Nem érzitek, hogy az anyósfóbiátok már beteges mértékű?

Megpróbáltam jó viszonyt kialakítani az anyósommal. Az elején azt hittem menni fog, majd szép lassan kezdtem rájönni, hogy vetélytársat lát bennem, aki elveszi tőle a fiacskáját, a pénzeszsákot aki a helyébe hoz mindent (rossz a lába, és nem hajlandó kimenni miatta még a lakásból sem). Szépen elkezdett a hátam mögött szídni a fiának, próbálta ellenem hangolni, rátelepedett, megpróbált irányítani minket, és úgy viselkedett velünk mintha 5 évesek lennénk és meggyőződése volt, hogy nélküle mehetnénk a híd alá . Hagytam. Egészen addig ameddig ameddig az én családomat nem kezdte el szapulni. Ott sokalltam be, ott kijött belőlem 3 év összes lenyelt sérelme, majd otthagytam, külön költöztünk, és azóta számomra az a nő nem létezik.

Az általad leírt "anyósfóbiának" általában jó oka van. Nem azt mondom, hogy nincsenek kivételek, mert igen, van, hogy a meny fújja fel a dolgokat, de sajnos a nagy többsége az anyósoknak ilyen, mint az enyém. Nem értem miért, pedig rengeteget agyalok rajta. Valamiért nem képesek elfogadni, hogy a fiúk felnőtt, és más nő is van az életükben az anyjukon kívül. (ISMÉTLEM, tisztelet a kivételnek.)

Én eddig mindegyik "anyóssal" jóban voltam. A mostanival beszélöviszony van. Azért vannak anyos-meny problémák mert azért após nem nagyon szól.bele hogy fözzünk mossunk takaritsunk gyereket neveljünk.

Lehet após vej probléma is ennyi van csak a pasik nem ennyire kétségbeesettek a konfliktusuk miatt :)