Kezdőoldal » Állatok » Kutyák » Szerintetek jól választottam?...

Szerintetek jól választottam? Ha igen, mi lehet a baj?

Figyelt kérdés

Már egyszer rákérdeztem nagy vonalakban, de most leírom az egészet komplett és úgy mindenre szeretnék választ kapni. :) Volt ilyenben valakinek része, vagy hasonlóban, esetleg mit baxhattam el, ha sikerült, akkor hogy hozzam helyre..?


Szóval.. (mint mondtam, írtam már ide hasonlót, ne lepődjetek meg)


Mikor először mentem megnézni a kölyköket (németjuhi) akkor voltak 8 hetesek. Mikor beléptem, akkor megrohamoztak a kiskutyák, egyetlen kan volt még az alomban, ő ült a tenyésztő lába mellett és engem nézett. Amikor hívtam, akkor odajött és ugyanúgy mit a többi testvére elkezdett engem harapdálni, meg a cipőmet, mindent.


Ledobtam közéjük egy kulccsomót, hogy megnézzem a reakciót (bár igazából RÁ voltam kíváncsi). Ahogy földet ért, már Ő is vetette rá magát az érdekes dologra. Nah.. gondoltam, ő lesz a megfelelő. Kimért az idegenekkel, de mégis érdeklődő, nem félős, mert azonnal jön, ha hívom, lehet simogatni, stb. Le is foglalóztam.


9 hetes korában hoztam haza. A kocsit végigülte mellettem (semmi mukkanás, csak nézett ki az ablakon). Itthon kiraktam a kutyáim közé, akik rögtön letámadták, hogy ki ez az új jövevény (ő ült egy helyben, aztán össze is pipilte magát). Nem kellett sok, hogy menjen a többiek után és felfedezze a terepet.


Hamar megbízott bennem, mert már aznap este eljött velem a hátsó kertbe (csak egyedül a többiek nélkül), annak is a legsötétebb pontjába.

Éjszaka kint aludt a garázsba, ahová szabad ki-be járása volt. Mukkot nem hallottunk tőle, lefeküdt aludni oszt jó estét.

Másnap reggel már ment a játék a többiekkel (nem hiányolta a tesókat, anyut, aput). - nekem erre azt mondták, hogy a domináns kölyök nem hiányolja a családot -


Ahogy ki lehetett vinni sétálni én vittem. Ő meg készségesen állt a rendelkezésemre. Nem ült le, nem rángatta a pórázt, nem ellenkezett, jött. Örült, hogy kint lehetünk az utcán.


Igen ám, de egyszer az utcán a szomszéd kutyája (akit ő készségesen fogadott) megkergette, szegény iszonyat mód visított, úgy futott oda a kerítésünkhöz, ahol felbátorodva pofázott vissza neki (ekkor volt 3 hónapos).


Semmi baj nem volt, ő kekeckedni kezdett a kutyákkal. Ha valamelyik kutya jött oda hozzánk, akkor ő beállt kettőnk közé és morgott rá, meg ugrált, úgy csinált mint aki neki akar menni.


Emberekkel dettó, sétáltunk az utcán, jött valaki mellettünk, akkor ő ugrott volna rá, harapott volna bele a kezébe, stb.


Mostanság kezdett el még jobban acsarkodni a kutyákkal, idegen doglokkal (felborzolt szőr, morgás, merev állás), egyébként 6 hónapos. Ha szabadon van, akkor ugyanígy reagál a kutyákra, csak max elindul feléjük. És ha ezt a felnőtt nem tolerálja, és megkergeti akkor újra visítva szalad a világba, amíg egyszer le nem ül és meg nem várja míg elmúlik a veszély.

Jelzem, ha ilyen van én megvárom a végét (egyébként ha pórázon van elzavarom a másik kutyát, de ilyenkor nem tudom).


