Kezdőoldal » Állatok » Kutyák » Szerintetek csak hülyére...

Szerintetek csak hülyére vesznek, vagy mit gondoltok erről? Menhely kérdés.

Figyelt kérdés

Arról van szó, hogy a múlthéten hoztam el egy kutyát egy Pest megyei menhelyről. Bunkók voltak meg minden, de nem érdekelt, mert annyira megszerettem a kutyát.

Nos, a problémám a következő. A honlapon még mindig fent van, mint gazdikereső, pedig már egy hete nálam van. Felajánlották, hogy segítenek az ivartalanításban, aminek nagyon örültem, mert pont fele annyi, mint a mi orvosunknál. Tegnap beszéltük meg, hogy akkor kedden reggel visszük. Mondták, hogy vigyük be a menhelyre, és majd telefonálnak, hogy mikor menjünk érte. Mondtam, hogy nem, nem fogom visszavinni, amikor végre kezd beilleszkedni, most megint depressziós lenne, ha visszavinném. Meg én szeretnék ott maradni, megvárni az egészet, nem akarom otthagyni. Mondtam, hogy adják meg a címet, ahová vinnem kell, de egyre csak erősködtek, hogy vigyem vissza, majd ők intézik. Nem magyarázták meg, hogy miért. Azt sem mondták el, hogy nem ehet előtte való nap a kutya. Semmit. Nem az első szukám, tehát már tisztában vagyok ennek a menetével, de ők ezt nem tudják, és mégsem mondták el a részleteket. Az orvosuk a menhelytől kb. 3-4 km-re van, nem értem miért nem jó, ha odaviszem. Egy koszos menhelyről van egyébként szó, kizártnak tartom, hogy van ember, aki ott helyben elvégzi az ivartalanítást.


Egyébként van egy hatalmas vágás a kutya alhasán, olyan mint amikor már kipakolták, ők mégis azt mondják, hogy nincsen ivartalanítva. A fülében elpattant egy ér, (még amikor menhely lakó volt) és az ő orvosuk felakarta vágni, mindkét fülét. A mi orvosunk adott rá Virbac gyógyszert, és eddig kétszer fújtam be vele a fülét, máris szebb lett tőle. Azt mondta a dokink, hogy nem is érti, és hogy nehogy hozzányúljanak a füléhez, mert nem szabad felvágni.

Még a chip is egy érdekes dolog volt, mert amikor elhoztuk múlthéten azt mondták benne van, de az adatok még hiányoznak, mert hogy hosszú hétvége lesz, ünnep, stb. Nem értettem, és mondtam, hogy majd a mi dokink beviszi az adatainkat. Azt mondták ne, majd ők. Más doki ne foglalkozzon ezzel.


Nektek mi a véleményetek erről az egészről? Nem furcsa egy kicsit? Egyébként nem adtunk okot a lekezelőségükre sem, ugyanis 20 darab kutyapárnával és 30 kiló táppal mentünk a kutyáért. Sőt, én telefonáltam, hogy szeretnénk akkor ivartalanítani, nem az van, hogy ők hívogatnak, én meg eltűnök. Ezt sem értem, hogy miért ragaszkodnak ennyire ahhoz, hogy vigyem a menhelyre a kutyát reggel, és majd este mehetek érte, de ne legyek ott.


2012. okt. 26. 11:59
1 2
 1/13 A kérdező kommentje:
Elnézést, hosszú lett...
2012. okt. 26. 12:00
 2/13 anonim ***** válasza:
100%
Hát én is bizalmatlan lennék. Helyedben vinném saját orvoshoz, ha az övék ilyen kontár, mint írod, nem bíznék benne.
2012. okt. 26. 12:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/13 anonim ***** válasza:
48%

Írtál már kérdést, ugye? Csak mert ismerős a sztori.


Áruld már el kérlek, h melyik menhelyről van szó....

2012. okt. 26. 12:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/13 anonim ***** válasza:
100%
Ha van egy megbízható állatorvosotok, akkor én mindent rábíznék. Az meg tökmindegy, hogy ki viszi fel az adatokat... Egyébként ultrahanggal meg lehet nézni, hogy bent vannak e a petefészkei.
2012. okt. 26. 12:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/13 A kérdező kommentje:

Igen, írtam ki kérdést, kettőt is. A Zöld Menedékről van szó.

És az amerikai bulldog lánykáról. A mi dokink már bevitte az adatokat, nagyon mérges volt egyébként a menhelyre. Mondta, hogy nem is érti, hogy hogyan lehet belerakni egy állatba chipet, és utána egy héttel bevinni az adatokat.

2012. okt. 26. 12:27
 6/13 anonim ***** válasza:
77%

Az okát nem tudom, de a legtöbb chipezésnél ez problémát jelent, hogy az adatokat nem viszik be azonnal. Nekem 2 hónapig tartott, mire az állatorvos vette a fáradtságot, és felrögzítette.

És sajnos nagyon sok elveszett kutyánál van olyan, hogy van benne chip, és nincsenek meg az adatok.

2012. okt. 26. 12:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/13 anonim ***** válasza:
91%

a honlapot nagyon sokszor külsős emberek, vagy egy-két hozzáértő kezeli, frissíti, ha ő nem ér rá vagy edlnézi fentmaradhat véletlenül is gazdakeresőként, ez nem jelent semmit.

Amit az ivartalanításról írtál az fura, nekik lenne ugyanis könnyebbség, ha nem kell egy már kikerült kutyának a műtétig -ha csak pár óra is- helyet keresni, a frissen műtött kutyát tárolni stb.

2012. okt. 26. 13:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/13 Szilvi & Argos ***** válasza:
100%
Én a helyedben a saját, megbízható állatorvosommal végeztetném el a dolgokat...
2012. okt. 26. 13:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/13 anonim ***** válasza:

Ne aggódj,szerintem ez a bánásmód nem a te személyednek szól,szerintem a zöld menedék nem gáz hely,csak rengeteg a kutyájuk,sok a dolguk,és bizalmatlanok az emberekkel.Azért akarhatják,hogy vidd oda ivartalaníttatni,mert sok ember csak megígéri,de aztán nem csináltatja meg,ha meg ők csinálják,akkor biztos meglesz.

Szerintem a honlapot se érnek rá állandóan frissíteni,de nem azért nem vették le.mert másnak is oda akarnák adni.Sajnos így is túl sok a gazdátlan kutya,ha a tiédnek lett jó gazdija,akkor annak örülnek,és foglalkoznak a következő árvával.

Csináltasd csak meg a te dokiddal nyugodtan amit kell,aztán legfeljebb vigyél nekik egy igazolást róla,hogy ivartalaníttattad,szerintem örülni fognak!

2012. okt. 28. 10:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/13 anonim ***** válasza:

utolsó vagyok:


itt van egy fórum a zöld menedéknek,itt hosszú időre vissza tudod olvasni,hogy miket írnak,talán jobban belelátsz a dolgokba:


[link]

2012. okt. 28. 11:00
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!