Miért történik ez manapság?

A minap fogadtam meg, hogy ebben a témakörben nem fogok hozzászólást írni, mert egy kérdésre mást válaszoltam, mint amit a többség elvárt volna. (De ez nem ide tartozik. Ha úgy tetszik akkor off.) :)

Neked, kedves Kérdező szerintem felesleges sokat írnom, csak azt, hogy azért, mert megváltozott az értékrend. Úgy gondolom, megérted ennyiből is.:)

"Engem sose zavart sőt, küldtem a férjemet haza az édesanyjához hogy segítsen, az anyósomat egyébként imádom, rengeteget beszélünk, ő messze lakik tőlünk de így is rengeteget találkozunk azért." ---> Koltozz ossze 1 evre a SAJAT anyosoddal ne anyucival. Aztan rajossz h a cuki mezes mazas asszony mogott vagy ott van maga az ordog vagy epp 10% esellyel makod van!

Koltozz ossze azzal a tokeletes anyosoddal aztan mondd!!!

Irtad h el kell fogadnod h van ilyen rengeteg csaladban? Es ki a phhaszt erdekel h eldogadod e.. nem vagy abban a helyzetben mit foglalkoztat ha masnak sz#r??

En se szulokkel se anyos jeloltekkel se koltoznek ossze.. Nekem senki se pofazzon bele hogy sussek fozzek vagy mossak. Parom anyja azt hitte majd jon aztan o megmutatja. Megmutattam neki az ajtot 2 eve.. azota nyugodtan mosok es kibbbbszttul ugy teregetek ahogy nekunk tetszik..nem anyos jeloltnek. :)

Lecsitult az egesz koztunk. Mindenki megbocsajtott mindenkinek. De talalkozo nem nalunk van. 😂😂 Megfogadtam ha meg 1x rendezkedik nalunk (nem volt alkalma) en odamegyek es az egesz hazat atrendezem.. 😂😂 Csak nekem volt annyi eszem hogy mikor athivtak megkoszontem nem pedig odebbtettem egy vazat vagy a meggyurodott abroszt igazgattam mert van agyam. Ahol rendezkednek belekontarkodnak ott eselytelen az egyutteles..

Kérdező!

Ti úgy éltek, ahogy a mediterrán országokban ma is természetes és elfogadott.

Én sokáig éltem a mediterráneumban, ahol sz egész család egy kupacban volt és a mai napig visszasírom.

Eleve többszintes ikerházakban élnek a családok, egymás alatt, fölött, mellett ez a mi esetünkben is így volt.

Az emeleten lakott a testvérem a családjával és én egy külön kis lakásban. A földszinten a sógorom szülei, a két kiskorú gyerekükkel. Az ikerrészen a földszinten a sógorom testvére a családjával, az emeleten az ő házas lányuk a családjával. A mellettünk levő telken a sógorom feleségének a szülei és az ö gyerekeik ... és így tovább.

A közel 20 év alatt míg ott éltem, a "szűk család" lett vagy 40 fő, de soha nem volt ellenségeskedés, gyűlölködés.

Volt, hogy összevitatkoztak egymással valami totál lényegtelenen, azt maximális intenzitással lerendezték 10 perc alatt, utána ugyanúgy szerették egymást, mert nem gázoltak egymás emberi méltóságába, érzéseibe.

Viszont ha valaki segítségre szorult, vagy bajba került 40-en ugrottak segíteni és ez a nagyon nem mindegy.

Ellenben mi az amerikai példát majmoljuk, nekünk az a "trendi", ahol a gyerek mihelyt elkezdi a felsőbb iskoláit, ami náluk "egyetem", húzhat a fenébe több ezer kilométerekkel arrébb és baromi jó családi életnek számít, ha egy évben 1x hálaadásra összejönnek.

De a többség még ezt sem teszi és nekik ez a természetes, mert ezt látják maguk körül, ebbe születnek bele.

Nekem az első a szimpatikus, másnak a második, aztán majd a jövő megmutatja, hogy melyik az életképesebb formula hosszútávon.

Én meg azt gondolom erről, hogy hiába családtag, vérrokon valaki, lehet olyan különböző a természete, hogy ne lehessen elviselni.

