Kezdőoldal » Állatok » Kutyák » Nyaki porckorongsérv? FONTOS!

Nyaki porckorongsérv? FONTOS!

Figyelt kérdés
Tegnap mikor hazaértem az iskolából észrevettem a kutyán, hogy nagyon furcsán ül, domborít, majd érzékeny volt a teste első felének érintésére, úgy nyüszített, mint akit ölnek. Na akkor gyorsan irány a doki! Elmentünk, ott semmilyen érintésre nem volt fájdalma, gerincét végig nyomkodták, fejét, nyakát is. Azt mondták csak kicsit rájátszott a dologra, szerintük semmi komoly nem volt, csak egy kis prosztata gyulladásra tippeltek, kapott szteroidos-fájdalomcsillapítót és másnap visszahívtak. Ma is elmentünk, most másik doki volt, megnézte, s amikor a kutya fejt felemelte, elforgatta, akkor nyüszített így jött a diagnózis: valószínűleg nyaki porckorongsérv. Szteroidos infúziót kapott, elég nagy mennyiségben. Elmondták a műtét lehetőségét, és azt, hogy ez nem egy olcsó dolog. Fel kel menni Pestre vizsgálatokra, aztán még a műtét és egyebek, és ezt mi most nem engedhetjük meg magunknak,bár pontos összegeket nem tudunk. Örülnénk ha valaki leírná milyen költségekkel jár a műtét, milyen vizsgálatok, röntgenek egyebek kellenek hozzá és ezek mennyibe kerülnek? A mostani szteroidos (ez az első) kezelés után sokkal jobban van, már nem esik annyira nehezére a mozgás, látszik, hogy a fájdalmai is enyhültek. Szerintetek mennyi ideig maradhat még velünk? És mennyi esély van arra, hogy műtét nélkül is tünetmentesíthető és mennyi ideig? Valamint ilyenkor kevesebb vagy több mozgás ajánlott? Séták mehetnek vagy csak eü. séta? És akinek volt ilyen betegsége a kutyájának az leírna róla mindent? Minden érdekel. Reménykedünk, de nagyon elkeserítettek minket :( !

2017. febr. 1. 19:58
1 2 3
 1/28 A kérdező kommentje:
Tényleg még egy kérdés: Ennek mi az oka? Mármint mitől alakul ki? Genetika vagy valami baleset, esetleg csak úgy, mert hajlamos rá? Szaporítótól vett 6 éves törpe schnauzer kan. Ha esetleg következő kutyánk tenyésztőtől lenne, akkor kisebb eséllyel alakulna ki nála is ilyen?
2017. febr. 1. 20:00
 2/28 d_ra válasza:
77%

Szia!

Hadd segítsek. Az előző kutyusomnak is nyaki porckorongsérvet állapítottak meg. Én úgy gondolom (sok mindent láttam már kutyabetegségek terén), hogy nem kell pánikolni. A szteroid segít, de csak ideig-óráig, megoldani a dolgokat nem fogja. Van egy olyan gyógyszer aminek az a neve hogy Rimadyl, nem tudom az orvos ajánlotta-e, vagy mindenképp műtét-e az indokolt. Nálunk nem került sor műtétre, az orvos úgy ajánlotta ezt a gyógyszert, hogy lebénult dalmatát is felállított!  Bevállt! Még az élete során kétszer előjött a sérv a kutyusomnál, akkor már azonnal a Rimadylt adtuk neki, nem szteroidot (károsítja a vesét hosszú távon), és türelem kell hozzá, nyilván nem két nap a gyógyulás, de eltűntek a tünetek. A sérv vissza tud húzódni, én szerintem mindenképp meg kell próbálni azt, hogy a kutyus együtt tud-e élni vele, ugyanis többnyire tünetmentes! A kutya érzi mennyit mozoghat, mindenképpen hámon vezesd, és amennyit ő szeretne, ne húzd, ne nyomorgasd. Amikor a szteroid hat, vagy visszahúzódik neki a sérve, gyakorlatilag nem lehet fájdalma! Tudom fájdalmas gazdiként látni amikor nyüszít, segít olyankor ha felemeled, mert akkor tehermentesíted kicsit a testét. Valamint ha „beáll” a kicsi nyaka masszírozhatod neki finoman ott ahol „lüktet”, ott nyomja a sérv neki a dolgokat belül.   Olyankor hadd feküdjön ott ahol szeretne, majd szépen ahogy enyhül a dolog, feked el, simizd a hasát, hadd engedje el magát, pihenjen. Nálunk ez bevállt. Amikor még erősebbek a tünetek nálunk napi 2 szem Rimadyl használt. Aztán lehet csökkenteni egy hét után. Az hogy mitől alakul ki, nem tudom. A lépcsőzést mindenképp mellőzzétek, mert jót nem tesz neki. Kérdezzetek rá porcerősítőkre, hasonló vitaminokra a dokinál!  Remélem könnyen megússza a kutyusod! Ha pedig az állatorvos csak elkeserít, érdemes másik dokival is beszélni!!!

