Kezdőoldal » Állatok » Kutyák » Mit gondoltok, jó ez az...

Mit gondoltok, jó ez az irány? Jól tartom a kutyust? + Pórázról elengedés kérdése

Figyelt kérdés

Ő egy 6-7 hónapos tacskó keverék. Nagyon nyugodt, ivartalanított kan kutyus. Kicsivel több mint egy hete fogadtuk örökbe. Az első kérdésem az lenne, hogy mikor próbálkozhatunk elengedni őt a pórázról (egy nagyobb parkban). Még korai, igaz? Pórázon már egész szépen jön, de azért hebrencs, nem mindig megy láb mellett. Ha más kutyával találkozik, bepörög. Dolgozom rajta.


A másik kérdésem arra vonatkozik, hogy elég-e neki vajon a mozgásmennyiség, amit biztosítani tudunk neki. Reggel munka előtt jó korán leviszem egy órára, délben a párom jó háromnegyedre majd este megint egy órára jön velem (plusz eü séta lefekvés előtt) Hétvégére nagyobb túrákat tervezünk. Eddig más kutyákkal egyszer tudott játszani a futtatóban, de jó lenne ha ebből több is kijutna neki, addig is míg biztonsággal el nem merem engedni. Otthon egyébként többnyire a közelünkben van, fekszik, simiért áhítozik, játszogat, de nem túl sokat.


A válaszokat előre is köszönöm.



2016. nov. 22. 11:21
 1/10 anonim ***** válasza:
100%

Én 6 hónaposan fogadtam örökbe a kutyámat, és második napon már elengedtem pórázról. Hozzáteszem, hogy olyan helyen, ahol sem autóforgalom, sem más zavaró tényező nem volt (más állatok, más emberek). Így szépen jött, ha hívtam, közelemben maradt.

Ha lehet, először te is ilyen próbáld elengedni, viszonylag ingerszegény környezetben. Jutifalat legyen nálad, néha hívd magadhoz, dicsérd, jutalmazd, ha odajött, de ilyenkor ne tedd vissza rögtön pórázra, hanem mehessen ismét szabadon.

Ha nem akar jönni, akkor kezdj el futni tőle az ellenkező irányba. Ösztönösen el fog indulni utánad.

2016. nov. 22. 11:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem tökéletes ez a sétamennyiség.
2016. nov. 22. 11:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 A kérdező kommentje:
Köszönöm szépen, akkor lassan rászánom magam az elengedésre. Bár a városban nehéz ilyen helyet találni.
2016. nov. 22. 11:47
 4/10 anonim ***** válasza:
25%

Ne engedd el, mert megbüntetnek! Városban semmi esetre sem. Kiszalad, mert meglát az utca másik oldalán egy másik kutyát, súlyos baleset lehet a vége és a kutya is elpusztulhat.

Kell ehhez még néhány hónap, hogy megbízható legyen, ráadásul megvannak már az oltásai? Csak utána vidd erdőbe, de ott NE engedd el, mert vadászkutya, a vadászok lelőhetik! Erre szigorú szabályok vannak.

2016. nov. 22. 12:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 A kérdező kommentje:
Megvannak az oltásai. Azért nem a belvárosban lakunk, de én is félek, hogy elszalad. Most még minden érdekli, emberekhez is odamegy, kutyákhoz meg főleg. A zárt futtatóban gyakorlok vele, hogy ha hívom, jön-e, és az esetek többségében jön (mondjuk 90%), de van, hogy többször kell szólnom, mire megindul felém.
2016. nov. 22. 12:19
 6/10 anonim ***** válasza:
44%
Akkor engedd el, ha otthon már akkor is megy a hívásra azonnal, hogyha közben a párod igyekszik elterelni a figyelmét játékkal, jutifalival. Ha még akkor is megy a behívásra, akkor menni fog az utcán is. Az én kutyám is felnőttként került hozzám, Budapest belvárosában laktunk... és buta voltam, korán elengedtem pórázról, a kis hülyének meg első dolga volt kirohanni az autók közé. Isteni szerencse, hogy mindenki megállt, vagy kikerülte, persze vágtattam utána ahogy lehetett, aztán mindketten túléltük. Akkor kaptam ezt a tippet, amit fent írtam. Nálunk ez bevált.
2016. nov. 22. 12:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:
44%
Behívást vagy bekerített helyen kezdjétek el gyakorolni, tipikusan a futtató erre jó, vagy eleinte hosszú, 10-20 m-es pórázzal. És érdemes lenne így minél több szituációban kipróbálni, hogy megismerd a kutyád korlátjait, gyengéit. Mik azok az ingerek, amiknél a hívást teljesen figyelmen kívül hagyja: félelem, macska, stb. És ha nincsenek nagy gondok, akkor persze kevésbé forgalmas helyen próbálhatod teljesen szabadon is.
2016. nov. 22. 12:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:
56%
Társaságból már egy 4-5 hónapos kutya sem megy el mondjuk a parkban...
2016. nov. 22. 13:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 A kérdező kommentje:
de egy hete van csak velünk
2016. nov. 22. 13:51
 10/10 anonim ***** válasza:

Bocs, Kérdező, de vissza fogok kérdezni: mi ezt honnan tudjuk? Te kutyád, te látod, hogy hogy fejlődik.


Az enyém mostanában lett pórázmentes, pedig nem fiatal már: rehabos, idős, egy évembe telt sebességbe állítani az agyát és letisztázni vele néhány alapszabályt :P

Mi a következőket csináltuk:

* behívás tanulása otthon

* behívás tanulása nehezítő tényezők mellett (ez nálunk a tökkelütött macskánk volt, illetve az épp arra járó vendégek)

* behívás tanulása egyéb, biztonságos helyeken: szomszéd kertje, kutyakozmetikus kertje stb. (ha lenne értelmes futtató a környéken, az is)

* bandában. Leírnám még egyszer, amit Nyolcaska írt: "Társaságból már egy 4-5 hónapos kutya sem megy el" értsd: nyugodtan menjetek bandában terepre, te vagy neki a biztos pont és a banda. És angyalian fogja másolni, amit a többi kutya csinál :)

* nyugodt utcán séta bandában. Lásd fent. (Forgalmas utcán meg rajta van a póráz és pont.)

Amikor bandáztok, akkor lehet belenevelni a kutyába, hogy folyamatosan figyeljen rád, mert a többi gazdi szemmel tudja tartani a kutyád. Pl. amíg megszagol egy fűcsomót, addig te beugrasz egy bokorba vagy ha hamarabb befordult a sarkon, mint te, akkor csinálsz egy hátraarcot és elindulsz a másik irányba.


Ezeken túl nekem alapvetően azt kellett a kutyámmal tisztázni, hogy bármi is van, megáll, ránéz a bármire, aztán rám néz (tetszőleges számban ismétel). A "bármi" az minden, ami ingert vált ki a kutyából: másik kutya, kukás autó, macska, bokorban lappangó mumus...


A mozgás- és egyéb fárasztásmennyiséget meg abból tudod lemérni, hogy hány Nők Lapját "olvasott el", amíg nem voltatok otthon.

2016. nov. 22. 21:05
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!