Valamint mostmár saját pénzből tudom őt fenn tartani.

A kutyus 8 hetes korában került hozzám, én vittem első orvosi vizsgálatra, megkapta az első oltásait, chipet. Keverék kutya, semmit sem tudok róla sajnos a korán kívül. Az előző "gazdája" elhozta, majd 1 hét után meg is unta és ki akarta dobni szegényt a semmi közepént (ilyen emberre nincs is szó talán a szótáramban...) de szerencsére sikerült erről tudomást szerezni még időben, így végül hozzám kerül a kiskutya. Nagyon játékos, aranyos kutya, nincs vele semmi baj, nevét is pár nap alatt megtanulta (legalábbis hallgat rá, odajön ha mondom). Sikerült a nyakörvet megszerettetni vele, nagyon kezes, már sétál is, nem rángatja a pórázt, pedig alig volt rajta pár órát. Mivel a kutya eredetéről semmit se tudni (nem beszéltem azzal sem aki először magához vette, se azzal az em,berrel akinél született) azt se tudom, milyen keverékről van szó. Az állatorvos szerint külsőleg legjobban egy harci kutya kinézetére hasonlít, szerinte ez fog benne dominálni. El felejtettem meg kérdezni, hogy kb mekkora lehet, de így kölyökként nagyban hasonlít az amstaffra, csak a arcán alig van "ránc". Sokszor úgy is áll mint egy stafford. Ezt nem tudom meg sehogy sem ugye? Hogy mekkora lesz?

Etetéssel tisztában vagyok, mivel kiskorom óta vannak macskáink (ejelenleg 1) és az elmúlt években sokat olvastam róluk és az etetésükről is, tehéát már évek óta Brit Premium táppal etetek. Sajnos jobbra nem nagyon futja jelenleg. Gondolom neki is elég lesz a Brit. Ritkán Royal Canint is szoktam venni (nedveset), ezt is tudnák venni a kutyának is. Ez lenne a második kérdésem. Érdemes/kell nedvessel is etetni, vagy elég a száraz eledel? Minden nap dolgozom, de reggel van legalább fél órám a kutyára, délután pedig 2 órát tudok rá szánni, bár ezt az igényeihez tudom majd igazítani munka után. A doki megvizsgálta, azt mondta teljesen rendben van, szépen fejlődik, szeretném őt nagyon jól tartani. Ezért kérnék tőletek pár tanácsot, hogy mire, mikor kezdjem tanítani, érdemes e valami kutyasuliba vinni, mire kell odafigyelni amit így nem nagyon hangoztatnak az emberek ha kutyákról van szó stb. Bármilyen tipp, ötlet sokat jelent. Neten már megnéztem pár videót, remélem azok is segítenek.



2021. ápr. 20. 22:27
 1/9 anonim ***** válasza:
81%

Sok boldogságot kívánok!

A kutyáknak fontos hogy a gazdája mellet legyen.Rengeteg szeretet tudnak adni.

A táplálkozás sarkalatos téma a kutyások körében.

Én jó minőségű kutyatápot adok nekik.

Nálunk van kert de a kutyák bent vannak.

2021. ápr. 20. 22:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
80%

Szerintem mindenképp járj vele kutyaoviba/kutyaiskolába, az nagyon sokat tud dobni a kutya-gazdi kapcsolatán, és megtanulod, hogy hogyan kell nevelni, meg fegyelmezni egy kutyát. Ott megismerhetsz más gazdikat is, és a kutyának nagyon jó, hogy szocializálódhat, megtanulhatja, hogy viselkedjen más kutyákkal, lefárasztják egymást.


Plusz mindenképp ivartalaníttasd majd, ez is az egészségét szolgálja.

2021. ápr. 20. 23:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:
90%

Semmi gond a Brit Premiummal, teljesen elfogadható szint, ha nem beteges, allergiás a kutya. Nedves táp nem szükséges, gondolj úgy rá, mint egy kényeztetésre.


Bolha és kullancsriasztót nem említetted, de gondolom kap. Az még egy komolyabb kiadás, de elkerülhetetlen. Én a Forestoval elégedett vagyok, az egyszer egy nagyobb összeg de 8 hónapig véd és időtartamra átlagolva olcsóbb, mint a havonta adandó tablettás vagy cseppes megoldások.


Amíg kölyök, addig kellene a tanításra rágyúrni és ha fogalmad sincs hogy kell, erre tényleg a kutyaiskola a legkézenfekvőbb megoldás. A csoportos képzés nem olyan drága és ilyen korban lehet a legkönnyebben alakítani a viselkedésén.

2021. ápr. 21. 00:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim ***** válasza:
11%
Amit #4 írt,na az hülyeség. A "bolti kutyakaja" igenis fontos,mivel egy jó minőségű elég jó lehet,viszont akkor kell adni vitaminokat is (lehet). Viszont nem csak ezt hanem másat is kell adni ami nem ilyesmi hanem pl rizs,hús,és hasonló dolgok. De ezt az állatorvos tudja legjobban megmondani
2021. ápr. 21. 01:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonim ***** válasza:
0%

Csak a nyers/fott hustol lesz izom. Barfozzal inkabb vele,mert az ilyen premiumtapoktol nagyon osszeszakadt szerencsetlenek az amstaffok is,nincs rajtuk izom,meg nem birjak sokaig a mozgast.


A sorrendisegi szabalyokat tartsd be. Itt gyiken is belinkeltem parszor. Hosszasan irt a cikk az etetes seta tavozast megerkezes szabalyairol.


Harcikutya: kutyakat olni akkor fog,ha arra tanitod,kikepzed.


Ha jatszatod kiskoratol mindenfajta kutyaval. Kicsi nagy ,oreg fiatal,akkor szocializalt lesz(tudja ertelmezni,h a masik jatszani akar vagy ellenseges)

Te is tanuld meg felismerni mar 10 meterrol az ellenseges kutyat,es ahhoz ne engedd oda felnottkent.


1,5 kora utan sportolj vele rendszeresen.

2021. ápr. 21. 02:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 anonim ***** válasza:
97%
Akkor a növényevő állatoknak, hogy van olyan izomzatuk? Minden segít fenntartani, fejleszteni az izomzatot, amiben megvannak a kellő aminosavak. A növényekbe is megvan az összes. Hülyeséget ne beszéljünk.
2021. ápr. 21. 04:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 anonim ***** válasza:
71%
Kérdező ,itt semmilyen használható választ nem fogsz kapni ,ez a kategória itt a passzív agresszív kutyasznobok gyűjtőhelye.Előre elmondom az itt kapható lehetséges válaszokat:a havi fizetésed felét rá kell költened a kutyára,napi 8 órát kell vele foglakozni,olyan ételt kell neki adni amit egy átlag ember saját magának sem tud megvenni,és végezetül ha nem a kutya eltartására esküszöl fel a saját károdra akkor azt fogják mondani h neked se kutya se gyerek nem való..
2021. ápr. 21. 06:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim ***** válasza:
29%

Utolsó gyönyörűen megfogalmazta.


Én azért adnék egy tanácsot: SZERESD, ha megvan a szeretet és úgy érzed a tőled telhetőt megteszed, nem lesz baj. Amiket leírtál azok rendben vannak.

2021. ápr. 21. 11:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 A kérdező kommentje:
Köszönöm a válaszokat!
2021. ápr. 27. 22:11

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!