Én például egy olyan habitusú emberrel, mint az anyós (és após, de ő már meghalt), tehát ilyen felfogású, viselkedésű emberekkel, soha az életben nem tudnék "barátkozni" nemhogy együtt élni. Igen, jobb embernek érzem magam, több értéket teremtek mint ők.

Az a gond, hogyha beleszületsz egy családba, akkor is lehetnek olyan személyiségbeli különbségek, hogy pokolnak érzed akár az anyád, akár az apád viselkedését.

Te vagy hihetetlen szerencsés vagy, vagy hazudsz, mert én még nem láttam és nem hallottam olyan családokról, akik ilyen édibédi hangulatban élnek. Pedig sok-sok életre van rálátásom.

én együtt élek a családommal és anyukám a legjobb anyós, párom imádja is,de az én anyósom és apósom -.-"

Én válaszoltam elsőként. Egyszerűen nem minden ember születik kedves/rendes embernek és ennyi. Mindegy mit gondolsz és hogy miért nem lehet együtt élni. Vannak akik nem képesek a kompromisszumokra.

És az sem segít ha nem vagytok személyiség terén egyformák. Sógornőm az anyósom klónja (kívül, belül) őt imádják is XD

Amikor szeretsz valakit, általában kedvesen állsz a szüleihez is. Csak amikor te egészen mást kapsz vissza tőlük, te is másképp fogsz hozzájuk viszonyulni!

Te szerencsés vagy! Becsüld meg! De nem mindenki "kap" jó anyóst, apóst, sógort, sógornő stb... szóval a párod családja nem biztos, hogy szeretni fog akkor sem ha nem ártottal nekik.

Nyilván ebből kiderült, én így jártam! Sajnos én nem fogtam ki szerető anyóst, aki befogad a családjába, se sógornőt, se nagymamát... após az egyetlen aki kedvel. (Anyósék már nem egy pár apóssal, külön élnek.)

Én annyira beakartam illeszkedni közéjük, szerettem őket, mert a párom családja és csak szeretettel fordultam feléjük. De már az elején gyanús volt, hogy nem fog kedvelni anyós (amit mondott nekem is, meg a téteményei...) Évekig próbálkoztam, hogy fogadjanak el, be... Hogy szeressenek... Hogy elfogadjanak. De sosem voltam önmagam ekkor pont azért, hogy befogadjanak mindig bólogattam, nem szóltam fel komolyabban ha sértőt mondtak, nem mertem konfliktusba kerülni velük nehogy ne szeressenek. De sosem szerettek! Tudtam amúgy, de a remény. Olyan hülye voltam! Egyszer aztán elmondtam mit gondolok szépen, higgadtan... Csak mivel fájt az igazság, el is zavartak minket. :)

Odáig fajult, hogy olyan durva sertéseket adtak nekem, mindenki! (Apósom kivéve.) Sógornő uszított ellenem mindenkit, anyósom alapból ellenségnek kezelt (mivel tudta, hogy ha én vagyok, a fiának lehet megváltozik a fontossági sorrend és nem ő lesz az első. Ez rettenetesen idegesítette és hangot is adott nem egyszer ennek, hogy neki kéne elsőnek lennie a fiának...). A mama pedig a háttérben támogató, illetve néha nekem támadt amikor ketten voltunk, hogy mert én ilyen meg olyan vagyok! Amiket a sógornő is beadott neki. Természetesen nekem senki sem hitt, alapjáraton elutasították amit mondok, hát még ha a sógornő mondta az szent volt!

A sógornő amúgy elérte, hogy az anyja a férjemet is távol tartsa a családi háztól és alapjáraton ha a sógornővel egy légtérben vagyunk (értve: együtt az anyós családja), anyósom nem foglalkozik a férjemmel, se velem. Legutóbb is ez történt. Sosem hívnak minket, de a férjemet egyedül sem, hogy menjen haza! Most pedig éppen ráfogják a koronavírusra, ezzel mossák kezeiket, hogy miért nem. Évi szerintem hmmm sokat mondok ha 1szer elhívnak minket, akkor is szigorúan csak azért mert köszöntsük fel kb... Amióta elköltöztünk tőlük ez így van. Ez nem szeretet! Meg vagyok győződve, hogy a férjemet sem szereti senki a családjából. A testvére 100% hogy nem, de az a saját anyját sem szereti amúgy.

