Kezdőoldal » Állatok » Kutyák » Hogy tudnám lebeszélni a...

Hogy tudnám lebeszélni a páromat a szaporításról?

Figyelt kérdés
Sziasztok.Lehet kicsit hosszú lesz de nem tudom röviden összefoglalni.3 éve vagyunk együtt a párommal,1 éve élünk együtt.Van 2 francia bulldogja,(a kan törzskönyves a szuka nem de 2 teljesen külön helyről lettek hozva nem hiszem h rokonok bár mostmár semmiben sem vagyok biztos)már akkor megvoltak amikor összejöttünk.Ő az első olyan ember az ismeretségi körömben akinek ilyen fajtájú kutyája van,semmit nem tudtam erről a fajtáról meg nem is érdekeltek különösebben soha a kutyák.Ő viszont rajong értük,régebben 1 ágyban aludt velük,szinte a gyerekeiként kezeli őket.Tavaly előállt azzal h fedeztessük be a szukát a kannal legyenek kiskutyák,biztos sok pénz lenne belőlük meg majd vegyünk 1 harmadikat is és legyenek mindig kicsik és így "tenyésztjük" őket.Ő azt mondta(egyébként a mai napig azt hiszi)h ért hozzá,minden jó lesz.Én meg elhittem neki.Egyébként 1 régi barátjától vette az ötletet ő szintén ezt csinálja,töle van a kan is,ő nagy "tenyésztőnek"tartja magát,persze nem az de ezt akkor még nem tudtam és mindent úgy csináltunk ahogy ő mondta.El is kelt az első alom valóban sokat kerestünk rajta,azt hittem ez így milyen egyszerű meg milyen jó.Most itt van a 2. is,5 hetesek szépek meg minden,de pár hete elkezdtem utána olvasni a dolgoknak és rájöttem h ez nem tenyésztés hanem szaporítás,láttam fajtamentő oldalakat,teljesen magam alá kerültem,olyan lelkiismeret furdalásom meg sírhatnékom van mindennap h sztem ebbe fogok belebolondulni.Én nem akarom ezt tenni kutyákkal meg nem akarok embereket becsapni.A barátom külföldön dolgozik 4 hete talán jövőhéten hazajön tegnap telefonon 10 percig mondtam neki h ez így nem jó,csak a kutyáknak ártunk felelőtlenek voltunk,csak a barátjára hallgattunk nem néztünk utána semminek,több alom biztos h nem lesz,helyeselt is de biztos h nem értette meg,azt mondta h akkor vegyünk 1 törzskönyves szukát hiába mondtam h az semmi,eü szűrések kellenek ami a kannak nincs,meg nem is lenne annyi pénzünk.Milyen érvekkel tudnék rá hatni?
2013. júl. 26. 12:00
1 2 3
 1/28 anonim ***** válasza:
90%

Keress infókat, hogy miért rossz a szaporítás, miért ellenzed és sokan mások is. Miért árt ez a kutyának, az adott fajtának, stb. Tényekkel támaszd alá, hogy miért rossz, amit csinál! Hátha sikerül meggyőzni. Persze, ha pénzért csinálja, akkor reménytelen....


A barátját meg illő lenne feljelenteni...

2013. júl. 26. 12:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/28 anonim ***** válasza:
80%
Közlöd, hogy itt a vége és nincs apelláta. Amíg erősködik, addig szexmegvonás. Legközelebb meg amikor nincs otthon, ivartalaníttatod mindkét kutyát. Ha szakít veled, akkor mázlid van és örülhetsz, mint majom a farkának!
2013. júl. 26. 12:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/28 A kérdező kommentje:
Igen nagyon sok oldalt összegyűjtöttem már ki is nyomtatom őket.Nem igazán tudom h pénzért csinálja-e,mert ő tényleg elhiszi h ez így normális és ezzel nem árt senkinek.Sztem csak tudatlan ráadásul nagyon makacs is..
2013. júl. 26. 12:08
 4/28 Imola Ágnes ***** válasza:
100%
Fogd meg a kezét, és vidd el pár menhelyre, és ami fontosabb, fajtamentőkhöz. ha van lehetőséged, előtte beszélj velük, mond el mi a problémád, és kérd meg hogy ők is magyaráííák el neki a dolgot. Ha tényleg szereti a kutyákat, akkor megérti.
2013. júl. 26. 12:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/28 anonim ***** válasza:
12%

