Kezdőoldal » Állatok » Lovak » Mit tegyek? ( dehogy rövid )

Mit tegyek? ( dehogy rövid )

Figyelt kérdés

Ahol lakunk nem messze van tőlünk egy telek. Nem rég vásárolta a tulaj. Volt ott egy fiatal pár akiket alkalmazott a tulaj a három ló gondozására.

Ám egyik napról a másikra eltüntek. A falubeliek azt mondják, nem fizette ki őket a tulaj, és mit tom én mit ( nem lovat ) eladtak onnan, és leléptek.

Azóta két lóval kevesebb lett. Valószínű eladta a tulaj őket, és maradt egy nagy fekete csődör.

A telken csak lakókonténer van, és villanypásztorral vannak karámok kialakítva. Viszont ez s@rt se ér áram nélkül. A ló minden nap kijár a telekről, ott legel ahol akar. Ebből volt probléma is, mert a mellettük lévő tanyába bírkák vannak, és lelegeli a bírkák elöl a takarmányt.

És egyszer felrúgott egy pónit is. Az egyik tanyában egy öreg fickó lakik. Van egy pónija, és a kiskocsival vele szokott ezt azt szállítani. Na és egyik alkalommal amikor mentek az erdőben, odarohant a csődör, és fejen rúgta a pónit. ( túl élte szegény )


Én szivesen foglalkoznék ezzel a lóval de teljesen nyers. Ti mit javasoltok? Hogyan kezdhetnék hozzá? Milyen eszközökkel, milyen módszerekkel? Úgy tudom négy éves.

Vagy hagyjam a fenébe? De imádom a lovakat, és lehet ez egy nagy lehetőség számomra.


2011. szept. 30. 15:38
1 2
 11/14 A kérdező kommentje:
Azért köszönöm a válaszokat. :-)
2011. szept. 30. 20:15
 12/14 A kérdező kommentje:

Tegnap este megint a tilosban legelészett a ló. Gondoltam egyet, és kimentem. Nagy kéztetést éreztem,hogy nekem meg kell simogatnom. Tudom, hogy felelőtlenség,de nem bírtam magammal.

Amikor meglátott a ló felemelte a fejét, és megindult felém. Odasétált hozzám. :-D

Miközben simiztem nemcsinált semmit csak nézelődött. A fején van egy kötőfék. Annyira nem lehet gáz a lovacska csak fél tőle mindenki. Még a gazdája is.

2011. okt. 24. 13:08
 13/14 anonim ***** válasza:
78%

Amit eddig senki nem írt: úgy kezdj hozzá, hogy megbeszéled a gazdájával!!! Akármilyen helyen is van a ló, akármennyire felelőtlenül van tartva, és akármennyire jót is akarsz te, ha nem engedélyezi a tulaj, akkor nincs semmi jogod hozzá.

Viszont: beszéld meg a tulajjal, hogy te szívesen gondját viseled, foglalkozol vele, megtanítod erre-arra. Ha csak csöppnyi sütnivalója van az illetőnek, meg fogja engedni, hiszen neki semmibe nem kerül, viszont jól jár veled.

Sok sikert!

2011. okt. 24. 14:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/14 A kérdező kommentje:

Igen én is így gondoltam. :-)


Ma beszéltem a tulajjal, éppen ment dolgozni. De holnap délután három órakor azt mondta, elmehetek, mert akkor Ő is ott lesz. Szerintem meg fogja engedni, hogy foglalkozzak vele, mert ma mondta is, hogy foglalkozni kéne vele, csak rá idelye.

2011. okt. 24. 18:37
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!