Kutya leadása menhelyre, sintértelepre? Avagy kifogások megunt kutyákra? Ki tud ilyet?

Engem is elszomorít.A piciknek még nagy szükségük lenne folyamatos gondozásra vagy legalább egy szerető gazdira,az öreg kutyusnak meg szörnyű lehet ,hogy 14évig együtt éltek a gazdájával most meg egy idegen hely,idegen emberek,öregkorára már nem könnyű ezt feldolgozni.

Nem tudom,hgyan képesek rá,de sajnos ilyenek az emberek.Sok állatbarát van,de rengetegen semmibe veszik,tárgyként kezelik őket.

Szivem szerint minden sanyarú sorsú kutyust magamhoz ennék,de nem tehetem.

Aki megteheti az menhelyről hozzon kutyust,mert nagyon megérdemelnének Ők is egy szerető gazdit:(

Gyűlölöm, nagyon-nagyon gyűlölöm az ilyen komiszságot és KEGYETLENSÉGET, hogy egy ilyen öreg kutyát, aki az egész életét szeretetben, körülrajongott és ajnározott kedvencként élte le, öregkorára egyszerűen bedobnak a gyepire, ahol esélye sincs megélni a következő hetet, mert behoznak egy marék kis kidobott négyhetest, és nekik kell a hely, a kicsik meg a jövő héten elpusztulnak az anyjuk nélkül!

Azt a szomorú, reménytelen és csalódott pillantást a kutya szemében, azzal a szörnyű gondolattal alszik el végleg, hogy az emberek gonoszak...és tudom, hogy sokan vallják, hogy a kutya nem gondolkodik, de IGENIS tud csalódni! Érző lény ő is. Hogy szűnik meg a szeretet, amit a kutya iránt éreztek, egyik pillanatról a másikra?

A Noénál olvastam, hogy amikor Kolontárt elöntötte a vörös iszap, és ők állatokat mentettek, egy fekete kutyus eszméletlenül tiltakozott a mentésük ellen. Az iszapban csúsztak-másztak utána, az meg harapott és kapálózott. Elhozták, és a kutya nagyon beteg lett az iszaptól. Megvakult, égési sérülések, stb. Kikezelték, gyógyíttatták, és aztán a tv-ben hirdették, a gazdija meg jelentkezett érte. A Noésok kivitték, és szemtanúi voltak a kutya meg a gazdi egymásra találásának...

Az egyik ember eget-földet megmozgat, hogy megmentsen egy gyakorlatilag halálra ítélt kutyát, a másik égen-földön keresi az elveszett kedvencét, a harmadik meg eldobja azt az állatot, amelyik sok éven keresztül a társa volt, csak mert már nem hajt hasznot? Az emberek olyan sokfélék, a kutyák meg mind egyformán ragaszkodnak az emberhez, akiből kiveszett a hűség utolsó szikrája is.

Mikor tanuljuk már meg, hogy a kutya nem vadállat, ami tud gondoskodni magáról? Domesztikáltuk, felelősséget vállaltunk érte, mert nélkülünk életképtelen. Ő ragaszkodik a családban betöltött szerepéhez, és keres valakit, akihez kötődjön. Ahogy a gyerekünket nem hagyjuk el, ugyanúgy kellene gondoskodni a kutyánkról (és ha már itt tartunk, a macskánkról) is.

Legalább megkérdezhette volna az állatmenhelyeket, nem hogy egyből az Illatosra adja, ha egy kicsi jóindulat lett volna benne. De ez csak meg akart szabadulni a megunt kutyájától, és lassú halálra ítélte őt. Nem is volt neki igazi társa az a kutya, és nem volt egy cseppet sem hálás a kutyának, amiért az annyi éven keresztül vele volt. Gyűlölöm őt ezért.