Ti mit tennétek a helyemben a barátotokkal?

2 évig voltam együtt a barátommal. Már egy ideje nem beszéltünk, szünetet kértem, mert másba lettem szerelmes. Most nagyon kavarognak bennem a gondolatok, de valamilyen szinten hiányzik is. Ő az a fajta fiú, aki imád engem, én vagyok neki a minden, kényeztet, elhalmoz ajándékkal, sosem tett semmi rosszat ellenem, úgy elfogad, ahogy van.

Csak a családjával van gond.

Őket úgy utálom, mint a bűnt. Egytől-egyig mindenkit. És sajnos itt kezdődtek el közöttünk is a problémák, amikor kezdtem megelégelni a szülei viselkedését. El is határoztam, hogy én a büdös életben nem akarom őket többet látni, de már az is irritál a páromban, hogyha a szülei vonásait látom benne. Gondolkodtam, hogyha külön költözünk (vagyis ő a szüleitől) akkor javulna-e a helyzet, de félek belemenni, nehogy csak rosszabb helyzetet alakítsak ki magam körül. Sajnos annyira kihatot a szülei utálata a kapcsolatunkra, hogy a végén már beszélgetni se tudtunk, csak én szidtam az anyjáékat nonstop, és se gyereket, se házasságot se semmit nem akarok tőle, a családja miatti példa miatt. Ő ezt mind elfogadta, és csak reméli, hogy idővel változik a véleményem (ami nem fog) és ennek ellenére szeret engem és vár rám.

Én meg nem tudom, hogy van-e igy bármilyen esélye a kapcsolatunknak úgy, hogy még a tudat is felidegesít, hogy a szülei egyáltalán èletben vannak (nem tudnak gyereket nevelni, alkoholisták, szerintük mindenki hülye csak ők az okosak, csórók és minden gazdagnak benyalnak tövig, velem meg úgy viselkedtek mint a kutyával)