Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Anyós, após » Szerintetek ez normális? Hogy...

Szerintetek ez normális? Hogy lehet ezt tapintatosan jelezni?

Figyelt kérdés

17 éves vagyok, a barátom velem egyidős, egy és fél éve vagyunk együtt. Mindkettőnknek első kapcsolat, ezért szeretnék tanácsot kérni.

Barátom édesanyja egyedül neveli őt, nagyon szoros a kapcsolatuk, ami engem nem zavar, hiszen szerintem is fontos a család. Anyuka szeret engem, általában kedves velem.

Ám, van egy-két furcsa dolog, amit nem tudok hova tenni.

A barátom szobájának ajtaját (ahol alszunk) nem engedi hogy becsukjuk, még estére sem. Megmondja, hogy hova menjünk moziba, és hányra. Reggelente, mikor meghallja hogy felébredtünk, egyből jön be a szobába beszélgetni (mi ekkor még az ágyban fekszünk, pizsamában, éppenhogy felébredve).

A múltkor este, mikor már lefekvéshez készülődtünk, fehérneműben feküdtem az ágyon. Anyuka beviharzott kopogás nélkül, és nem ment ki, még bocsánatot sem kért. Elmondta a mondandóját, és csak azután ment ki. Ez nekem nagyon kínos volt, mert azért a szerelmem anyukája előtt nem szívesen mutatkoznék bugyiban, meg melltartóban.

Ha a barátom nálunk alszik, fel kell hívnia az anyukáját, mikor felkelt, konkrétan be kell jelentkeznie. Abban az esetben, ha ez nem történik meg, az anyukája nem engedi őt el hozzánk.

Az anyukának meg van az én telefonszámom is, rendszeresen hívogat mindenféle ürüggyel, általában totál feleslegesen.

A barátomat nem igazán zavarja, hogy anyuja így rámászik, de engem nagyon, nincs magánéletünk.

Már nem is nagyon járok hozzájuk, nem akarok hálátlannak, vagy udvariatlannak tűnni, de jobbszeretem, ha inkább a barátom van nálunk, itt legalább nyugi van.

A kérdésem az lenne, hogy hogyan lehetne finoman közölni az anyukával, hogy ez zavar?

Félek, hogy rámegy a kapcsolatom erre a barátommal!


2017. febr. 9. 21:31
1 2
 1/16 anonim ***** válasza:
97%
És a barátodat ez nem zavarja? Nem tudnék olyan emberrel együtt lenni, akit nem zavar, hogy nem zárhatja be a szobája ajtaját, főleg ha éppen egy lánnyal van együtt.
2017. febr. 9. 21:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/16 anonim ***** válasza:
96%

Azt a jó életbe... irigylem a türelmed, hogy ezeket eddig bírtad.

Szerintem elsősorban a barátod dolga lenne ezt megbeszélnie az anyjával. Van egy olyan érzésem, hogy így is, úgy is nagy sértődés lesz belőle, de ha a barátod komolyan nem látja, hogy mi a helyzet, akkor valóban nagy gondok lehetnek, és rámehet a kapcsolatotok. Nem kell finomkodni, beszéljétek át, és kérd meg, hogy szabjon határokat az anyjával kapcsolatban.

Ha ezekre nem hajlandó 17-18 évesen, akkor az elég sajnálatos. Majd lesz érettebb pasid.

2017. febr. 9. 21:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/16 anonim ***** válasza:
94%
Sajnos rossz hírem van. Ő nem fog megváltozni. Minden változtatási igényt személyes támadásnak vesz, és hatalmi harc fog kezdődni. A fiúnak döntenie kellene, de fiatal kora és kötődése miatt nem tud majd számodra kedvező döntést hozni. Ezzel a nővel nagyon kicsi esélyed van egy normális anyós-meny kapcsolatra. Ha te egy lépést hátrálsz ő kettőt lép előre. Ha te próbálsz előrelépni háborús helyzet. Sajnálom.
2017. febr. 9. 21:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/16 anonim ***** válasza:
100%
Anyuka félti a fiát (ez még érthető), de ahogy csinálja, az tapló módszer. Ne menj hozzájuk, nem kell magadat kitenni ilyen zaklatásnak, tolakodásnak. A telefont ne vedd fel, nem kell neked vele társalogni. Ha látja, hogy nem veszed fel, majd leszokik a hívogatásról. Megbeszéléssel nem tudod megnevelni, ahhoz túl primitív.
2017. febr. 9. 22:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/16 anonim ***** válasza:
85%

Kedves Kérdező!


