Mit kellene tennem?

Férjemmel 5 éve vagyunk együtt, van egy 16 hós kisfiunk.

És sajnos van egy anyósom, akivel külön bejárattal ugyan, de egy házban élünk.

Amíg nem költöztem ide, addig én voltam a világon a legaranyosabb, de azóta... Tipikus sztori:

Terhes lettem, onnantól kezdve megy a gúnyolódás, cinizmus, a csak azért is máshogyan csinálja, ahogy kérem.

Példák:

amikor megmozdult a baba, azt mondta az még nem az

bepakoltam a csomagjaimat a kórházba a 35. héten, kinevetett, hogy minek

megszületett a baba, kiküldött a szobából ha sírt, hogy ne vegyem fel, ő bezzeg felvette

fürdetésnél rám szólt, hogy kevés a víz, erre mondtam, hogy ennyiben szoktuk fürdetni, a válasz: akkor hideg...

Soha nem segített semmiben sem, egyedül csinálok mindent, illetve a szüleim jönnek és segítenek hétvégén ha kell.

Nem szóltam rá, csak kértem, ha úgy gondoltam olyat csinál vagy úgy a babámmal, ahogy én nem szeretném. A válasz cinikus vigyor vagy sértődés és ugyanúgy folytatta, ahogy nem szerettem volna.

Minden nap főzök, takarítok, ellátom a kisfiam, a háztartást, sokat foglalkozom a gyerekkel, fejlett, értelmes kisfiú nagyon.

A mostani helyzet az hogy, hogy több, mint egy hete nem nagyon szólt hozzám, csak gyanítom, hogy azért mert megkértem, hogy ha kakál a gyerek nem kell simogatni, meg szurkolni neki, mert nem illik és úgy nem is tud szegény.

Szóval én mindig köszöntem neki, ha láttam, ő nem, ha bejött hozzánk, akkor köszönt a gyereknek, nekem nem.

Játszóterezésből, kinti csavargásból, ha indultunk be, elmondtam a fiamnak, hogy tudom, hogy nem szeretné, de most már be kell menni, mert hideg van/ebédelünk/megyünk aludni stb, erre megjelent anyós és szólt a gyereknek, hogy "gyere ide, maradjál, nem kell bemenni, ha nem akarsz"... Tehát én jöttem ki hülyén a helyzetből mindig, mert rám haragudott a baba, ha mégis bementünk.

Ha etetem, direkt hoz más kaját vagy sütit, hogy inkább azt egye.(ja és tejérzékeny, de soha se tejmenteset hoz, mert arról is én tehetek, hogy nem ehet tejeset)

Tegnap talált a kisfiam pár szem hungarocellt és elindult, hogy megeteti a pipiket, erre mondtam, hogy azt nem eheti meg a pipi, menjünk el búzáért és azt adjuk oda. Erre anyós megjelent és odavitte a gyereket a hungarorecellel együtt az állatokhoz és bedobatta vele. Na akkor elmondtam, hogy már elegem van ebből.

A következő volt a reakció:

én nem köszönök neki,

a férjem fejét is telebeszélem (pedig ha elmondom neki, ha megbántott az anyja soha nem szól neki)

nem vagyok normális és engem el kéne vitetni, mert az nem igaz, amiket példának felhoztam (itt is) vele kapcsolatban

állandóan hazudozok.

A férjem legalább most szólt neki, hogy ezek igazak és nem kéne ilyeneket mondania rólam.

Nem akarom uszítani sem, tudom, hogy szegény 2 tűz között van, tudja jól, milyen rosszindulatú az anyja, de szerintem most kéne már eligazítani...

Mit tehetnék szerintetek?

Tudom azt sokan mondjátok, hogy el kell költözni, de a mai világban örülünk, hogy van hol laknunk, ráadásul rendbe tettük ezt a házat. Hitelt nem akarunk fizetni, ha nem muszáj. Hogy kellene viselkednem? Olyan sokszor nem szólok, csak nyelek,rossz, hogy nem lehet rábízni sem a gyereket, mert nem figyel rá.

Hogy lehet így élni?