Sajnálom a férjemet. Remélem egyszer tudatosítja magában, hogy a családtagjai nem jó indulatúak...

"De amúgy nem az lenne a normális hogy próbáljuk a kapcsolatokat elmélyíteni, hogy családon belül számíthassunk egymásra, és kellemes legyen az együttlét?"

De igen, kérdező, ez lenne a normális. Viszont, vannak olyan emberek, akikkel lehet együtt élni, és olyanok is, akikkel viszont nem. Vannak olyanok, akikkel meg tudod találni a hangot, és olyanok is, akikkel nem. Szerencse kérdése, hogy pl. a párod szülei ebből melyik részbe esnek bele. Ha neked és a párodnak könnyű természetű rokonaitok vannak, akik alap járaton is kellemes emberek, akkor te szerencsés vagy. De nem mindenkinek ilyenek a rokonai. Sajnos. Van, akivel még egy távolabbi jó viszonyt is megterhelő fenntartani.

A kellemes együttlétekről: - csak egy példa a sok közül. Anyósomnál volt a párom két keresztgyereke, anyósom két unokája. Felmentünk hozzájuk másfél órára. Utána szerettünk volna hazamenni, hogy ketten is lehessünk a párommal. Anyós mondta, hogy még menjünk velük a játszótérre is, mert ő nem bír két gyerekkel el az utcán. Párom mondta, hogy most nem, mert más dolgunk van. Erre anyós: "úgy fülhúztál b*meg, akkor menjél haza sz### pni!" Mindezt a két gyerek előtt. - Nekem ez az alpári stílus, és a saját akaratának a másra kényszerítése nem tolerálható. Nem egyszer fordul elő, hanem rendszeresen. Számomra nem épp ilyen a kellemes családi együttlét. Ha meg ennek az a záloga, hogy mindenre bólogatnom kell, amit ő akar, a saját igényeimet teljesen félre téve, arra nincsen szükségem. Mert nem vagyok se birka, se rabszolga. Abban a családban az ilyen jelenetek mindennaposak, mert anyósom ilyen. Kíváncsi lennék, 10-ből ez vajon hány embernek volna szimpatikus.

Nyári példa: Hétfőn utaztunk volna az ország másik felébe, 6 órás út, párom volt a sofőr. Szombaton anyósom mondta, hogy vasárnap ő strandra akar menni, a sógornőnk és a 2 unoka után, de ő már nem fér be az autójukba. Vigyük mi el, nem maradunk sokáig, vasárnap fél 5-re hazaérünk. Párom mondta, hogy nem, mert hétfőn 6 órát fog vezetni, és előtte való nap otthon szeretne pihenni. Anyós reakciója a saját fia felé: "Mekkora f# sz vagy bx -meg!" - Na, én az ilyen, és ehhez hasonlók miatt írtam le anyóst. Én se kényszerítem a saját akaratom másokra, és ez a fordítva se szimpatikus. Ez a stílus meg pláne nem. Szóval nálunk a kellemes családi együttlétekről ennyit.

A következő példa: Anyósom folyamatosan azt próbálta sulykolni a páromba (Férjembe), hogy papírozzunk le mindent, mi, kinek a nevén van, ki, mibe, mennyi pénzt rakott. Mert "ő már tudja, ő már egyszer megfürdött (elvált)". Nálam ez is kiverte a biztosítékot. A magánügyeinkben, a pénzügyeinkben még csak tanácsokat se osztogasson kéretlenül, mert semmi köze hozzá. Az én anyukám soha nem szokott pl. a pénzügyeinkbe avatkozni. Kéretlen tanácsokat osztogatni pláne nem. Nekem ez sem fér bele.

Minden családnak más az értékrendje, a múltja, a szokásai, a habitusa. Ha szerencséd van, olyan a párod családja, akiknek a különbözőségeit még tudod tolerálni. De ha nem lesz szerencséd, nem ilyen embereket fogsz kifogni. Hidd el, mindenkinek adottak a maga határai, amiket már nem tud, és nem is akar átlépni. Ha te nem érted, egyeseknél mi az a családon belüli rossz viszony, akkor szerencsés vagy, mert a te határaidat ilyen drasztikus módon eddig senki nem feszegette.