Anyósnak, apósnak mennyi joga van beleszólni egy felnőtt féri/nő életébe? Vagy mi az a határ amíg azt hagyni lehet és nem szóvá tenni neki? Nektek mi az a pont amikor elszakadna a cérna?

Joga semennyire.

Tanácsot nyugodtan adhatnak. Én nagyon szeretem az anyósomat, apósomat, de egy időben rájuk jött a dili, hogy költözzünk a nagymama mellé, nehogy egyedül legyen szegény (kutya baja sincs, még bőven ellátja magát és vidáman kapál a kertben), és nem szálltak le a témáról 1 évig, annak ellenére, hogy 26x közöltük, hogy nem... na az kiverte nálam a biztosítékot.

Pedig egyébként jóindulatú, szeretnivaló és segítőkész emberek, de az, hogy más mondja meg nekem én hol éljek a saját pénzemből, na azt azért nem.

Istenem, annyiszor tették már fel ezt a kérdést ezen az oldalon....

Joga NINCS, de egy családban élő emberek megosztják egymással a véleményüket, segítenek. Ezt az emberek vérmérsékletük, neveltetésük szerint veszik támadásnak/segítségnek/beleszólásnak. Nem lehet megszabni, hogy mi beleszólás már, és mi segítség, mert az adott emberen múlik.

Elvileg semennyi, gyakorlatilag szinte minden szülő akar hatni a gyerekére. Ebben nincs semmi rossz, ha tudomásul veszi, ha a fiatalok mégis másképp döntenek.

A másképp döntés lehet pitiáner ügy - pl. milyen színűre festessék a szobát -, de lehet keményebb dolog: pl. olyan lakást venni szülői anyagi segítséggel, amelyik nagy melléfogás. Érdekes, hogy ilyenkor kevés szülő mondja azt, hogy nem támogatja a fiatalok elképzelését, ezért anyagilag sem támogatja őket, hanem inkább vitatkozik, veszekszik, de ha a fiatalok hajthatatlanok, akkor segíti őket éppúgy, mintha egyetértene velük.

Szerintem az effajta konfliktusok voltaképpen a feldolgozatlan szülő-gyerek konfliktus továbbélései. Normális esetben a fiatal még párválasztás előtt olyan viszonyt alakít ki a szüleivel, hogy meghallgatja tanácsukat, de fenntartja magának a döntés jogát - és ezt a viszonyt a szüleivel elfogadtatja.

A gond ott van, ha egyik, vagy mindkét fiatal számára természetes, hogy a szülei irányítják az életét. Párválasztás után a szülők már az ifjú pár életét próbálják irányítani, ebből kemény bokszmeccsek szoktak lenni anyós/após és meny/vő között.

#5: Apróság, de nem bírom megállni: a szoba színe szerintem pont elég nagy beleszólás... Ha valaki elvárná, hogy pl. rózsaszínre fessem a szobámat, az komolyan kockáztatná, hogy soha többé ne álljak vele szóba... A saját szobám minden porcikája kegyetlenül magánügy, megrökönyödnék, ha pl. a párom bármibe beleszólna vele kapcsolatban. Ez az életterem... Jó, én eléggé intoleráns is vagyok az életembe beleszólással kapcsolatban, kompromisszumkészségem is minimális s ez nekem így teljesen jó, nem akarok velem inkompatibilis emberekkel együttélni, viszont én se akarok mások csak rájuk tartozó magánéletébe beleszólni.

Ami a kérdést illeti, nekem is az a válaszom, hogy semmibe nem szólhat bele, ha nincs anyagi függés (bár ha van, akkor se tartom érthető dolognak teljesen véletlenszerű dolgok esetében, amik nem is érintik az anyóst, apóst). Én nem hagynék semmilyen beleszólást, az biztos. De nem is próbált ilyesmit kb. soha senki.

Nyilván mindenki azt mond amit akar, te meg vagy jo otletnek tartod vagy egyik fuleden be, masikon ki. Most szultem nemreg, ne tudd meg mit elek at:-). Az osszes nagymama, anya, anyos jobban tudja, h miert sir, mi kell neki, stb.. egy elmeny :-D

8As remelem meg otthon elsz, mert egyebkent nem ertem hogy gondolod, h a parod nem szoljat bele a szoba szinebe.. egyutteleskor vagy hazassagban jo esely van ra, h az az o szobaja is. Majd egyszer felnosz es megerted;-).

Semennyi joga nincs, de természetesen elmondhatja a véleményét. De a véleményelmondás ne azt jelentse, hogy napi szinten szekálja vele a fiatalokat és megsértődik, ha nem úgy csinálják ahogy javasolta.

Ezekkel a feltételekkel elfogadom a véleményt, a beleszólást meg semmilyen szinten nem tűröm. Felnőtt ember vagyok. Ha a szüleim tudnak felnőtt emberként kezelni, akkor elvárom, hogy az anyósomék is kezeljenek felnőtt emberként.

A legtöbb baj pont ebből adódik. Anyós/após alárendelt szülő-gyerek viszonyban gondol a gyerekére és annak párjára, holott mindannyian felnőtt emberek.