Miért értékelik jobban az újabb tanítási módszert mint a régit?

Van aki így, van aki úgy. Ismertem olyan kutyaiskola vezetőt(!), aki azt mondta, ha nem fekszik egyből a kutya, kihozza a szöges nyakörvet, ráránt és akkor megtanulja... híres, neves kutyakiképző, aki a kutyáival versenyeket nyer... én mondjuk ekkor voltam ott utoljára.

Szép dolog egy kiképzett kutya, de nekem épp elég, ha a kutya nem megy el, ha nem akarom és visszajön, ha azt akarom. Az ül, fekszik, marad, stb. nem érdekel. A szabályos(!) fekvés pedig még kevésbé. :)

Kit érdekel, hogy a kutya hogy ül vagy fekszik, addig, amíg szót fogad, és azt csinálja, amit kell? Nem rabszolga, és nem dísztárgy, az meg, hogy te lábfejjel neveled a kutyát jutalomfalat helyett...hát, hadd ne kommentáljam. Nem szeretnék nálad kutya lenni. Az a véleményem, hogy a gyereket is, meg a kutyát is lehet többféleképpen nevelni, én mindkét esetben jobbnak tartom a jutalmazó-motiváló-együttműködő nevelést, mint az általad kedvelt erőszakosat.

Ettől függetlenül nem mondom, hogy minden, amit csinálsz az rossz lenne, speciel a pórázt én is megrántom, ha az eb teljesen elfeledkezik magáról.

Tudni kell, hogy melyik kutyának melyik módszer jó. Nincs egyetlen igaz út.

Én tudom, hogy "csak kolbásszal" nem lehet kutyát nevelni - de az is tény h sosem volt hiperérzékeny kutyám (és nem is akarok olyat). Van amelyik kutyának nem elég megmutatni és lejutalmazni a jót, mert attól még bepróbálkozik a rosszal. Ott szükség van rá h legyen módszered arra is, h hogyan korrigáld, tudasd vele h nem jó, és h mit vársz el. De van olyan kutya is, amelyiknek elég ha párszor rájutalmazol a jóra és csak azt csinálja, vagy olyan amelyik egy hangosabb nemtől megzuhan és nem h dolgozni nem akar de a közeledbe menni sem (és nem azért mert fél, hanem mert pszichésen nem bírja el a "magas" elvárásokat ill h annak nem tud megfelelni)

Így ezek alapján elítélni vagy isteníteni egy módszert, enyhén szólva szűklátókörűség. A jó kiképző az, aki tudja melyik kutyának mi kell. Lehetnek meg vannak is alapkövek, de ezek csak támpontok.

Különböző emberek, különböző igények. Engem például nem érdekel, hogy a kutyám nem vágja magát földhöz fél másodperc alatt, nem érdekel, hogy nem szabályos pózban ül vagy fekszik. Őt pedig ha valami nyűgje van, akkor nem érdekli a jutifalat még ha sült májat nyomok az orra alá akkor sem, ha viszont egymásra hangolódunk, akkor szívesen dolgozik kaja nélkül is (de alkalmanként azért kap ilyen megerősítést is). Egy közepesen átlagos munkakutya versenyen körberöhögnének minket. Ezen túl viszont vizsgázott terápiás kutya, és hidd el, hogy a gyerekeket se érdekli, hogy mennyire szabályosan sikerült leültetniük a kutyát. Egy autista gyereknek adhatok a kezébe jutifalatot és megkérhetem, hogy emelje a kutya feje fölé, mire az leül, de nem kérhetem, hogy rángassa már meg egy kicsit ezt a büdös szófogadatlan kutyát!

Mindennek megvan a maga helye, sőt, lehet a különböző módszereket megfelelő körültekintéssel kombinálni is. A legelső állításodra (forgolódós tanítás - ami egyébként nem is tanítás) pedig lehetne kb. ugyanannyi sikersztorit felhozni, mint ellenpéldát. Abba, hogy mi mennyire hatékony inkább ne menjünk bele, mert ez kutya és gazdifüggő, nem lehet általánosítani. A jó kiképző felismeri, hogy egy páros esetén mi az ami a fejlődésükhöz vezet és mi az ami csak hátráltatja őket. Régen a munkakutyás iskolákba főként munkakutyás párosok jártak. Manapság már rengeteg különböző fajtájú és temperamentumú kutyát képez a gazdája a saját igényeinek megfelelő szinten, amire a munkakutya kiképző iskolák egy része nem biztos, hogy fel van készülve.

Amúgy mi hagyományos suliban kezdtünk, utána két évig dolgoztam rajta, mire a régi szemléletmód által okozott károkat helyreraktam. Nekem bőven elég az is, hogy bármilyen kutyával tudunk együtt sétálni szabadon akkor is, ha az egy domináns kan vagy akkor is ha egy tüzelő szuka.