Máshol is ilyen nagy a megfelelési kényszer/versengés az anyósért a menyek közt? Miért csinálja ezt a feleségem?

(bocsi a hosszú és szaftos poszttért, eléggé belelendültem... sok minden kijött...de köszönöm ha elolvasod és leírod amit gondolsz.)

Feleségem állandóan minél inkább meg akar felelni szüleimnek, ami egy pontig érthető. De néha szerintem túlzásba viszi. Addig tök jó, hogy rendben próbál tartani engem, figyel hogy fésülve legyek, értelmesen nézzek ki stb... Vagy hogy néha sütit visz. De legtöbbször feleségem mindig csalódik, mondván hogy "nem úgy köszöni meg anyukám" ahogy ő elképzeli, vagy hogy nincs eléggé elismerve... bezzeg a másik meny (bátyám felesége), ő biztos minden miatt sajnálva van és pátyolgatva (amúgy szerintem egyáltalán nem).

Szerintem amúgy nincs igaza feleségemnek ebben, hiába mondom neki hogy szeretik őt is és hogy igenis elismerik és szeretik hogy visz ezt-azt és hogy odafigyel. Vagy az is probléma szokott lenni hogy ha pl születésnapra vesz valami ajándékot a másik menyhez képesti jobb elismerés reményében gondolom (pedig hiába mondom neki hogy ne gondolja túl a dolgot, mert szüleimnél gyakran rengeteg minden a "fiók mélyén" végzi, s nem azért mert nem tetszik nekik hanem mert ilyenek, rögeszmések, 50+ok, és általában nem képesek egy új tárgyat "beépíteni" a hétköznapjaikba). És akkor hónapokkal rá, hogy megtörtént az ajándékozás, panaszkodik feleségem hogy "legalább ha felemlegetnék vagy megköszönték volna hogy milyen jót választottunk nekik". És ha jövök ezzel hogy "én megmondtam", akkor én vagyok a paraszt aki még egyszer megforgatja benne a tőrt... (Azt én bezzeg én már nem is merem neki mondani, hogy alapvetően mennyire is elegem van ebből a cirkuszolásából, lassan én is agyhúgykövet kapok ettől a hisztériától). Most állandóan utasítgassam szüleimet hogy mikor köszönjék meg ezt, azt vagy ilyesmi? Volt már rá példa, de szerintem ez egy végtelen történet, mindig jön valami új, és szerintem szüleimnél fölösleges bármit is erőltetni, ha maguktól nem jut eszükbe. És elviselhetetlen hogy nem szüleimmel nem hajlandó face-to-face elbeszélgetni a sérelmeiről hanem engem használ postásnak, miután lealáz azzal, hogy nem értem meg vagy hogy nem vagyok képes képviselni a problémáit a szüleim előtt. És miért nincs egy életképes talpraesett férje stb... kösz). És ámblokk én is csak ennyivel tudom lezárni magamban az ilyesmiket hogy végül is mi a fenének törje magát az ember ajándékválasztáson vagy sütögetéssel, ha utána csalódik? Vagy ha elrakja a konyhát náluk, utána úgy érzi "nem köszönték meg ÚGY". Bezzeg a másik meny ha egy gyufás dobozt is odébb tesz fel van magasztalva. Végül is senki sem várja el, nem is volt kérve. Vagy ha öcsémnek vesz ajándékot akkor úgy érzi hogy nem eléggé örül neki vagy nem hálás érte a megfelelő mértékben (megjegyzem: öcsém kb az asperger határát súrolja noha nincs is rá diagnózis, szerintem bőven örül ha egy tábla csokoládét vagy sört kap azt kész... fölösleges innen-onnan Budapestről rendelgetni vagy hozni "érdekes" dolgokat. De feleségem nem képes ezt elfogadni). . Feleségem azt mondja erre hogy ő meg akar felelni és aztán kb elpityeredik hogy nem is érti miért csinálja ezt. Aztán én meg vigasztalhatom.... gondolom magamban "hát azt én sem tudom minek gyötröd magad ilyenekkel fölöslegesen"... Aztán van hogy este kilenctől hajnali 1-ig nyomja nekem a panaszáradatot, gyakran többször ugyanazokat a köröket, amikor rohadtul unom már és csak leborulna a fejem a fáradtságtól. intermezzo 10 órakkor megkérdezem célzóan, hátha leesik neki, holnap mikor is kelünk? Ja, 5-kor? Ok, folytatja. Aztán miután még zuhanyzik utána megkérdezi bociszemekkel, hogy ugye nem hagyom el? (egyébként alapvetően eszem ágában sem lenne). Mondom dehogy, UGYAN miért is akarnám? -- "háát, mert olyan sokat panaszkodom és csak úszik a lakás akkor is amikor épp nem dolgozom" (mármint feleségem... heti 2 napot dolgozik)... gondolom magamban, heuréka... Nem egy nagymellű húszéves szőke fog elcsalni, hanem ha valaki, akkor ő maga üldöz el engem de a hegy tetejére a barlangba a föld alá ahol nyugalmam van.

