Hogy győzzem le a félelmem lovaglásnál?

Kedves kérdező! :)

Nagyon sok megoldás van a problémádra...Én személy szerint 20 éve vagyok lóközelben, és 13 éve lovagolok :D Én úgy érzem hogy magadat hibáztatod hogy leestél..De viszont azt is megemlítetted hogy, nem tudtál semmit se tenni, ami teljesen igaz. A bakolás egy nagyon kiszámíthatatlan történés,nem tudod mikor jön...De nem értem hogy miért gondolnád hogy a te hibád, hisz nem tehetett volna senki semmit, de 4 esés az valóban sok...De ne hagyd hogy ez elkeserítsen :) Egyátalán ne félj! Ne hagyd hogy egy rossz esés (vagy akár 4) Elvegye a kedved :)

Remélem segíthettem :)

Saját tapasztalatot tudok írni. Nekem egy esésem volt, amire azt mondom, hogy na jó, az durva volt. Nem tört semmim se el, de a kobakom több darabra tört, mindenem összezúzódott, stb. Utána rendesen gyomorideggel mentem a lovardába hónapokig, és az első 1-5 percben is sík ideg voltam, egyszerűen féltem a lovon, azt éreztem, hogy én le akarok szállni, és szinte fizikailag volt megterhelő ráparancsolni önmagamra, hogy üljek már meg a seggmen végre. Aztán elkezdődött rendesen az edzés, és menet közben el is felejtettem a dolgot, max akkor ijedtem meg picit, ha megugrott a ló, de akkor se annyira, mint amennyire be voltam szarva, mikor mentem ki a lovardába egyáltalán. Sőt, inkább azt mondanám, hogy akkor csak annyira ijedtem meg, mint az átlag kezdő, szóval totál normális, és egyből meg is nyugodtam. Egyszer se estem le ekkor egyébként utána.

Aztán pár hónap múlva egyszercsak azon kaptam magam, hogy a rutin a félelem felé kerekedett, és nem, hogy nem félelemmel, de olyan felhőtlen jókedvvel megyek ki, mint még soha. Hogy úgy ülök fel, hogy milyen jó érzés végre megint lovon, lóközelben, és haza se akarok menni! Addig egyszerűen csak ki kellett bírni.

Hozzáteszem, hogy heti egyszer jártam lovagolni, így tartott hónapokig, plusz egy hónapot egy idegbeteg lovon töltöttem, ami folyamat bakolt, ugrált, ágaskodott, csavargatta magát, a semmitől is megijedt, stb. Én se értettem, és máig se értem, hogy miért, nem erre volt szükségem... De utána kaptam egy rendes lovat, és pár hónap alatt megtanultamújra bízni benne, bennük. Vélhetően ha egyből ezt a lovat kapom, akkor nem húzódik el ennyire a rehabilitációm se, de az elég sokat rontott a helyzeten.

Na, bocs a kisregényért, tudom, hogy ez nem túl biztató és még kevésbé segítség, de remélem, azért tudsz velőle valamit hasznosítani.

Nem szabad feladni, abbahagyni, de csak fokozatosan szabad az egyre nehezebb helyzetekkel találkozni. A jó oktató sokat tud ebben segíteni. Nem csak azzal,hogy olyan lovat ad alád, amelyik várhatóan nem dob le, ill. mielőbb a lehető legbiztonságosabb ülést sajátíttatja el veled, hanem rossz tapasztalat után olyan feladatokat tud adni, amelyek által megtapasztalod, hogy megy neked ez a lovagolás. :)

Gondolj arra, hogy ha egy ló fél valamitől, akkor annak is fokozatosan, játékosan kell megmutatni, hogy nem olyan vészes a helyzet, mint "godolja" a ló. És lépésről, lépésre ezt meg lehet értetni a lóval. Hasonlóan vagyunk saját magunkkal, ha félünk, akkor szembe kell nézni a félelem okával, és időt adni magunknak, hogy úrrá legyünk rajta.

Nem tudom megfelelően megítélni, hogy mitől kerültél ilyen... hm, hogy is fogalmazzak? Talán... pánikba? - de van egy olyan sanda gyanúm, hogy nem ültél vissza ez után az esés után azonnal.

Az is eléggé zavar, hogy köréd gyűlt az a tömeg, és mint az az emberek legnagyobb ostobasága szerint lenni szokott, rögtön lerohantak, és a saját ijedtségüket egy az egyben rád zúdították, aminek következtében téged mindenki megerősített abban, hogy hű de nagy dolog történt, hogy leestél, és különben is de jó hogy élsz, stb-stb... Ez HIBA VOLT!