Ha utána rá lehet venni a másik kutyát játékra, akkor nagyon jól belelovalja magát, de a seggét félti akkor is. Viszont olyankor harap, játszik, stb.


Kérdésem a következő. Mennyire fog ez kihatni később? Mivel azt veszem észre, hogy pórázon kemény fiú, úgy érzem, hogy emiatt (úgymond megtorlás ként) ha ivarérett lesz ő fog támadni, nehogy őt támadják.

De a másik ami valójában engem izgat, az az, hogy ez kihathat-e az ŐV munkájára?


Egyébként most szilveszterkor ő halál jól bírta a durrogtatást, kint néztük együtt, közben ő az én csizmámat próbálta lerángatni a lábamról (húzócska játék), és az emberektől sem tart, ha hívják oda megy, ha nem, akkor tojik rájuk.


Szerintetek?

Köszi a választ és elnézést ha hosszúra sikerült, de nagyon rosszul érzem magam, hogy elbaxarintottam valamit és még idejében szeretném helyre hozni.


Nem az a gond, hogy első kutyám, volt már kutyám, és most sincs egyedül (természetesen vele IS fogok suliba járni),

de annyira szeretném, hogy a legjobb legyen, hogy el sem hinnétek...


2011. jan. 9. 21:56
1 2
 1/19 anonim ***** válasza:
kiskorától kezdve szocializálod vagy csak azokkal a kutyákkal van akikkel együtt él?
2011. jan. 9. 22:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/19 A kérdező kommentje:

Kiskorától kezdve járunk ki, folyamatosan (mióta az orvos rábólintott, hogy lehet). Viszem embere közé, vittem kutyák közé, ha találkoztunk az utcán odaengedtem hozzájuk (kutyákhoz) összehaverkodott, hívta játékra a nagyobbat.

Ha jöttek gyerekekkel, akkor nekik is hagytam, hogy simogassák.


Soha semmi rossz nem érte, kivéve azt, hogy megkergette a szomszéd kutyája.. :S

2011. jan. 9. 22:07
 3/19 anonim ***** válasza:

A suliban még jó irányba terelhetik,vidd el amint lehet.

Nekem a rotim volt ilyen,kapkodott az emberek keze után kölyökként,sajna nem lett jó felnőtt belőle,a mai napig nem fogad el senkit,pedig én is engedtem kutyákkal,gyerekekkel játszani:S

2011. jan. 9. 22:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/19 A kérdező kommentje:

És a tiéd miért kapkod, mert fél, vagy mert egyszerűen gyűlöli az idegeneket? Ő is ilyen "tartózkodó" volt a tenyésztőnél?


Egyébként azért indultam ki ebből a viselkedésből, mert a szomszéd rotija, amíg 2 hónapos volt, ugyanígy viselkedett. Próbáltam megsimogatni, de elszaladt. Utána pedig olyan kutya lett belőle, hogy hihetetlen! A legjobb a földön.


Megyünk suliba, ez természetes (jövő hét végén kezdünk), csak nem szeretném ha ezt a gyereket kergetnék, mert nem akarom, hogy ez a rossz élmény maradjon meg benne. :(

2011. jan. 9. 22:18
 5/19 anonim ***** válasza:

Nem fél,szerintem sosem félt igazán:)Kb.ugy viselkedett minden helyzetben mint a tiéd,kivéve az elfutást,nem futott el nagyobbaktól,inkább összekuporodott.

Nagyon szeretem,de nehéz vele,viszont a tiédből lehet még nagyon jó kutyus:)

2011. jan. 9. 22:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/19 A kérdező kommentje:

Tudod.. most megnyugtattál. :)

Köszi! :)


Jaaaj.. nagy kő esett le a szívemről! :)


Akkor végülis a te kutyád is olyan, aki ne szívesen foglalkozik az idegenekkel (mondjuk ez nem is baj), szerencsére ez nálunk sem jellemző.


