Érdemes lenne pároméknál összeköltözni vagy győzzem meg, hogy inkább nálunk?

Légyszives ne kövessétek el azt a hibát, hogy valamelyikőtök szüleinél költöztök össze. Gondolom fiatalok vagytok még, szóval nem kell sehova sietni.

Gyűjtsetek egy saját albérletre, és költözzetek oda. Garzont lehet találni ennél jóval olcsóbban, kezdetnek pedig bőven megteszi az is.

Úgy meg pláne nem szabad sehova költözni, hogy a szülőkkel eleve rossz a viszony!

Én hozzátok mennék. Akkor is, ha kisebb. Az igazság az, hogy többnyire az anyós-meny probléma szokott megjelenni, nem az anyós-vej.

Te vagy a nő, "belőled" sokkal több konfliktus származhat, mint a férfiból. Akármilyen modernek is vagytok, meg mennyire osztjátok meg a házimunkát, akkor is ez első sorban a nők területe, márpedig te azt otthon tanultad, az otthoni módszerek, pakolások, beosztások, szokások a normálisak, természetesek neked, míg anyósod lehet mindent pont teljesen másképp tart normálisnak és elfogadhatónak és ez máris egy nagy ellentét. És akkor jön a, mossál, főzzél, vasaljál a fiamra jobban, többet, gyakrabban, látom, hogy ezt se azt se csinálod.

És akkor persze, ha olyan a pasid, akkor kiáll melletted, de direkt arra számítani, hogy majd ő lesz az ütköző az szemétség szerintem. Otthon viszont, ha ezekből van is konfliktus, azt a saját szüleiddel le tudod úgy rendezni, ahogy azt 20 éve rendezitek, teljesen normálisan, senki sem fogja személyes sértésnek, a betolakodó okoskodásának tartani a dolgot.

A férfinak ebből a szempontból könnyebb dolga van. Ha nem részeges, nem bánt téged és eljár dolgozni, akkor már meg is felel. Rajta nincs annyi támadási felület. Ha időnként haza cipel ezt-azt, vagy ás a kertben, az meg már a hanyatt esnek tőle kategória. Plusz egy férfiba eleve kevésbé mernek belekötni is valahogy.

Egyébként nekem is az a véleményem, hogy nem a legjobb a szülőknél összeköltözni, de a saját és mások példáját alapul véve, a nő szüleivel összeköltözve sokkal kevesebb a gond.

Mi anyóséknak csak a szomszédjában laktunk, nem is velük együtt, de még így nagyon rossz volt, folyton azt nézték, hogy mennyire nem jól csinálom a dolgokat, mikor és hova teregetek a kertben, ha tudták, hogy otthon vagyok, akkor figyelték, hogy mikor húzom fel a redőnyt, és meddig aludtam, ahelyett, hogy csináltam volna a háztartási dolgokat szegény fiuknak, hogy miért nem sütök többet, ha sütök vigyek nekik, de ha vittem, akkor nem tetszett, vagy pl. volt, hogy adtak kölcsön zománc edényt, aminek a fehér belseje teljesen meg volt barnulva, úgy használták, mert nekik az jó volt. Na én meg otthon ugye megtanultam, hogy ha barnul a zománc edény, kiöblítem hypos, vagy domestosos vízzel és megint hófehér, mint az új. Ezt meg is csináltam az ő edényükkel, amit kölcsön adtak, erre mikor visszaadtam, akkor ezt kritikának vették, mivel ők nem foglalkoznak vele stb.

Aztán a szüleimmel egy két szoba + nappalis házban laktunk fél évet, mert abban a városban vettünk házat, de nem volt beköltözhető állapotban, ők meg közel voltak, míg zajlott a felújítás. Nem volt semmi gond. 20 évig laktam otthon, megszoktam, hogy szombat reggeltől van a heti takarítás, természetes volt, nem volt konfliktus a mosásból, mert 20 évig azt néztem, hogy mikor, mennyit, mennyivel, nem volt baj a konyha használattal, a mosogatással, egyáltalán semmivel, mivel minden természetes volt. A férjemnek meg kb. mindegy volt, néha segített ezt-azt a kertben, vagy segített főzni, akkor már mindenki el volt ájulva tőle és ennyi.