Őszinte tiszteletem, hogy fél éve bírod ezt!

Rövid leszek és őszinte: ha a barátodat ez a helyzet nem zavarja, akkor MENEKÜLJ!!!

A barátod kórosan anyafüggő, ők egymással remekül elvannak, de egészséges lelkű ember irtózik az ilyesmitől.

Az, hogy az anyukája még téged is hívogat mindenféle ürüggyel, általában totál feleslegesen, fölveti a gyanút, hogy az anya pszichiátriai eset.


Ha ennyire nem érzi a határokat, akkor kizártnak tartom, hogy bármiféle finom közlés eredményes lehet. Sőt, még a kemény odamondogatás után sem értené meg, miért abszurdum, amiket művel, csak rátok sértődne meg.


Figyu, kérdezd meg anyukádat, apukádat, hogyan vélekednek erről. Szerintem ők is el lesznek képedve!

2017. febr. 9. 22:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/16 anonim ***** válasza:
77%

Most mi van, anyuka csak nem akar nagyi lenni ,:D

Jó, nem vicces, tudom én... ez gáz, menekülj, kétdezö, ebböl nem jöhetsz ki jol.

A pasid anyja konrollnániás, ami x dolog, de ez nem fog változni, míg a srác szembe nem száll vele... és ha nem zavarja arja, akkor nem fog.

2017. febr. 9. 22:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/16 anonim ***** válasza:
19%

Több rossz hírem is van:

Kiskorú a fia, ő tartozik érte felelősséggel és ő ezt ennyire komolyan veszi, ami elég ritka.

Te is kiskorú vagy és biztos vagyok benne, hogy ő nem akarja, hogy két kiskorú az ő házában keféljen. Én sem akarnám.

Nem fogok neked a laza erkölcsről litániát tartani, de ő valószínűleg konzervatív és itt jön az utolsó rossz hír: ha a fiával akarsz járni, akkor tudomásul kell venned és el kell fogadnod. Egyelőre az ő fia, nála szoktál lenni, semmi sem indokolja, hogy mindennek úgy kell történnie, ahogy a te fejedben megszületik.

2017. febr. 10. 06:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/16 anonim ***** válasza:
100%
7 ha valaki konzervatív és nem akarja, hogy 2 kiskorú a házában aludjon, akkor ne engedje, hogy együtt aludjanak, ez sokkal normálisabb, mint a nyitott ajtó, meg bemászkálni reggel-este hozzájuk.
2017. febr. 10. 09:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/16 anonim ***** válasza:
100%

Van egy rossz hírem, ez nem igazán fog változni, ha nem teszel (tesztek!) érte.

Párommal is hasonló a helyzet, csak ő pár évvel idősebb. Ha itt alszunk, anyukája már hívja reggel, hogy mi van, megsértődik, hogyha nem egyből, hanem mondjuk 10 körül megy haza, és igen, reggelente ő is ha hallja hogy felkeltünk, akkor csak úgy benyit. Ha megyünk valahova, írni kell neki, hogy ott vagyunk, hívni ha indulunk, és közben facen írkál páromnak (én is szeretem anyukámat, de ő megelégszik egy sima "hazaértünk" SMS-el is, ha valahol sokáig vagyunk)

Anyóssal én nem közölném sehogy, mert abból úgyis csak sértődés lenne. Pároddal kéne valahogy megértetni, hogy szükség van kettesben eltöltött időre (nem olyanra, amikor bármelyik pillanatban jöhet anyuka)

2017. febr. 10. 09:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/16 anonim ***** válasza:
100%

Valószínűleg mindig is anyuci kicsi fia volt és nem is zavarja a mai napig.

Elképzelhető,hogy majd huszonévesen leválik valamennyire.De én ,hogy őszinte legyek, nem várnám ezt ki.

Fiatal vagy, ne ragadj le egy ilyen srác mellett. Később bánni fogod,hogy mennyi időt pazaroltál el mellette.

Mert mint írtam, sok év múlva talán ha változik..De lehet akkor sem, lehet 40 évesen is normálisnak találja majd az anyja viselkedését.Vannak ilyenek.

Szerintem keress olyat, aki képes kiállni maga mellett.Ez igenis nevetséges,hogy nem szól semmit arra,hogy nyitott ajtónál kell lennetek, és hogy minden reggel fel kell hívnia,hogy felkelt stb

2017. febr. 10. 09:38
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!