2017. febr. 1. 20:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/28 anonim ***** válasza:
81%

Fontos, hogy most minimalisan mozogjon, sokat pihenjen. Ugralas, jatek tilos.


Ha mutetre kerul a sor, akkor kb 60-100 ezer forint koruli osszegre szamitsatok, plusz gyogyszerek, plusz rontgen..plusz utazasok koltsegei


Eselyekrol nehez beszelni, mert nem tudni, hogy kell-e egyaltalan muteni, vagy hogy milyen fajta, hany eves stb... Viszont mivel nincs lebenulva, ezert szerintem jok a kilatasok. Ez onmagaban nem egy halalos betegseg, viszont ha vegleg lebenul, az kihat az eletminosegere, es megneheziti a kutyus, es a ti dolgotokat is. Szoval ezt a helyzetet jobb lenne elkerulni.


Leteznek allatfizioterapeutak is, talan ok is tudnak segiteni.

2017. febr. 1. 20:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/28 anonim ***** válasza:
68%

Röntgen nélkül nem lehet kijelenteni, hogy porckorongsérv!

Első a röntgen, ami nem horribilis összeg - nem is kell bódítani hozzá, mint a diszplázia szűréshez - 8000-10000 forint között lehet, állatorvostól függően. Sajnálom a kutyusod, nagyon fiatal ehhez a betegséghez :( Nekem a 12 éves rottimnál volt porckorongsérv, a szteroid csak ideig-óráig segített, de akkor nagyon. A lebénult kutyusom járt. A non-szteroid utána semennyire. Ha profi orvost szeretnél őket ajánlom, mi a mostani diszpláziás kutyusommal járunk oda:


[link]


Jobbulást a kutyusnak!

2017. febr. 1. 21:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/28 anonim ***** válasza:
68%

Egyébként, hajlam kérdése a porckorongsérv. Mint ahogy a csípődiszplázia is. Egy ortopéd orvos mondta, hogy 2 diszpláziára szűrt negatív egyednek is lehetnek diszpláziás kölykeik. Az előző rottim törzskönyves volt, mégis 12 évesen diszpláziát, és porckorongsérvet mutatott a röntgen.


[link]

2017. febr. 1. 21:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/28 anonim ***** válasza:
72%

Porckorongsérv igen hajlam miatt alakul ki, de kialakulhat vami baleset miatt is. Szerintem nem kell egyből műtre menni vele, emberek közt is van akinek kijön, de leéli műtét nélkül az életét.

Utlósó válaszoló a rotidnak nem biztos, hogy genetika miatt jött ki a dp. Az már lehet idős kori ízületi kopás. Azért nagytestű kutyánál a 12 év az már inkább idős. (2 teljesen mentes kutyának nem lehet dp-s utódja, mivel nem hordozza egyik sem a gént, két tk-s kutyának akkor lehet dp-s kölyke, ha a tenyésztők bebambulnak és 2 majdnem mentes kutyát összetesznek, ugyanis nem csak a 100%-ban mentes kutyákat vonják tenyésztésbe) ha jól tudom 25%-os mentességnek kell lenni, de ha összeteszik 1 teljesen mentessel nagyon nagyon kicsi az esélye annak, hogy öröklődjön a gén. Viszont ha két 25-öst tesznek össze, akkor már sokkal nagyobb az esély.

Nekünk a 11 éves tk-s beaglenel is enyhe ficamot láttak a röntgenen, de a doki azt mondta, hogy ez inkább időskori kopás.