3 generáció nő egyetlen házban, úgyhogy az egyik menyecske, sőt, ha jól értettem, akkor a másik fiú barátnője is odaszámolható........

Azt hiszem ezzel az egyetlen mondattal mindet elmondtam. Egy konyha csak egyetlen nőé, az összes többinek alkalmazkodni kell, de annyi nő közt ki van zárva, hogy az zökkenőmentesen menne. A párod nem ért ehhez, mivel férfiből van és nekik ezek csak amolyan női mániák, holott véresen komoly, síríg tartó gyűlölet is alakult már ki az ilyen szerencsétlen kényszerhelyzetekből :-).

Szerintem spóroljatok meg magatoknak egy soron kívüli költözést, és eleve menjetek más helyre, vagy hozzátok vagy külön, biztosan találtok normális árú albérletet.

Ha meg az a cél, hogy spóroljunk a sajátra, akkor inkább mennék addig a saját családomhoz, ott nincs anyós-meny felállás.

Szia!

Adok neked egy jó tanácsot, amit már olvashattál, de nagyon igaz: ne költözz össze szülőkhöz, ha egy mód van rá!

Mi most költözünk külön, mert mi is elkövettük a hibát, illetve én, hogy belementem, hogy az anyjaéknál lakjunk, mert majd spórolunk. Ja, spóroltunk azt nem mondom, hogy nem... De annyira elmérgesedett a viszony, mert a kedves lánya az anyósomnak minden ok nélkül elkezdett levegőnek nézni, a kutyának köszön nekem nem, szándékosan felidegesített aztán azt mondta legalább sikerült neki stb. Ami a probléma ezen kívül, hogy mindent rám kennek az anyósék, mert én nem nyitottam felé, múltkor azt mérték mondani, hogy a kis köcsög beszélgetne velem DE ÉN nem akarok! Hát elszállt az agyam. Képesek engem hibáztatni a helyzetért, holott én kértem segítséget tőlük, hogy segítsenek nekem közelebb kerülni a sógornőhöz! Az volt végül a hála mikor kiálltam magamért, hogy elküldtek minket, hogy keressünk sürgősen albérletet, mert ezt a helyzetet már nem lehet elviselni! Tegyük hozzá, hogy sosem tettek semmit! Sosem mondták a sógornőnek, hogy engem miért utál? Ellenben én meghallgattam 100szor, hogy menjek ÉN hozzá és beszélgessek vele, dicserjem meg a pasiját hagy örüljön (!???). Már akkoriban is szarba sem nézett, évekig tűrtem szó nélkül, mire kb 4 év, ebből 1 év kemény megaláztatás után besokalltam és ennyi idő után kimondtam, hogy amilyen az adjon isten, olyan a fogadj isten. Erre az egész család engem hibáztat. Már nem óhajtok velük beszélgetni, már nincs miről illetve volna amit mondanék de az igazságra nem kíváncsiak. Van albérlet, megyünk.

Ne tudd meg milyen amikor mindenki ellened van azzal az indokkal, hogy ő mégiscsak a lánya, tehát te nem vagy rokon sehogy és mindenki tudja igazából, hogy neked van igazad és te mindent meg is tettél, tiszta a lelki ismereted, mégis rád kennek mindent, te vagy a szar, mindenben!

Életem legnagyobb hibája, hogy ide jöttem. De legalább kiderült, hogy én itt sosem leszek családtag! Fejre állhatok, segíthettem akárhogy, lelkileg, pénzzel, házimunkában, mind felesleges volt, mert mindent elfelejtettek, mindent!

Nagyon haragszom rájuk, nagy csalódást élek meg, azért is írtam le, hogy okulj belőle, meg nekem is jól esett kiírni magamból, nagyon fáj ez az igazságtalanság. Elköltözhetünk külföldre is, magammal viszem a sérelmet és nem felejtem el nekik ezt! Most már befejeztem, hogy én mindent elnézek és kedves leszek es segítőkész.

A legszebb nap lesz elmenni innen amikor átköltözhetünk végre az albérletbe!