Betegedtetek már bele a kutyátok elvesztésébe?

Mindennek oka van! Ha a kutyusnak most kell elmennie el kell ezt fogadnod! Arra szoktam gondolni, hogy talán sokkal rosszabb dologtól lesz így megkímélve...

És én hiszek a kutya mennyországban! Az én Szofim is ott fönt kergeti most a galambokat!

Sajnálom, tudom mennyire fáj, csak annyit mondhatok, hogy idővel könnyebb lesz...

Szia!

Én igen. 2009 decemberében kellett elaltatnunk a kutyánkat. 13 éves volt. Nálunk született,ő volt az első kutyám (világ életemben kutyát akartam) szóval nagyon magam alatt voltam. És mindenki csak azt mondta, hogy "csak egy kutya" volt. Persze nekik igen, de - gondolom a Te kutyád volt, így Hozzád sokkal közelebb állt, mint a többiekhez. Hetekig bőgtem, nem ettem, ennek következtében legyengültem és ágynak estem.

Mindenki azt mondta "engedjem el". Nem akartam. Mondták, hogy egy másik kutya sokat segít - én nem akartam. Végül a család két hónappal később - a tudtom nélkül - hazahozott egy másik kutyát. Kezdetben utáltam, de annyira szánalomra méltó volt (utcáról hozták haza, csupa seb volt, a csontjai kilátszódtak), hogy úgy éreztem muszáj rajta segítenem. Így ez az ápolás - hogy valakiről gondoskodnom kellett - valamelyest segített. És persze az is, hogy megtartottam végül őt - sőt azóta egy másikat is befogadtam.

Nagyon sajnálom a kutyádat, tényleg. De azt tudom tanácsolni - nem tudom másoknál működött-e - hogy minél előbb - illetve amikor készen állsz rá - fogadj be egy kutyát! Persze gyászold meg a kedvenced, elfeledkezni úgysem fogsz róla - elég ha szembejön egy hasonló kinézetű kutya - de egy másik kutya nagyban segít, hogy abban, hogy túllépj ezen a borzalmas időszakon!

Bocs a hosszú szövegért, remélem tudtam segíteni!