Kezdőoldal » Állatok » Kutyák » Keresztínszalag-szakadással...

Keresztínszalag-szakadással műtött kutyám még mindig nem áll lábra, kell aggódni?

Figyelt kérdés

Dec 12-én késő este történt a baleset, valószínűleg gödörbe léphetett. Másnap állatorvos, következő hét csütörtökre (dec 20.) kaptunk műtéti időpontot. Elvileg minden okés volt (térdficama is volt), 7 napig fájdalomcsillapítót kapott, illetve porcerősítőt továbbra is folyamatosan napi kétszer.


Sokat javult a lába, az első éjszakát a műtét után végig visította szegényem (hullámokban jött rá), azóta csak nagyon ritkán fordul elő, ha megfeledkezik magáról és jobban rátámaszkodik. Szökdécsélés közben egy-egy pillanatra leteszi a lábát, ha egyhelyben áll, akkor is leteszi, valamint szokott rajta feküdni/ülni. Mégis, azért már lassan két hete műtőtték, nem kellene már jobban terhelnie a lábát? Vagy ez még teljesen normális? Két nap múlva tudom majd csak vinni orvoshoz, akkor lesz esedékes a varratszedés is.


Volt már valakinek keresztínszalag-szakadásos kutyája itt? Mit tapasztaltatok, mennyi idő volt a felépülés?


Köszönöm!

Kutya adatok: keverék, ivartalanított kan, 5 éves, kistestű (10 kiló), és ínszalagpótlása volt (nem fémet raktak be)



2019. jan. 1. 13:54
 1/8 anonim ***** válasza:
19%

Normális, de lehet, hogy soha nem olyan mint régen!

Fájdalomcsillapítót adj neki vagy nyugtatót, hogy ne ugráljon, nehogy baj legyen! Ki is kötheted amíg rendbe nem jön.

2019. jan. 1. 14:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim válasza:
75%
Az én kutyám tavaly lett ezzel műtve, bár ő nagyobb testű és nem csak pótlás volt, de nekünk is hosszú idő volt a felépülés. Az első 2-3 hétben abszolút nem használta azt a lábát, alig rakta a földre, mi is aggódtunk, de azt mondták, hogy teljesen normális a hosszú felépülési idő. Úgy igazán 3 hónap után kezdte el terhelni, most közel egy év után a lába tökéletes, mintha sosem lett volna műtve. Szóval szerintem ez nem probléma 😊
2019. jan. 1. 14:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:
93%

Nálunk fél év különbséggel szakadt mindkét térde a kutyámnak (az első nálunk is gödör volt). Az első műtét után 6 hétig egyáltalán nem terhelte a lábát, a második után már másnap óvatosan letette, de rendesen terhelni kb 4 hétig nem tudta.

Nálunk mindkét esetben fémet tettek be, így már nincs is szalagja, a második műtétél pedig a porcot is plasztikázni kellett, mert az is sérült.

A teljes gyógyulás egyébként 1 év, ha betartod, hogy kíméled a kutyát, nem erőlteted túl, akkor sem ha azt látod, hogy szerinted már 100% (hidd el, nem az!), akkor igenis lehet olyan mint előtte volt.

Fájdalomcsillapítót adhatsz neki, de igazából lehetséges, hogy élete végégig frontérzékeny lesz, tehát ha néha fel-felhúzza a lábát vagy 1-2 napig sántikál majd, az is normális.

Túl kell élni az elejét, elég küzdelmes, de utána szépen javulnak.

2019. jan. 1. 14:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:
91%
Áh, embernél is nagyon hosszadalmas egy ilyen műtét után a gyógyulás, több hónap... 2 hét után ne várj csodát, az is bőven jó, hogy már néha használja. Ez nagyon komoly és fájdalmas dolog, és nehezen gyógyul. Addig jó, amíg kíméli.
2019. jan. 1. 15:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 A kérdező kommentje:

Nagyon szépen köszönöm a válaszokat, rengeteget segítettetek!


Második és harmadik, sajnálom, hogy a ti kutyusotokkal is ez történt, az biztos, hogy nem egyszerű helyzet és megszakad az ember szíve, amikor látja, hogy milyen kis elesettnek tűnnek ilyenkor. De nagyon örülök, hogy teljesen rendbe jött, remélem harmadik válaszoló kutyusa is jól érzi már magát. köszönöm, hogy leírtátok a tapasztalataitokat és a tanácsokat is.


Negyedik, köszönöm neked is, kicsit túl aggódtam a dolgot, két hét tényleg nem olyan sok idő.

2019. jan. 1. 16:02
 6/8 anonim ***** válasza:
A műtétet végző orvos nem adott felvilágosítást, meddig tart egy-egy stádium a gyógyulásban,mikor, hogyan lehet mozgatni, terhelni a kutyát?
2019. jan. 1. 18:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 A kérdező kommentje:

Utolsó, sajnos ilyen információkat nem kaptam. Azt tudom, hogy a porc erősítőt hosszú távon kell szedni, legalább 3 hónapig. A felépüléssel kapcsolatban a 6 hét szigorú mozgás korlátozást mondta el, és azt, hogy gyorsan kell felépülnie. Azt nem tudtam, hogy ez a "gyorsan" egész pontosan mit jelent, ezért voltam kíváncsi a tapasztalataitokra, amik nagyon sokat segítettek.


Persze, lehettem volna én is összeszedettebb és rákérdezhettem volna, hogy egész pontosan hogy normális a felépülés menete, ezt elismerem, elrontottam.

2019. jan. 2. 15:42
 8/8 anonim ***** válasza:

3. vagyok. Aki a mi kutyánkat műtötte ő egy szaktekintély ebben a témában, külön oktat is az állatorvosin, de mindent ő sem tud elmondani. Nincs ideje vagy már 1000x elmondta azelőtt és így kifelejt dolgokat. Sokmindent csak azért mondott el, mert kérdeztünk, kérdezni pedig "okosan" tudtam szerencsére, mert gyerektraumatológián dolgoztam így volt egy kis kiindulási alapom hogyan működnek ezek a dolgok.

Viszont sok infót én is olyanoktól szedtem össze akiknek szintén műtötték a kutyáját. Nagyon sokat számítanak a személyes tapasztalatok, mert mint a mi példánk is mutatja a kutya nem a nagykönyv szerint működik. Nekünk is a 2 ugyanolyan műtétre teljesen különböző módon reagált ugyanaz a kutya.

Egyébként ha van lehetőségetek gyógytornára menni akkor vigyétek el. Elég 1-2 alkalom, mert megtanulod a gyakorlatokat és otthon is tudod majd csinálni. A legjobb egyébként az úszás lenne majd, de így télen erre nem sok lehetőség van.

Még egy dolgot megosztok, mert az első műtét után minket ez nagyon megijesztett: a kutya műtött lába a terhelés különbség miatt a hónapok alatt teljesen elsorvadt, leépült az izom, mivel nem használta, legalábbis nem úgy mint azelőtt. Ez teljesen normális, viszont pont emiatt mondják, hogy a szalagsérülés meggyógyul x idő alatt, de a teljes gyógyulás sokkal lassabb. Ezt az izmot vissza kell építeni, kell időt hagyni neki, mert ha különböző mértékű terhelés esik a térdekre akkor sokkal nagyobb az ismételt sérülés/szakadás veszélye. Erre nagyon figyeljetek oda!

2019. jan. 2. 16:23
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!