Anyósomnak igaza van? Én reagáltam túl?

Múlt héten elmentünk valahova, ahova megkért anyósom minket. Hazafelé készülve észrevettem, hogy a bal hátsó kerekünk lapos úgy, hogy én és apósom be se ültünk az autó jobb felébe. A csomagtartó is le volt terhelve. Kértem a férjem, hogy lassan menjünk, mert szinte a ráfon megyünk. Erre előzésbe kezdett, amikor hallottam, hogy 90-nél is olyan erős hangja volt a motornak, hallatszott, hogy az autó is küszködik, de erre csak belekezdett az előzésbe, mikor mondtam neki, hogy a gyerek is hátul ül, nem kellene. Alig húzott az autó, szinte nem bírtuk lehagyni a másikat, már a szembe jövő is dudált ránk. Végül sikerült, én szóltam neki, erre a férjem teljese torokból rám ordított, hogy ne szóljak bele a vezetésébe. Apósom kiabált rá, hogy hogy beszél velem. Hazaérkezve anyósom észlelte, hogy összevesztünk. Másnap reggel meglátva egymást kibékültünk, erre anyósom nekem állt, hogy az ő hibája, hogy mi összevesztünk, mert ha nem megyünk el ahova ő mondta, akkor most nem lennénk összeveszve. És, hogy az ő házában nem lehet egy hangos szó sem (holott nem is ott vesztünk össze és különben is az ő fia ordított rám a kocsiban teljes torokból). Páromnak volt egy előző házassága és felhozta azt a nőt, hogy azzal is vége lett és ha nem tudjuk megbeszélni a gondjainkat, akkor ő a fiát mindig szívesen látja otthon. Én meg mondtam neki, hogy ne hasonlítgasson az előző feleséghez, másrészt nem én kiabáltam vele, hanem ő velem, és most a bolhából csinált elefántot. Így most anyósom vérig van sértve, amiért visszaszóltam neki, és érezte a búcsúzásnál, hogy a hátam közepére kívánom....

Igaza van? Én reagáltam túl? Hosszúra sikeredett, bocsánat.