Elmesélnétek hogyan választottátok ki a kutyátokat a menhelyen?

Hosszú történet...Megpróbálom rövidre fogni,de előre látom,nem fog sikerülni.Ne haragudjatok,ha hosszú,akit untat,vagy épp soknak tartja,ne olvassa.Bár szeretném veletek megosztani a mi történetünket.

2011 tavaszán családunknak egy,az utcáról mentett kutyája(erdélyi kopó jellegű)volt még csak,aki mellé egyáltalán nem terveztünk másik kutyust,éppen elég volt ő nekünk.Akkor történt,hogy az egyik barátnőm elhatározta,hogy a menhelyről fogad örökbe egy kiskutyát.Így is lett,s míg a kicsivel barátkozott,addig én is tettem egy sort a kennelek között...Szívszorító látvány volt,ahogy szinte kivétel nélkül mindannyian rohantak a rácshoz,dugták ki az orrukat,csóváltak minden bájukat bevetve,csak hogy egy jó szót,egy kis simit kapjanak.Szívem szerint mind hazavittem volna :( De tudtam,szüleim nem díjaznák az ötletet,nem azért,mert nem imádják ők is a kutyákat,inkább az anyagiak miatt,meg aggódtak mindig is,azt az egy kutyánkat is hogy szoktassuk össze a macskával,akkor még egy kutya,még egy baj...(Nem mintha ne lenne jólnevelt,,tanult"kutya,rengeteget foglalkoztam vele)Épp ezért nem is terveztem,hogy,,olyan"szándékkal nézegetem a kutyákat,inkább tényleg csak nézelődtem,miféle kis szerzetek várják a Gazdit...Szinte minden kutya feléledt jöttömre,jóformán egyet kivéve.Egyet...Egy gyönyörű,koszosan is hófehér Herceg magányosan feküdt csak kennelében,fel sem nézve már.Ő talán már rég elvesztette a reményt...Gyönyörű,büszke magyar kuvasz volt,legalábbis mindenképp kuvasz keverék,aki ott,akkor,egy életre megfogott...Az nyilallt belém,hogy ez a csodálatos fajtánk nem élhet egy ilyen helyen,s éppen Ő,a kuvasz az,akinek végtelen mezők,puszták voltak az otthona,aki igazán szabadnak született:s most ide van bezárva,ki tudja már,hány hónapja,éve-rabként...Megmondom őszintén,döbbenten álltam.Próbáltam a figyelmét felhívni,hogy gyönyörű pofáját láthassam,de szinte semmire nem reagált.Pár perc sikertelen próbálkozás után előkerítettem egy gondozót és mindent megtudtam róla;hogy a pompás herceg neve Bundi,5-6 év körül kan,aki már évek óta(!)a menhelyen van...Időközben barátnőmnek meglett a kiskutyája,indultunk vele állatorvoshoz,haza,stb-s a következő hetekben az igencsak beteg kicsi orvoshoz húzgálására szántam én is minden időt,energiát-nem feledve Bundikát...