#2

Úristen, szexmegvonás?! Te h*lye vagy? Ezzel csak magát alacsonyítja le a nő, de mindegy.


A kérdezőnek pedig: miért nem jó a szaporítás a kutyáknak?

2013. júl. 26. 12:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/28 A kérdező kommentje:
Igen a sarkamra fogok állni,ez így semmiképpen sem jó ha nem tudjuk normálisan csinálni akkor sehogy.Elhagyni biztos h nem fog,azért tényleg szeretjük egymást.Ezeket a kicsiket meg sztem inkább elajándékozom majd ha annyi idősek lesznek,pénzt kérni nincs pofám értük.
2013. júl. 26. 12:17
 7/28 anonim ***** válasza:
100%

1es vagyok.


Az tényleg jó ötlet, hogy vidd el őt fajtamentőkhöz pl. Ott fog látni olyan kutyákat is, akiket szaporítóktól mentettek. De neten is mutathatsz neki ilyen kutyákat. Nem beszélve arról, hogy teljesen elcseszi a fajtát..


Ismerősöm pl. a dobermannját szaporította, megtartott egy kant. Aztán elment egy kiállításra, ahol rájött, hogy az ő kutyái mégcsak véletlenül sem olyanok, amilyennek egy dobermannak lennie kellene, így eladta a kant. A szuka még megvan neki, de gondolom azóta is szaporít, holott tudja, hogy az ő kutyái, nem olyanok, nem megfelelőek...

2013. júl. 26. 12:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/28 anonim ***** válasza:
57%
5ös! Te inkább ilyen kérdésre ne válaszolj! Láthatóan fingod nincs az egészről.
2013. júl. 26. 12:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/28 A kérdező kommentje:
A szexmegvonás meg különben sem jönne be,mivel 18 hetes kismama vsgyok és az orvos eltiltott a szextől.Azért nem jó mert ez is 1 formája az állatkínzásnak sztem.Nem tudjuk hogy a szülők esetleg nem voltak-e rokonok,milyen betegségeket hordoznak amik kihatnak a kicsikre,nem lettek kivizsgálva.Lehet h emiatt ezek a kicsik csak 3 évig élnek majd abból 2 meg tiszta szenvedés lesz nekik,mert minden bajuk előjön.Nem akarom h miattam ilyen kutyák jöjjenek a világra.
2013. júl. 26. 12:22
 10/28 anonim ***** válasza:

Még mindig 1es vagyok.


Az sem mellékes azért, hogy akik megveszik tőletek a kölyköket (meg más szaporítóktól is), azok között nagyon sok olyan van, aki szintén szaporításra fogja használni a szerencsétlen kutyát. De ez meg tipikus: a szaporítót nem érdekli hova, kihez, milyen körülmények közé kerülnek a kölykök, pláne az nem, hogy utána mi van velük, csak az, hogy pénze legyen. Undorító.


Másik ismerősöm meg egy másik fajtát szaporít, és ő is elhiszi, hogy ez milyen jó. Mert hogy ilyen meg ilyen győztes kutyákat rak össze. Hát igen ám, de ettől még nem lesznek jók a kölykök. Tekintve azt, hogy a kiállításokon a legtöbb kutya úgy kap kitűnőt, hogy mégcsak véletlenül sem felel meg az adott fajtának. Na részemről megyek innen, mert csak felidegesít a sok hülye.

2013. júl. 26. 12:24
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!