Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Anyós, após » Anyósom azt gondolja, hogy ő...

Anyósom azt gondolja, hogy ő a gyerekem anyja?

Figyelt kérdés

Féléves a gyermekünk, férjem szülei már nagyon-nagyon várták, azóta is teljesen fel vannak villanyozva, de anyós időnként túlságosan is. Mostanában próbálom úgy intézni, hogy kevesebbet jöjjenek (hetente 3-4x biztos találkozunk). Anyós főleg olyankor jön segíteni, ha boltba kell mennem, addig ő unokázik. Ha megjövök, már megy is haza (közel laknak). Néha furcsa dolgokat mond,pl volt, hogy saját magára mondta, hogy"anya", volt, hogy aposomat hívta "apá"-nak, van, hogy azt mondogatja a gyerekeknek, hogy nála, az ő ölében van a legjobb helyen a világon. Ma olyasmit akart a megkérdezésem nélkül adni a gyereknek enni, amit én nem engedek, rá is szóltam, hogy ne. Annyi ruhát vett, hogy a gyerek csak az általa vett ruhákban járt a nyáron.

Ezek a dolgok csak nekem furcsák, vagy más nagyszülők is ilyenek?

Sajnos az én anyukám nem tud segíteni nekem, egyrészt ő messze él, másrészt az egészsége sem engedné meg, így anyosra számíthatok egyedül. Sosem kértem hogy bármit vegyen, mindig magától akciózott, volt, hogy szóltam neki, hogy több ruhát ne vegyen, mert úgy növi ki a gyerek, hogy nem is hordja őket. Ez mondjuk a legkevesebb, de hogy saját magát hívja anyának, az szíven ütött.



2020. szept. 2. 21:12
1 2 3
 11/21 anonim ***** válasza:
57%
Huhh meg mi is tul kozel elunk parommal! 4 utcanyira. De nem itt tervezek szulni az biztos. Ez tul kozel van ahhoz. Mondjuk le vagyunk kakalva most is, nem hiszem h a leendo anyos jobban erdeklodne az unoka utan. 😂😂
2020. szept. 3. 11:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/21 anonim ***** válasza:
82%

Nekünk a házban volt egy néni aki magát Mamának hívta a gyerekemnek, Kati Mamának hívtuk. Az anyukám testvére is mamának hívja magát a gyerekemnek, ő Ilonka mama. Ezen kívül van Zsuzsi mama is, aki az igazi mamája, Ica mama is, aki az apja felesége. Aztán egy csomó mindenki akar az anyja lenni és hívja úgy magát de okos a srác, tudja ki szoptatta és ki viszi most már iskolába :D

Ne vedd a szívedre, minél többen imádják, neked és neki annyival jobb. Vegyen csak sok ruhát, mondd meg mire van szüksége - mondjuk majd a bölcsibe, oviba, isibe - és használd ki, hogy apósodék így imádják. Hidd el, hogy nem kavarja össze, neked pedig hatalmas segítség lesz, mivel édesanyád messze lakik.

Okos gyerek, veled alszik, te vagy az anyukája. Te meg hívjad mamának és papának őket. Esetleg tanítsd majd meg neki, hogy mama és papa, ennek örülni is fognak és neked is jobb lesz. Ne legyél emiatt velük rossz kapcsolatban :)

2020. szept. 3. 11:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/21 anonim ***** válasza:
85%
Szerintem is felesleges emiatt összeveszni. Nevezd nevén a dolgokat (sokszor mondd el neki pl.: Anya jön és kicseréli a pelusod, Anya megetet, elvisz anya a játszótérre, Most a mama fog vigyázni rád, Látod, de jó, megjött a mama, Most a mama etet meg, stb stb. ) és autómatikusan rögzülni fog benne, hogy ki kicsoda. Ez a beszédfejlesztésére is jó hatással van, és nem tudja a mama összezavarni a gyereket, mert mégiscsak te vagy vele többet, és azt tanulja meg amit te mondassz neki. Aztán amikor elkezd beszélni a gyerek a mamának is gáz lesz, hogy a gyerek mamának hívja, de azért ő anyázza saját magát, és leszokik erről.
2020. szept. 3. 12:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/21 A kérdező kommentje:
Köszönöm az utolsó 2 hozzászólást is, én is valahogy így gondolom. A gyerekem nagyon szereti a papát és a mamát, neki is rossz lenne, ha eltűnnének. Mindig mondom neki, hogy jön a mama, most ő lesz veled, mert anya elmegy vásárolni. Tényleg nagy segítség nekem is, ha jönnek, csak néha fura ez a majomszeretet.
2020. szept. 3. 14:23
 15/21 anonim ***** válasza:
83%
Lehet csak nyelvbotlás volt. Az en mamam is neha anyum neven szolitott, vagy az en dedapamat siman papának mondta. Nem szenilis, es régen is volt ,ki is javitotta magát. En figyelném hogy direkt vagy véletlen csinálja- e. Kissé feltúrbózta magát, de szerintem idővel lenyugszik, es kevesebb cuccot vásárol. Ha nem akkor jobb ha a ferjed állítja le.
2020. szept. 3. 16:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/21 anonim ***** válasza:
Lehet, hogy azt próbálja megadni a picinek, amit anno ok nem engedhettek meg anyagi okokból a párodnak míg kicsi volt. Azt, hogy a karjaiban van a legjobb helyen kissé fura, de lehet úgy érti, hogy tűzön vízen keresztül menne érte bármikor. Próbáld pozitívan nézni. De az engem is sokkolt, hogy anyának hívja magát. Majd mi lesz, ha már beszélni fog? Mamát is anyának fogja hívni??? Aposod nem mond erre neki semmit?
2020. szept. 3. 19:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/21 A kérdező kommentje:
Após jó fej, ő időnként rászólt, hogy ne járjon annyit a nyakunkra. Lehet, hogy tényleg túlkompenzál, elejtettem neki egy megjegyzést, hogy mit keresek a kicsinek, és már rohant, hogy megkeresse, megvegye. Amúgy tényleg csak párszor volt ilyen fura elszólása. Csak olyan nagyon furán esett nekem.
2020. szept. 3. 19:59
 18/21 anonim ***** válasza:
100%

