Kezdőoldal » Állatok » Kutyák » Elrugaszkodott ötlet Kisgyerek...

Elrugaszkodott ötlet Kisgyerekek mellé felnőtt boxer kutyát örökbe befogadni?

Figyelt kérdés

Kicsit lökött kérdés, de nem tudtam jobban megfogalmazni. A szituáció a következő. Van egy 6 és egy 4 éves fiunk. És egy labrador-golden keverék kutyánk. Aki nagyon békés, szocializált, barátságos, stb. Mar egy ideje gondolkodunk, hogy jó lenne egy társ mellé. Eleinte kiskutyát akartam, hosszú ideje nézegetem a menhelyeket, de eddig sehogy sem jött össze.

Valamelyik nap találtam egy "hírdetést" 5 éves boxer szukának szerető családot keresnek. Szaporításra használták, és amikor már nem tudott többet elleni, kidobták egy erdőbe. Aki megtalálta, hazavitte, elvitte állatorvoshoz, most még kezelés alatt áll, volt két emlődaganata, amit kivettek, az orvos szerint nem volt súlyos. Most kicsit fel kell erősíteni, hogy sterilizálni lehessen. Utána örökbefogadható.

Aki vigyáz rá, azt mondta, szótfogadó, nagyon békés kutyus. Együtt van az ő kutyáival és nem bántja őket, nem mutat agresszivitást.

Még sosem volt boxer kutyám, de ahogy megláttam ezt a kutyát fényképen, nagyon megtetszett. Meg valami olyan érzés motoszkál azóta is bennem, hogy nem véletlen, hogy elém került. De szeretnék felelőségteljesen dönteni. Jövőhéten megyünk meglátogatni és ismerkedni vele. Aki már fogadott örökbe felnőtt kutyát, tudna adni néhány hasznos tanácsot? Előre is köszönöm.


2016. febr. 27. 21:37
 1/5 anonim ***** válasza:
Szerintem a legnagyobb problémád az lesz szerencsétlennel, hogy félős lesz. Amúgy is, már felneveltél, méghozzá megbízhatóra egy kutyát, ezzel sem lesz akkor gondod, ha a falkavezérséggel, alap dolgokkal tisztában vagy. Plusz a meglévő kutya is segíteni fog úgymond, hogy az új jövevény tudja, hol a helye. Szólj a kicsiknek, hogy az új kutya eleinte félősebb lesz, ne nyaggassák úgy, mint a régit, de ezt is csak elővigyázatosságból.
2016. febr. 27. 23:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:

Nagyon szeretem a boxereket, de kisgyerekek mellé nem biztos, hogy felnőtt kutyát be mernék fogadni, pláne egy másik mellé. Nekem sajnos van kellemetlen tapasztalatom befogadott kutyáról, de az nem boxer és nem én nevelem. Anyukámék fogadtak be évekkel ezelőtt egy ún. ordas keveréket (feltehetően bántalmazott kutya), aki eleinte nagyon barátságos volt, de ahogy "megmelegedett", elkezdett agresszívan viselkedni. Azóta kicsit problémás anyuékat meglátogatni (nekünk is van két kutyánk), de tény, hogy ők nem sokat foglalkoznak a kutyával, nem képzik, csak gondozzák és időnként szeretgetik.

Az, hogy a boxer jól kijön az ideiglenes befogadó kutyáival, mindenképpen pozitív.

Amikor mi befogadtuk a második kutyánkat, kértem próbaidőt a menhelytől, hogy ha nem jön ki a két kutya, akkor visszafogadják.

2016. febr. 28. 10:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:
Szerintem a boxer alapból kifejezetten gyerekszerető fajta. Igazi családi kutya. Nagyon játékos, még felnőttkorában is egy örök kölyök:)
2016. febr. 28. 15:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 A kérdező kommentje:

Én is úgy beszéltem meg a befogadóval, hogy próbaidőt kérek.

Én is úgy tudom, hogy gyerekszerető kutya, ezért gondolkodom, a befogadásán.

2016. febr. 28. 16:18
 5/5 anonim ***** válasza:
Nem fajtafüggő, a bullterrierről is sokan azt hiszik hogy agresszív, mert olyan agresszív feje van, aztán meg... [link]
2016. febr. 28. 17:54
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!