Pár nappal ottjártunk után egyszer még visszamentünk,a kiskutyának valamiért,s akkor újra megcsodálhattam Őt.S láss csodát-akkor már felállt,s odajött hozzám,egy percre ő is kidugta a rácson az orrát...Aztán továbbállt,s már nem foglalkozott többet velem.Onnantól kezdve pedig otthon szépen lassan nekiláttam adagolni a családnak Bundi történetét.Tudtam,mamámat kell csak meggyőzni,ő dönt:ha ő azt mondja,jöhet,anyukám elfogadja...Igenlő választ nem vártam,mert mamám,16 évig vele élt kiskutyája után csak nehezen akart újabb kutyát a szívébe zárni,félve az elvesztés fájdalmától;de tudtam,ha már nem tiltakozik,lehet vele egyezkedni...Mikor már kérdeződködött,vajon hogy állna hozzá a másik kutyánk,stb.akkor tudtam,van esély...Bundi várt,mamám viszont nem akart igent sem mondani,ugyanakkor sajnálta már ő is a,,jegesmacit",gondolkodott rajta sokat,hogy lenne jobb...Egy márciusi napon én magam döntöttem:most először,a kutya érdekében belevágok egyedül.Csúnya dolog,hogy nem vártam engedélyre,de akkor úgy gondoltam:ha mást nem,kutyámmal együtt raknak ki...Telefonon egyeztettem a menhellyel,majd összepakoltam mindent,ami szükséges lehet,autóba ültem és irány...Az akkor még bolháktól hemzsegő kutya nem hitte,hogy újra szabad lehet:nem akart kijönni...Végül tíz perces könyörgés után sikeresen kicsábítottuk a kennelből,s nagynehezen az autóba is sikerült betenni.Onnan egyenesen mentünk az állatorvoshoz,ahol megvizsgálták,minden rendben van-e s chipet is kapott.Egyfajta(ritkább,nem fonalféreg)férge volt,illetve csúnyán ették a bolhák,de ezeket,és a koszt leszámítva egészségesnek bizonyult...Már éppen sötétedett,mire hazaértünk.Az autózást példásan,gyönyörűen tűrte,nézelődött,semmi gond nem volt.Otthon addig másik kutyánkat lecsaltam a pincébe,s Bundikával megálltam az ajtóban,kihívtam a szüleim,testvéreim...Mit ne mondjak,sokkal rosszabbra számítottam.Anyukám egyenesen el volt ájulva",milyen gyönyörű kutya,kisöcséim szintén-már csak mamától tartottam...Mikor végre ő is előkerült,s meglátta,csak annyit mondott:Istenem,de szép kutya.Akkor már tudtam,megtört a jég...:)) Régen voltam olyan boldog.Bundikát arra az időre,míg a bolhák elpusztulnak a szertől,külön zártuk egy másik,alig 1000 m2-es kertrészbe,ahol a kapun keresztül összeismerkedhtett másik kutyámmal,ellenben ő nem lett bolhás,s mi sem hordtuk be a házba az élősködőket.Az első éjszakát végigvonyította,egészen reggelig;ha néha kimentem hozzá,megnyugodott,de ahogy eljöttem,újra,,sírni"kezdett...Az első éjjeleken mindent megtett,hogy a házhoz juthasson;folyamatosan átásott a kerítés alatt,hiába raktuk jóformán már mindenütt körbe-a baj csak az volt,hogy mindig rossz irányba ásott,és a szomszédnál kötött ki...:D Aki szerencsére nem haragudott,ellenben az első két-három reggelen mindig onnan kellett átpaterolni.Nagyon édes volt egyébként,emlékszem,az első kb 3 napban a világon semmit nem aludt,az egész éjszakát végigvonította mindig-ahogy viszont megjöttem a suliból és rohantam hozzá...!Örült nagyon,körbetáncolt,simogattam-s aztán,lehetőleg minél közelebb hozzám,lefeküdt,s rögtön elaludt...Akkor nyugodott meg csak,ha ott voltam.Ahogy megmozdultam,már figyelt is újra;s aztán visszaaludt mindig...Néha próbáltam csendben elszökni(bár órákig is elnéztem a csodálatos kuvaszkámat,amint mosolyogva alszik...:))de egyszerűen nem tudtam meglépni,onnantól kezdve,ahogy a kiskapu felé indultam,már nem aludt többé...Aztán a bolhák szép lassan kipusztultak,a féreghajtó is hatott,őt pedig megfürdettük s másik kutyánkkal is összebarátkozott hamar,így egy hét sem telt el,s már ő is rohant,labdázott,s szabadon rohangált a 4000 m2-es kertben...

Szabadon.Ez volt a vágyam,onnantól kezdve,mikor először megláttam.Minden kutya megérdemli a szabadságot és a szerető családot,gazdit,kivétel nélkül.De Ő mégis más volt.Ő az én kutyámnak született...Akinek lánc nem lesz a nyakán soha,aki még csak kennelbe sem lesz zárva soha.Behívható lett és szófogadó,s nála hűségesebb kutyával azóta sem találkoztam.Olyan kutyám még nem volt,aki ennyire boldog,szinte nevet,ha csak ránézek;szinte érti minden szavam,csóvál,ha csak egy pillantással megtisztelem"...Pedig én is csak egy ember vagyok,de az Ő szemében a világ,és erre a feltétlen szeretetre mindenkinek szüksége van.Úgy éreztem s érzem mind a mai napig,életem egyik legcsodálatosabb döntése,hogy visszaadhattam a Szabadságát...

Két év telt el.Még annak az évnek a végén,decemberben örökbefogadtunk egy harmadik kutyát is,gyermekkori kedvenc fajtámat,egy 11 éves,altatás elől menekült skót juhászkutyát,életem legszebb Hercegnőjét.Már hárman vannak Ők,a kincseim,a kis falkánk...És a családom is imádja őket.Nagyszerű kutyák,okosak,engedelmesek és végtelen sok szeretet van bennük.Azt hiszem,nem kell ragoznom,hiszen kutyás oldalon vagyunk,sokaknak ismerős az érzés,hogyan lehet szeretni egy hűséges,önzetlen,csodálatos kutyát.Lehet,sok mindent még nem értem el az életben,de Ők hárman életem egyik legjobb döntései...

Bocsánat,hogy ilyen piszok hosszú lett.Íme néhány kép Bundiról,előbb a menhelyen,majd otthon:

[link]

[link]

És itt immár hárman...:)

[link]

...S az a bizonyos mosoly,mikor először elaludt egy átvonított éjszaka után-rögtön,ahogy melléültem s biztonságban érezte magát...:) ,,Mosolyog",hiszen gazdis lett,szabad lett,s a kennel talaja után,sok ott töltött év után újra az igazi földön fekhet...

[link]

Vikicca te nem mutatnál képet a kutyusodról?:)

11-es borzasztó gyönyörű a kutyusod*-*.

Nem tudom miért volt évekig a menhelyen, ilyen szép kutyust látnék az utcán vagy a menhelyen gondolkozás nélkül hazavinném.:D