2017. febr. 2. 00:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/28 anonim ***** válasza:
76%

"2 teljesen mentes kutyának nem lehet dp-s utódja, mivel nem hordozza egyik sem a gént"

Ez sajnos nem így van.

2017. febr. 2. 16:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/28 A kérdező kommentje:

Nagyon köszönöm a válaszokat :) (jöhet még tapasztalat) !

Ez a Rimagyl nagyon felkeltette az érdeklődésemet, lenne pár kérdésem:

Ha ez a gyógyszer beválik, akkor a fájdalmai teljesen elmúlnak? Élhet újra teljes, boldog, fájdalom mentes életet? Ha hat a gyógyszer akkor újra lehet majd sétálni (imád sétálni :D )vagy utána élete végéig feküdnie kell majd és csak minimálisat mozoghat? A gyógyszert folyamatosan, minden nap kellesz kapnia vagy csak hetente mondjuk? Ezzel a gyógyszerrel érhet meg olyan idős kort mint egy átlag kutya (10-15 évet)? És akinek van tapasztalata a Rimagyl hatékonyságáról az írjon le kérem szépen mindent.

A kutyus egyébként most még jól van, holnap megyünk vissza szteroidos kezelésre (ma nem kapott, mert nem tudtuk megoldani, hogy elvigyük orvoshoz, de azt mondta a doki, hogy nem baj, legalább megnézzük mi lesz. Hát nincsenek nagy fájdalmai, egy picike lehet van, de nem nyüszít, jön-megy, kunyerál, megbírja rázni magát /szteroid előtt nem bírta/ és a fülét, nyakát tudja vakarni, ráadásul még "csavargatni" is tudja a fejét /szteroid előtt ezeket sem tudta/ ) enni is eszik rendesen, inni is, kaki szép, pisi is jó. Az orvos szerint ha hat a szteroidos kezelés akkor akár 2 évre is tünetmentesíthető anélkül, hogy ismételni kelljen a kezelést. Ha esetleg a szteroid tényleg tünetmentesíti pár évre, utána jelenthet megoldást a Rimadyl vagy akkor már valamilyen okból nem használ?

Még ami elgondolkodtatott: dokink homeopátiás orvos (nem tudom mi a pontos neve ennek az állatorvosi szakterületnek), és még említette az ilyen irányú kezelést, de elég félve mondta, hogy nem biztos, hogy érdemes belevágni. Van valami hátulütője az ilyesfajta kezelésnek? Ez lényegében mi is, és mit kapna a kutya? Egyik ismerősünk beagleje is porckorongsérves, ők Bécsből rendelnek valami homeopátiás szert, de valami kábítószer féleség vagy nem tudom. Az ő kutyájukat ez helyre hozta, de én kicsit tartók tőle, hogy kábítószert adjak a kutyának (ha nem is egy durva szer és nem tiltott vagy veszélyes), de mint mondták, ettől eléggé megváltozott a kutyájuk (sokkal szeleburdibb lett, hiperaktív) én pedig nem igazán szeretném, hogy megváltozzon, olyannak szeretném amilyen előtte volt, az a végtelenül nyugodt, mindig boldog, de soha nem túl lelkes "öregapómat" (azért hívom így, mert ilyen nyugodt kutyával ritkán találkoztam) szeretném visszakapni, olyannak szeretném amilyen volt, de persze ha csak ez jelent megoldást (a műtéten kívül) akkor ez lesz, csak kicsit tartok tőle.

2017. febr. 2. 16:21
 9/28 anonim ***** válasza:
76%
#7 Szerintem sem... Direkt rákérdeztem az ortopéd dokinál, mikor elemezte a kutyám röntgenét, örökölte-e a dp-t, és mondtam valszeg azért van mert szapis a kutya. Erre a válasza; 2 diszpláziára szűrt, mentes, törzskönyves kutyának is lehet diszpláziás kölyke. Szerintem ő már csak tudja.
2017. febr. 2. 16:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/28 anonim ***** válasza:
76%

6-os vagyok. igazatok van, tévedtem bocsi. Azt hittem sima domináns-recesszív öröklődésű, de mint kiderült ennél összetettebb a dolog sajnos:/. De utána olvastam. Ha valakit érdekel:

[link]

2017. febr. 2. 16:34
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!