És hiába dicsérem meg mindahányszor, hogy jaj de szépen kitisztítottad a kádat, vagy szép a hajad, de finomat főztél stb, jól áll a ruhád stb... mintha az alma felszínéről a víz, úgy leperegnek a bókok-dicséretek, és közli hogy nem szeretem eléggé... vagy a szokásos fordulattal "nem ÚGY". És még ő érzi magát kiégve. De ha ezzel szembesíteném megint én vagyok a köcsög aki még egyet belerúg a földön, ahelyett hogy feltámasztanám... és akkor mi maradt? Hallgatom napi nemtom hány órán át a panaszáradatot és próbálom meggyőzni hogy nincs igaza, nem úgy van ahogy ő elképzeli a dolgokat. És ha végleg (képletesen, szavakkal) sarokba szorítom őt akkor egy rövid mondattal érvényteleníti érveimet: "Áh, úgyse értesz meg. Látszik hogy nem is érdekellek téged. " -- majd sértődötten felpattan és kiviharzik a szobából. (megjegyzem, ezek után dőlök hátra a kanapén libabőrösen, hogy "na, végtére lezárult a mai nap is....remélhetőleg... ha az ágyban nem kezdi el újra a traktát: ébrén vagy? Csak amúgy tényleg az egy jutott eszembe, hogy..." -- na pasztmek, persze hogy ébren vagyok, most már, mondjad virágszálam, ugyan mi új s lényeges dolog jutott eszedbe -- persze mindezt gondolom csak, ilyet kiengedni a szájamon jogomban nincs, csak kussolni és mosolyogva egyetérteni. Más férfiember biztos nem tűrne el ennyi mindent. És talán lehet másképp lennének a dolgok, ha nem lenne egy fiunk akiért tudom hogy mindent meg kell tenni... még talán ezt is.

Biztos sokan azt mondják erre, hogy feleségem sxhiányos és csak jobban meg kéne "polírozni". De alapvetően amint elkezdeném csalogatni-kényeztetni, bekapcsol fejében a relé ("KATT") és kezdi nyomni a szöveget. Akkor tudom hogy ma sem lesz semmi, de ez a gond számomra már eltörpül.

Egyébként megjegyzem, valahol roppantul le vannak terhelve szüleim a maguk hülyeségei miatt is, már csak azzal is hogy öcsém mindig tanul(gat) az egyetemen, de nem túl fényes kilátásokkal, kb azt sem tudjuk mi a tökömet csinál. Ezért is, és más miatt is feszkó/nézeteltérések vannak szüleim között. 80+ éves nagyszüleim is problémák, hol ezért, hol azért (érdekes, de néha úgy érzem nem tudom egyszerűbb lenne-e ha nem lennének vagy nem keltenék a családi feszkókat de ez más téma, már nem is ide tartozik).