Gondolj bele, mi lett volna, ha egyedül kint vagy terepen, és megtörténik ugyanez, bakol, leszaltózol, a lovad meg 10 méterrel odébb megállt volna legelni. Tegyük fel. Mit tettél volna? Nagy nehézségek árán ugyan, de összeszedted volna magad, ellenőrizted volna, hogy mi fáj és hol fáj, ellenőrizted volna, hogy képes vagy-e felülni, majd miután realizáltad, hogy nincs akkora baj, vállat vonsz, elkapod a legelésző négylábút, visszapattansz a nyeregbe, és hazalovagolsz. Igen, így esés után az ember sokkal óvatosabb, és sokkal körültekintőbb, még ott ücsörög a vállán a Majré Jancsi, de tudja, hogy le kell vetkőznie magáról, különben az életben nem ér haza a lovával, igaz? Csak gondolj ebbe bele! Ha ezt végigvezeted magadban, rá fogsz jönni, hogy ez a félsz, csak akkor jön létre, ha hagyod, hogy mások megerősítsék benned. Tudatosan kell összeszedned magad, arra koncentrálni, hogy: "kit érdekel, hogy leestem? nem lett semmi bajom, az élet megy tovább, mindenki ép, megyek ki újra, és legalább kitűzhetek magam elé egy célt, olyan vasalt ülést szeretnék magamnak, ami a negyedére csökkenti az esélyét annak, hogy bakoláskor leessek! Meg kell tanulnom kiülni a bakolást!" - Ezt szépen el kell határoznod, és arra gondolnod, hogy nem szabad nagy ügyet csinálnod belőle, és a környezetedben is tudatosítanod kell, hogy nem lényeg, mekkorát estél, a lényeg, hogy nincsen semmi bajod! Nem kell, hogy plusz siránkozással növeljék benned a feszültséget. Ez egy nagyon nagyon rossz külső megerősítése a félelmeknek, és az emberek azt hiszik, az együttérzés segít, holott inkább csak generálják vele a bajt!

Te pontosan tudod, min kell javítani, pontosan tudod már, hogy legközelebb, bármilyenek is a körülmények, résen kell lenned - mert a lovak már csak ilyenek, mindig van rá esély, hogy megrémüljenek -, és már arra is rájöttél, hogy picit érdemes lesz gyakorolni kengyel nélkül lovagolni, stb, hogy olyan ülésed legyen, hogy a váratlan szitukban is legyen esélyed fent maradni. idővel, ha rutinosabb leszel, ez nagyon könnyedén menni fog, és tudni fogod, mikor mire kell figyelned. Nemsokára a bakolás sem fog gondot okozni, mert lesz megfelelő ülésed.

Hidd el, egy év alatt 4 esés az belefér, én egy időben annyit estem hogy már nem is számoltam, ez nem jelenti azt, hogy bárkinél kevesebb lennél, vagy bárki is lenézne emiatt. Az esés a lovaglás része, és minél többet esel, annál több szitut tanulsz meg kezelni, annál jobban fogod tudni, hogyan tudnak megviccelni a lovak. Megtanulod, ne félj egyet se ;) Nekem volt már felkarcsonttörésem, vállficamom, agyrázkódásom. Volt hogy úgy estem le ugráson, hogy fejjel belefúródtam a földbe, mint egy rakéta. Mindig visszaültem, és bár ha sok időre lesérültem, eleinte félszegebben mocorogtam a lovak között, mert sérülten az ember mindig jobban félti a beteg karját, de könnyen leküzdöttem az aggályaimat. CSak az lebegjen neked is a szemed előtt, hogy meg akarsz tanulni lovagolni, a többi igazán nem számít. Fel kell készülnöd rá, hogy nem ez volt az első félelmetes esésed, tudnod kell, hogy lesz még, de ha azon dolgozol, hogy minél vasaltabb ülésed legyen, és megteszel mindent, hogy jó legyél és ÉLVEZD, sínen vagy, hidd el! Nincs semmi baj az esésekkel, majd megszokod őket ;) Mi már, ha leesünk, a barátaimmal, csak nevetünk egymáson és magunkon, majd visszaülünk, és minden megy tovább. Ne hagyd, hogy a félelmed elvegye tőled a lovaglás élményét és a lovak szeretetét! Fókuszálj arra, hogy meg kell tudnod csinálni, és csak csináld, ne gondolkozz! Menni fog, hidd el, másképp nem lehet. Ülj vissza, és tudatosan kényszerítsd rá magad, hogy nem gondolhatsz a rosszra, csak és kizárólag az edződre és a lovaglásra figyelj. A félelem eleinte ott lesz, de ha megtanulod semmibe venni, nyert ügyed van ;)