Ha az "anya" egyszer fordult elő, simán lehetett nyelvbotlás, velem is előfordult már. Mikor utoljára csecsemőt tartottam a kezemben, az a saját gyerekem volt,megszoktam, hogy anyának nevezem magamat.

Kedvesen javítsátok ki nagymamára, vagy ahogy ti szeretnétek.

2020. szept. 4. 17:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/21 anonim ***** válasza:
100%

A nagymamáknak van ilyen vásárolós hajlamuk. Az én lányom meg a párja még terhesség alatt bejelentették, hogy ne vegyünk SEMMIT, midenük van. Mi tiszteletben tartottuk, de hidd el, nehezen ment.

A baba születése után a dédikkel kivételt tettek, ők vihettek ajándékot. Szerencsémre a saját anyukám helyett én vehettem meg, mert ő nem utazhatott a járvány miatt.

Azóta a lányom néha említ dolgokat, amire szükség lenne, hát én is lelkesen rohanok a bababoltba. Tizensok éve nem vásárolhattam babaruhát, és most nagyon élvezem.

2020. szept. 4. 17:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/21 anonim ***** válasza:
100%
A vásárlós résszel én is így vagyok. Engem az zavart nagyon, hogy rengetek ruhát vásárolt anyósom hiába mondtuk neki hogy ne vegyen. Közel lakik hozzánk és minden második nap beállított egy új ruhával, hogy "ezt muszáj volt megvegye mert milyen olcsó volt vagy milyen aranyos"...stb stb. Persze férjem mindig mondta hogy adjuk már rá a gyerekre, hogy lássa az anyja hogy hordja a gyerek. Csak így meg azt nem tudtam rá adni amit én szerettem volna és nekem tetszett. Meg elegem volt belőle, hogy akár hova mentünk a gyereknek megdicsérték a ruháját, meg, hogy jaj hol vettem, én meg mindig elmondtam hogy nem tudom anyósom vette. Már egy idő után úgy éreztem, hogy azt hiszik rólunk, nincs pénzünk a gyerek cuccaira mert mindent anyósom vett, ez kezdett kellemetlen lenni. A férjem nem akart veszekedni az anyjával (ő elég vehemens, sajnos nem tudja sokszor megtalálni a középutat a normális nézet eltérés kezelés és a veszekedés közt). Így én mondtam anyósomnak, hogy figyelj aranyos vagy meg minden, de 100x mondtam már hogy ne vásárolgass mert én szeretném öltözetni a gyereket, ha még egy ruhát veszel, nem fogom rá adni. Kicsit húzta a száját de azóta nem vett. Amiket meg vett azokat elvittük hozzá, hogy amikor ott van a gyerek legyen neki váltós ruhája. Szerintem, ha zavar mond meg neki nyugodtan. Én sose vallottam, hogy mindenki beszéljen a saját anyjával...azért is tartom ezt hülyeségnek mert az én problémám nem a férjemé. Ő hiába mondja az anyjának, hogy xy a bajom mert nem érzi át és nem tudja normálisan elmondani és megindokolni,hogy ez miért baj. Vissza felé is, ha az én anyámmal van baja a férjemnek akkor megmondja neki, nem fogom én mondani anyámnak, hogy na Tibinek az a baja, hogy xy és szólt, hogy mondjam meg... Felnőtt emberek vagyunk. Bár nálunk nem volt ilyen hogy most a te anyád-apád vagy az enyém, ha volt valami, megmondtuk aztán úgy volt a tiszta.. Nem üzengettünk meg sunnyogtunk és most is normális a kapcsolatunk mindenkivel, nem össze járó mulatozós meghitt, de elvagyunk, beszélgetünk, mindenkinek megvan a saját dolga, nem szól bele a másikéba. Kivéve sógornőm de az már egy másik sztori. 🤦‍♀️😄
2020. szept. 28. 02:55
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!