9 hós múlt kisfiam, de amióta megszületett anyósom mindenbe beleszól, véleményt alkot, tanácsokat ad, hiába kértem ezerszer illedelmesen, hogy ne tegye. Mit tehetnék?

Tudom, hogy nem vicces, ez a kakis sztori, de jókat nevettem a kommenteken :)

Amikor pár hónapja lehülyézett engem,a hátam mögött, csak rosszul sült el, és meghallottam, akkor leültem vele beszélni, és megmondtam neki,hogy a továbbiakban fejezze be, hogy ha kell ha nem tanácsokat ad, és nem engedem hogy beleszóljon, mert a gyereknek én vagyok az anyja. Akkor megígérte, hogy nem fog, elfogadta. De természetesen nem áll le. Mondhatja neki a férje, a fia, bárki, ő nem tud nem beleszólni, mint egy papagáj mondja és mondja, ha szólsz is folytatja, ez a lételeme.

Neki is van egy bűbáj stílusa, a szemembe szokott szépen beszélni, csak a következő pillanatban a másknak meg mondja, hogy ez a hülye stb...

Alapból egy nagyon akaratos természet, iszonyatos dolgai vannak... régebben is csak lestem, mit művel a családjával, ha ő valamin besértődik, borzasztó, és hogy senki nem mer neki nemet mondani, mert őt így kell elfogadni...

Ezek szerint én leszek az, aki megtanítja őt a nem szó jelentésére. Nehéz vállalkozás lesz.

Szegény, te is meg vagy áldva rendesen. Persze, sok helyen hallani, hogy az anyós-meny viszony nem egyszerű, de nem igazán értem, miért kell így lennie. Sokkal egyszerűbb lenne, ha lehetne egy normális kapcsolatot kialakítani, mindenkinek ez lenne a legjobb. Abba nem gondolnak bele, hogy ezzel a fiuknak is rosszat tesznek.

Nem értem, miért kell versenyeznie, ez az ego harca. Ja, és szupernagyinak hívja magát... szerintem ez sem egy természetes dolog.. Úgy néz ki a helyzet, hogy ő a szupernagyi, engem úgy emleget a gyereknek, hogy "anyád így úgy amúgy..", fia meg az apuci..

Nem tudom, mivel szolgáltam rá... hiszen teljes mértékben én látom el a kisfiam, férjem nem fürdet, nem pelenkáz, nem etet, nem tesz semmit se, se hétvégén, se esténként. Neki megmaradt az önálló tere, élete.

Nem hiszem, hogy van esély rá, hogy ez az egész valaha is változni fog, rá nem lehet hatni sehogy.

Talán azzal, ha megmondanám, hogy nem jöhet addig unokázni, míg beleszól és nem hagy minket élni.

Csak nem tudom, valóban megtegyem e?

Igazad van, valóban mindenki tudna változtatni a hozzáállásán, ha akarna, de ő nem akar, ez egyértelmű. Már azt látom, én kaptam meg a főgonosz szerepet, én vagyok a gonosz meny, aki nem engedi be az életébe a tanácsait, aki nem engedi őt oda olyan sűrűn unokázni, amennyiszer ő akarna stb. De azt nem veszi észre, hogy ezekért ő tett, hogy így legyen. Mert ha nem okoskodna, beszólogatni, lehülyézne, stb, akkor én is szívesen fogadnám őt, és hagynám sűrűbben jönni..

Csak ő nem veszi észre, hogy mennyire nehéz természet. úgy gondolja, és hangsúlyozza is, hogy mennyire jó hogy ő van, mekkora segítség stb. Csak még nem jöttem rá, miben segítség, mivel az hogy okoskodik fölöttem, az nem az a kategória. De mióta megszületett a baba, sosem kérdezte, kell e segítség, se a gyerekágyi időszakban, sem később. Teljesen egymagam voltam mindig, mivel az én édesanyám sajnos már nem él.

Anyósom meg élvezi, hogy egyedül küzdök meg mindennel, mert szerinte ez a nők dolga, így van jól..és a háttérben férjemnek mondogatja, hogy ne segítsen,nem az ő dolga a háztartás, gyerek, ő is egymaga oldotta meg, és én vagyok az aki rosszul osztom be az időm, ezt is megkaptam..