De hogy lekuporodott akkor az is azt jelzi, hogy kinőhetik ezt a viselkedést, tehát az enyém sem fog mindig így viselkedni. :)


Gondolom, ha ivarérett fiú lesz, akkor majd előjön a keménysége más kanokkal, meg azért iskolába is lesz ideje hozzászokni a többiekhez. :)


Tiéd járt suliba egyébként? Ott hogy viselkedett? Ugyanúgy harapott? Az enyém ha megsimogatod (mindegy ki) bekapja az illetékes kezét és ráharap, meg húzza a kabátja ujját...

2011. jan. 9. 22:35
 7/19 anonim ***** válasza:

Mindenki azzal a céllal veszi a kiskutyáját, az övé lesz a legjobb:))

Azt gondolom, amikor pórázon, a háta mögött téged érezve acsarkodik, nem kellene engedned. Egy sima nemmel leállítani. Az emberekkel sem kellene foglalkoznia pl séta közben. Ezt is le lehet állítani egy nemmel.Meg kell tanulnia KÖZÖMBÖSNEK lennie bizonyos szitukban.

Nem kellene elzavarni a másik kutyát, ha az valóban játszani menne.És a kicsit le kell állítani az acsarkodásról. Ha lenyugszik, mehet játszani.

Amiket leírtál,a bizonytalanság jelei nála. Ha nem fogod engedni, hogy ő döntse el, mikor kell " megvédenie" téged, a suliban az öv-n a te bíztatásodra fog dolgozni, és nem ha kell, ha nem őrjöngeni, mert éppen ott ugrál egy ember.


Mire az iskolába mentek, jó lenne, ha megtanulná, nem balhézunk a másik kutyával. Nem kapkodunk az emberek felé.

2011. jan. 9. 22:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/19 A kérdező kommentje:

Köszönöm, megfogadom a tanácsodat. :)


Igazából nem engedem oda ebből a szempontból az emberekhez (rá is szólok, hogy nem) és tud ő nagyon nyugodtan láb mellett sétálni is.

Pl. elviszem a szembe jövő embersereg mellett úgy, hogy jön a tömeg, a kutya a baloldalamon (szigorúan az tömeg felöli oldalon), tehát konkrétan beszorul közénk.

Ilyenkor van, hogy néhány embert "szóra" sem méltat, valakire meg ugrana rá.

Múltkor egy szembe futó gyerek és közém állt be, tehát nem mögöttem bujdokolt, hanem beállt elém és elkezdett rángatni engem a gyerek felé. Én meg nyugtattam közben.


A bizonytalanságot csak az elfutásra érted, amikor rájön hogy annyira mégsem kemény legény, vagy a kapkodásra is?


Hogy miért acsarkodik, nem tudom. Hiszen az itthoni kutyáim is szeretettel bánnak vele. Én pedig sosem uszítottam.

2011. jan. 9. 22:56
 9/19 anonim ***** válasza:

Ilyen a temperumantuma,ezzel nem tudsz mit kezdeni,max kicsit kordában tartani,a suli ehhez pont jó lesz.Nem baj az ha nem hizelgős,föleg ha nem szobakutya lesz:D

Én nem vittem suliba,szakkönyv alapján neveltem.A természete még most is nehéz,de legalább szófogadó és engedelmes:)

2011. jan. 9. 23:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/19 A kérdező kommentje:

Na látod ez az ami nekem nem menne, szakkönyv alapján nevelni. :D

Én ahhoz lusta lennék, hogy ezeket otthon tanítsam. :D

Na jó nem.. mert a "lábhoz", "ül", "fekszik", "marad", "hozzám" simán mennek. :) De hát ez nem egy kunszt ugye..? :D:D

Ha lenne itthon segéd az ÖVhez, aki szakszerűen csinálja, akkor azt is megoldanám. :D:D:D


És igen, ahogy mondod, nem kell mindenkit havernak tekintenie. :)

2011. jan. 9. 23:16
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!