Neveletlen a kutyám és már minden reményem oda. Milyen alternatíváim vannak még?

Jelenleg lassan 2 éves a kutyám és sok szempontból neveletlen(nem behívható, csak ha ő is úgy gondolja stb.). Jártunk vele kutya oviba/iskolába(többe is), sajnos az ott tanultak egyszerűen nem működtek egyáltalán vagy csak részlegesen. Illetve van ami ott adott keretek között működött, majd kilépve a "nagy valóságba" azonnal elillant a tudás. Folyamatosan azt éreztük (sőt néha éreztették velünk, de valószínű csak beképzeltük egy idő után) egyszerűen bármit teszünk, bárhogy tesszük, semmit nem ér és csak rakás szerencsétlenség vagyunk. Aztán gondolom a frusztráltságunk átragadt a kutyára is és végül már be sem akar menni az iskolába (megtorpant és nyüszített), így mi sem erőltettük már, váltottunk majd kezdődött minden elölről. Próbáltunk mi minden szabályt betartani, amit tanultunk vagy olvastunk: van etetési szokás, én lépek ki/be előbb, pórázfegyelem, pozitív/negatív fegyelmezési eszközök stb. Mikor végleg feladtuk az iskolákat hívtunk egy "magánzót". Az elején jött, majd egyre többször maradozott el, később pedig lemondta a velünk való foglalkozást, gyanítom mivel szinte teljesen eredménytelenül zártuk a foglalkozásokat. Kerestünk másikat, ő eljött hozzánk természetesen felállított a "diagnózist", miszerint nem vagyunk falkavezérek (illetve részlegesen) nem fogad el minket a kutya, elmondta az iskolában tanultakat, hiába mondtuk neki, hogy mi eszerint élünk a kutyával nap s nap után, kaptunk egy lefitymáló végkövetkeztetést őt mi nem hívtuk vissza többet. Próbáltuk elvinni extra foglalkozásokra, de a legtöbb helyen alap-engedelmességit kérnek (érthető okokból), mivel ez jelen helyzetben totál esélyételen, saját kreatív "eszközökkel" próbájuk levezetni a fajtajellegből adódó plusz energiákat, ami korántsem kielégítő sajnos.

Végül úgy döntöttünk, örökbe fogadunk egy menhelyi kutyát, akiben mi is örömünket leljük és vica-verza. Hát ég és föld a kettő, vele is voltak gondjaink az elején, de mostanra egy valódi kutyává vált.

Mindeközben a "rosszcsont" kutyánkkal folytatjuk a foglalkozást (már csak "otthoni" körülmények között), talán néha vannak jobb napjaink, átlagosan mondhatom, ha nem várok el semmi extrát tőle és nem teszem ki magam az arcul csapásnak (pl. pórázon van mindig, mert kötelező és mert nem mindig jön vissza) eléldegélünk egymás mellett. Viszont őszinte leszek, egyre kevésbé akarok én ebbe energiát invesztálni, mert nincs foganatja. Persze én téptem én szagolom, lemondani sem szeretnék róla, de lassan nem marad már bennem küzdeni akarás, miközben azt látom, hogy a menhelyi kutya egy csoda (érthető okokból is).

Esetleg, ha valaki volt/van már ebben a cipőben és sikerült kilábalnia vagy ebben a csónakban ül ő is szívesen venném a tanácsokat, történeteket, megoldásokat.